Így szégyenítenek meg egy erőszakon átesett nőt

Miért csökken a bejelentések száma?

Nem véletlen, hogy az elkövetők többsége megússza tettét.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egyre több gyanús eset bukkan felszínre, mióta kiderült, egy fotós megvert és megerőszakolt egy fiatal lányt az ELTE egyik gólyatáborában. Az ügyben már nemcsak a rendőrség, de az egyetem és az oktatási jogok biztosa is vizsgálódik. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter törvénymódosítást kezdeményez, de kérdés, ez mennyire lesz hatékony.

Elkeserítően kevés nemi erőszakkal összefüggő eset derül ki hazánkban, ami a megalázó eljárásnak köszönhető - vélik szakértők.

Évente 155 ezer áldozat, alig néhány ítélet

Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége - FRA - által készített felmérésből és a hazai népszámlálási adatokból kiderül, 2012-ben 155 ezer lányt vagy nőt erőszakoltak meg Magyarországon. Ebből 15 év feletti nagyjából 120 ezer nő, a többi áldozat ennél fiatalabb.

A 2013-ig hatályban lévő régi Büntető Törvénykönyv idején, 2009 és 2012 között évente átlagosan 214 esetet regisztráltak a hatóságok. Ezek azok az esetek, amikor az áldozat egyáltalán bejelentést tett, és a hatóságok komolyan is vették azt. Tehát a 120 ezer 15 év feletti áldozat ügyéből mindössze 214 eset jutott el hivatalos szakaszba. Ez az arány nincs 1,8%.

Persze hivatalos szakasz ide vagy oda, az elkövetőt nem mindig találják meg a hatóságok. 2009 és 2012 között összesen 580 erőszaktevő személye vált ismertté, ami évente mindössze 145 tettes felkutatását jelenti. Még ennél is kisebb számot kapunk, ha azt nézzük, mennyi elmarasztaló ítélet született - évente a feltételezhető elkövetőknek mindössze 12%-át ítélik el a bíróságok.

A számok elkeserítőek, ráadásul javuló tendenciáról sem beszélhetünk. Az 2013 derekán életbe lépett új Büntető Törvénykönyv hatálya alatt hat hónap elteltével mindössze 39 elkövető személye vált ismertté a hatóságok előtt. Ha marad ez a tendencia, évente már csak mintegy hatvan tettes kilétére derülhet fény, miközben a hasonló bűncselekmények számának csökkenésére semmi sem utal.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

"Mi volt ez? Valami szadomazo?"

A fenti számok egyből érthetővé válnak, ha megvizsgáljuk, milyen eljárások elé kell néznie egy erőszakon átesett nőnek. Már a bejelentés elején könnyű hibázni a nem megfelelő tájékoztatás miatt.

Egy példa: amikor valaki szexuális erőszak áldozataként bejelentést tenne, gyakorta egyből nőgyógyászhoz küldik látleletet vetetni, ám azt legtöbbször nem közlik az áldozattal, hogy ezt csak igazságügyi nőgyógyásznál tudja megtenni.

Egy esetben a fojtogatott nőt a rendőrség nem megfelelő szakértőhöz küldte, aki így nem regisztrálta a bántalmazásból fakadó sérüléseket. Ez végül oda vezetett, hogy a bíró a tévesen felállított szakértői véleményt vette alapul az ítélet meghozatalakor.

A procedúra részeként az áldozatot többször kihallgatják, a hatóságok célja pedig gyakran az, hogy bebizonyítsák, az áldozat hazudik. Az egész folyamat úgy van kitalálva, hogy eltérítse a szexuális erőszak áldozatát attól, hogy feljelentést tegyen - mondta el a NANE egyik munkatársa. Kifejezetten bátornak kell lenni tehát Magyarországon ahhoz, hogy az áldozat mindezek ismeretében hivatalos útra terelje a vele történteket. A pontos teendőkről ez a kiadvány tájékoztat megfelelően.

A rendőrség részéről sem tapasztalható túl sok empátia az esetek többségében. A NANE tudomására jutott olyan eset is, amikor a megvert áldozattól azt kérdezte a rendőr, hogy valamiféle szadomazo játékban vett-e részt.

A bejelentési arányt kizárólag jobb - szakszerűbb és kevésbé áldozathibáztató, az áldozatok jogait jobban figyelembe vevő - eljárással, az áldozatoknak nyújtott segítség növelésével lehet emelni. A 2009-es kutatás kimutatta, hogy az európai országok kétharmadában folyamatosan nő a bejelentett esetek száma, míg Magyarország e tekintetben is a kellemetlen kivétel: itt rendre csökken a bejelentések száma.

A cikk megírásában segítségünkre volt a NANE - Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület.

Ezt is szeretjük