A valóságban így erőszakolják meg a nőket

Mit mutatnak a felmérések?

Nem a ruha vagy a smink, de még csak nem is az ital miatt történik.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A legtöbb áldozatot nem az utcán erőszakolják meg, és semmi köze az ilyen cselekmények elkövetéséhez annak, milyen ruhát visel a nő, vagy éppen kire hogyan néz.

Az elmúlt napok rendőrségi baklövései után a szakembert kérdeztük meg, mik azok a mítoszok, amelyek fogságában az "oktatóanyagok" elkészülhettek.

Ne kacérkodj! - üzeni a vasi rendőrség

A múlt pénteken az index.hu által fellelt rendőrségi videó, majd egy másik megyei kapitányság intelmei is azt sugallják, hogy a nőkön áll az, hogy nemi erőszak áldozatai lesznek-e. A rendőrség álláspontjából az látszik, hogy úgy hiszik, a divatos öltözék, az önfeledt viselkedés vagy a sok buli potenciális áldozattá tehet egy nőt, egy szót sem ejtve az elkövetőről.

A videókból leszűrhető, hogy az azokat készítők álláspontja szerint a nők főként idegenek által, buli közben kiszemelve válhatnak áldozattá. A Vas megyei rendőrség figyelmeztetése szerint a "fiatal lányok kacérkodása gyakran válthat ki erőszakot". Ez azért elképesztő, mert arra utal, az áldozat maga okozza a bűncselekmény elkövetését, magának köszönheti, ha áldozattá válik.

Nem valószínű, hogy a rendőrség e két konkrét esetben ne akart volna jót, ám látszik, hogy nincsenek tisztában a legalapvetőbb tényekkel a nemi erőszakkal kapcsolatban.

Felkerestük a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen - NANE - egyesületet is, és feltettük azokat a kérdéseket, amik a videók megtekintése után egyből az ember eszébe jutnak. Tényleg legtöbbször az utcán éri támadás a nőket, és tényleg ennyit számít a viselkedés vagy a ruha? Wirth Judit, a NANE munkatársa volt segítségünkre a kérdések megválaszolásában.

A ruha teszi az áldozatot?

Nemzetközi felmérések és uniós statisztikák állnak rendelkezésre, mindegyik az mutatja, hogy a tipikusan nők elleni mindenfajta erőszak elkövetőinek nagyobb része az áldozat által ismert - sok esetben kifejezetten közelről ismert - személy, így a nőket egyáltalán nem menti meg, ha nem mennek bulizni. Nagyobbrészt ugyanis az otthonukban, munkahelyükön, egyéb szokásos élettereikben támadják meg őket ezek a hozzájuk közel álló személyek.

Az öltözködésnek sincs olyan hatása, mely növelné az erőszak kockázatát. Azok a férfiak, akik úgy döntenek, hogy nem erőszakolnak meg senkit, azok nem erőszakolnak meg senkit. Ráadásul az erőszakolók sem erőszakolnak meg mindenkit, aki szembe jön, és ezeknek a kritériumoknak megfelel, hanem csak bizonyos esetekben cselekszenek. Ezt a döntésüket leginkább az határozza meg, hogy mennyire gondolják úgy, hogy meg fogják úszni.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az alkohol veszélyes, de csak ha az elkövető issza

Az alkoholos befolyásoltságon sok minden múlhat, ám pont ellentétesen, mint ahogy arra a kisfilmek utalnak. Részegen az erőszakkal kapcsolatos gátlások felengednek az amúgy erőszakos személyekben, és erőszakosabbak lesznek tőle. Tehát a bódult állapot pont az elkövetőt ösztönözheti tette elkövetésére. Egyes esetekben viszont pont azért iszik az elkövető, hogy felmentést találjon a bíróság, vagy a társadalom előtt - de hisen részeg volt, nem tudta, mit csinál.

Ahogy arról korábban írtunk, Magyarországon 2012-ben egyes adatok szerint 155 ezer embert erőszakoltak meg, de évek óta az eseteknek a 2%-a sem jut el hivatalos szakaszba. A nyomozás és a bírósági procedúra után is az elkövetők csak mintegy 12%-át ítélik el.

Ezt is szeretjük