Ókori római mozaikot rejtett a dohányzóasztal: a tulajdonos alaposan meglepődött a felfedezésen
Egy a millióhoz volt az esélye annak, hogy ilyesmi megtörténik.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

2013-ban Dario Del Bufalo, az ókori márvány és kő egyik olasz szakértője éppen Porifír című könyvének példányait dedikálta New Yorkban, amikor elkapta egy beszélgetés foszlányait. 

A kötetet lapozgatva két ember megpillantott egy fotót egy római mozaikról, amely a második világháború vége felé tűnt el. Hirtelen egyikük felkiáltott: „Ó, Helen, nézd, ez a te mozaikod.”

Ókori római mozaikot rejtett a dohányzóasztal

A márvány remekmű Caligula római császár egyik sétahajójának táncparkettjének része volt. Az 1930-as években a Nemi-tó mélyéről került elő csak azért, hogy a következő évtizedben eltűnjön. Helen Fioratti műkereskedő és férje, Nereo az 1960-as években vásárolta meg a mozaikot egy arisztokrata olasz családtól, és mintegy 45 évig dohányzóasztalként használták manhattani lakásukban. A felbecsülhetetlen értékű műtárgy visszatért Olaszországba. Nemiben, a Római Hajók Múzeumában mutatták be.

A "60 Minutes Overtime" című klipben Del Bufalo „egy az egymillióhoz” eseményként írja le a felfedezést. Miután találkozott Fiorattival és barátjával a könyvdedikáláskor, a tudós jelentette az esetet a hatóságoknak, akik 2017 októberében lefoglalták a mozaikot, és visszaadták az olasz kormánynak.

- Nagyon sajnáltam [Fiorattit], de nem tehettem másként, tudván, hogy a nemi múzeumomból hiányzik a legjobb darab, mely évszázadokon, háborún, tűzön át, majd egy olasz műkereskedőn is keresztülment, mire végre visszatérhetett a múzeumba - mondja Del Bufalo a "60 Minutes"-nek. 

Híres ókori görög és római építmények kvíze

Nyolc fotót mutatunk: tippelj, melyik építményt látod rajta.

Borító-és ajánlóképek forrása: Getty Images

Ezt is szeretjük