Kevesebb káros dologra költenek a nők, mint a férfiak: érdekes dolgot fedett fel egy tanulmány
Egy tanulmány szerint a férfiak kiadásai több éghajlat-károsító kibocsátással járnak együtt.

ferfi-online-fizet
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A férfiak kiadásai 16 százalékkal több éghajlat-károsító kibocsátással járnak együtt, mint a nőké, annak ellenére, hogy a két nem csaknem ugyanannyit költ - derült ki egy svéd tanulmányból.

A szakemberek szerint a klímakárosító emisszió tekintetében eddig csupán kevés tanulmány foglalkozott a nemek közötti különbségekkel, noha ezeket számításba kellene venni az éghajlatváltozás elleni harcban - olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.

Ki mire költ?

A kutatók Svédországban élő, egyedülálló férfiak és nők kiadásait vetették össze. Megállapították, hogy mindkét nemnél az ennivaló és a nyaralás teszi ki az összkibocsátás több mint felét. Ezen belül is a nyaralás számlájára írható az emisszió nagyjából egyharmada a férfiaknál és a nőknél egyaránt. A szakemberek szerint a hús- és tejtermékek lecserélése növényalapú ételekre, valamint a repülős és autós helyett a vonatos nyaralásokra való átállás 40 százalékkal csökkentené az emberek éghajlat-károsító kibocsátását.

- Úgy gondoljuk, hogy fontos számításba venni a férfiak és a nők közötti különbségeket az irányelvek meghatározásakor - mondta Annika Carlsson Kanyama, a svédországi Ecoloop kutatóvállalat munkatársa, aki a tanulmány vezetője volt. Hozzátette: - A férfiak és a nők kiadásai nagyon sablonosak: utóbbiak többet költenek lakásdekorációra, egészségre és ruhákra, míg a férfiak többet költenek autó-üzemanyagra, étteremre, alkoholra és dohánytermékekre.

A Journal for Industrial Ecology című folyóiratban publikált tanulmány nem vette számításba a munkához használt autókba, például taxikba töltött üzemanyagot. Korábbi kutatások azt mutatták, hogy az egyautós családokban a férfiak jóval gyakrabban használják munkába járáshoz az autót, míg a nők nagyobb valószínűséggel tömegközlekednek.

A kutatók szerint a személyes kibocsátás csökkentését szolgáló étrend- és nyaralásbeli változtatások nem járnak együtt többletkiadásokkal, például nem kell elektromos autót vásárolni. - Ezek természetesen jelentős változtatások, de az embernek legalább nem kell új munkát találnia vagy kölcsönt felvennie a bankban. Tehát ezek itt és most megvalósítható dolgok. Ugyanannyi pénzből gazdálkodik az ember, csak más dolgokat vásárol belőle - magyarázta Kanyama.

A cikk az ajánló után folytatódik

Egy 2017-es tanulmány szerint egyéni szinten azzal járulhatnak hozzá az emberek a legjobban az éghajlatváltozás elleni harchoz, hogy nem használnak autót, és kerülik a repülést. A mostani tanulmányban felhasznált adatok ugyan 2012-ből származnak - ezek az utolsó, legfrissebb elérhető adatok -, Kanyama szerint azonban nem valószínű, hogy mostanra annyira megváltoztak volna a mutatók, hogy az befolyásolná az elemzésük konklúzióját.

Fotók: Getty Images

Így néz ki most Grönland: a globális felmelegedés teljesen átalakította a térséget

Grönlandot még 982-ben hozta be a köztudatba a híres viking hajós, Vörös Erik. Mára a sziget a globális felmelegedés miatt nagyon megváltozott.

Ezt is szeretjük