Átírták a történelmet: 15 kiváló nő, aki Nobel-díjat kapott

Nem csak a férfiak jeleskednek a tudományokban. Nézd meg, kik a Nobel-díjas nők!

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Nobel-díj története több mint egy évszázaddal ezelőttre nyúlik vissza. Ez alatt az idő alatt napjainkig a rengeteg díjazott között mindössze 4%-nyi hölgy szerepelt.

Érdekes tény, hogy az első női kitüntetett a díj megalapítása után két évvel, 1903-ban vehette át a jutalmat, pedig a 20. század elején a nők nem nagyon foglalkoztak tudománnyal.

Érdekességek

Az egy évre eső legtöbb női díjazottat 2009-ben jutalmazták, amikor négyen is voltak a kitüntettek közt. Közgazdasági Nobel-díjat is ugyanebben az évben ítéltek először hölgynek. Az elismerést a nők leggyakrabban irodalmi tevékenységükért vagy a békéért való fáradozásukért zsebelhették be, később pedig a kémia és a fizika tudományában is jeleskedtek. Az orvoslás a második legférfiasabb ág, a közgazdasági Nobel eddigi egyetlen női díjazottjával pedig az első.

Azok között a nők között, akik eddig részesülhettek az elismerésben, több olyan kiváló koponya szerepel, aki kémikus, fizikus, professzor, diplomata vagy költőnő. Habár a „tudós” szó hallatán az embernek általában egy férfi jelenik meg a lelki szemei előtt, ez bizonyítottan nem jelenti azt, hogy nők nem rendelkezhetnek ilyen vénával.

Kattints a képekre, és nézz meg néhány Nobel-díjas nőt!

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük