Kvíz: melyik ország található most az ókori Hellász területén? 8 kérdés az antik korról
Az ókorról a történelemtanáraink minden tudásukat megpróbálták átadni, most kiderül, mennyire sikerült nekik.

Az ókorban elképesztő fejlődésen ment keresztül az emberiség. Ma is használatos találmányokat fedeztek fel, utakat és csatornarendszereket építettek.
Ezért is fontos időnként feleleveníteni tudásunkat az antik korról, ami nem mellékesen az alapműveltség része is. „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn”, ahogy Széchenyi István mondta.
Kvíz az antik korról
Általános iskolában és gimnáziumban rengeteget tanultunk az ókori birodalmak fejlődéséről, a társadalmi berendezkedésükről, isteneikről és szokásaikról. Szerencsére nem röpdolgozattal, hanem szórakoztató kvízzel készültünk, amiben mindössze nyolc kérdésre kell válaszolnod, hogy teszteld történelmi műveltségedet.

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció