Nizzában élt a terrorista, aki lemészárolta az ünneplőket

Videóra vették a támadást!

A francia nemzeti ünnepen történt a terrorcselekmény.

Július 14-e Franciaország életében a tegnapi napig az 1789-es forradalom és a Bastille bevétele miatt nemzeti ünnepnek számított, ám idén gyászba borult az ország.

Nizzában ugyanis csütörtök este, egy 31 éves, tunéziai származású nizzai férfi teherautójával belehajtott a francia nemzeti ünnepre összegyűlt tömegbe - közölte pénteken a francia belügyminisztérium. A támadó menet közben pisztolyából lövéseket is adott le. Az ámokfutásnak 84 halottja, 18 válságos állapotban lévő és 50 könnyebb sebesültje van.  A rendőrök megölték az ámokfutót.

A fehér kamionról megrázó videó is készült.

Együttéreznek a nemzetek

A tömeges gázolást terrorcselekménynek nyilvánították, a franciákkal való együttérzést fejezte ki több államfő is, így Barack Obama amerikai elnök is, a Fehér Ház közleményében elmondta, szolidaritásukkal és partnerségükkel legrégebbi szövetségesük, Franciaország mellett állnak.

Li Ko-csiang kínai kormányfő és Angela Merkel német kancellár Ulánbátorban, aki az Ázsia-Európa csúcstalálkozó színhelyén szólalt fel a terrorizmus mélységes elítélése jegyében.

A szabad világ elleni támadás

A hivatalos látogatáson Chilében tartózkodó német szövetségi elnök, Joachim Gauck részvétnyilvánítása mellett kiemelte azt is, hogy mivel a francia forradalom eszméinek ünnepe idején történt a mészárlás, "ezért egy támadás Franciaország ellen az egész szabad világ elleni támadás"

Steffen Seibert német kormányszóvivő egy Twitter-üzenetben azt írta, hogy "alig lehet szavakba foglalni a nizzai támadás miatt érzett megdöbbenést", és a németek együttéreznek "francia barátainkkal".

Spanyolországban félárbócra eresztik a zászlókat, délben egyperces néma főhajtással emlékeznek az áldozatokra és megerősítik a francia határ ellenőrzését - jelentette be az ügyvezető spanyol kormányfő.

Nem igazodunk a terroristák naptárához

A belga belügyminisztérium szóvivőjének információi szerint Brüsszel is értékelte a helyzetet, és megerősített biztonsági intézkedésekkel készül a július 21-i belga nemzeti ünnepre.

Jan Jambon kijelentette, a nemzeti ünnep programjait nem mondják le, minden aznapi esemény a biztonsági erők teljes felügyelete alatt zajlik majd. "Nem fogjuk az életmódunkat a terroristák naptárához igazítani" - jelentette ki.

Magyarország is részvétét és támogatását fejezte ki

A magyar kormány szintén mély részvétét és együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozói és a sérültek felé. A támadásnak egy magyar áldozata is volt. A francia kormányt támogatásáról biztosította Áder János köztársasági elnök is a terrorizmus elleni harcban.

"Úrrá kell lennünk az öldöklés megszállottjain, és mindent meg kell tennünk, hogy a békés emberek életét sehol se fenyegethessék a terror és a pusztítás erői" - hangsúlyozta az államfő.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük