Black Friday helyett ma inkább ne vásárolj semmit: emiatt fontos a mai dátum

A Black Friday helyett idén inkább ne vegyél semmit ezen a napon.

Ne vásárolj semmit nap
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Tudatos Vásárlók Egyesületénél évek óta a fekete pénteken tartják a Ne vásárolj semmit! napot, amellyel a túlzott fogyasztás veszélyeire szeretnék felhívni a figyelmet. Nem ok nélkül: 2021-ben már csak július 29-ig tartottak ki a Föld egész évre való erőforrásai, míg Magyarország „része” június 8-án fogyott el. 

Sokszor valós szükségleteinken messze felül, nyakra-főre vásárlunk. A megvásárolt dolgok vagy otthon halmozódnak, vagy rövid úton a kukában kötnek ki. A Ne vásárolj semmit! nap a túlfogyasztás elleni jelképes tiltakozásunk. 

A túlfogyasztás globális probléma

A Global Footprint Network minden évben kiszámítja, hogy az adott évben mennyi erőforrás érhető el, illetve mennyit képes a Föld megújítani, hogy ellensúlyozza az ember ökológiai lábnyomát, mikor jön el a túlfogyasztás napja. Míg 1970-ben december 23-ig használtuk el az évi „kvótát”, idén már csak július 29-ig tartottak ki a Föld idei évre való erőforrásai, vagyis az év második felében már a tartalékokat emésztjük fel. A Ne vásárolj semmit! nap kitűnő alkalom arra, hogy az egész évre jellemző vásárlási, fogyasztási szokásainkat átgondoljuk, és stratégiát váltsunk. 

túlfogy4
Fotó: ArtistGNDphotography / Getty Images Hungary

Hazánkban az első Ne vásárolj semmit! napi akciót az ETK (Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület) szervezte 22 évvel ezelőtt, majd a 2000-es évtized közepétől a TVE karolta fel az eseményt. Az utóbbi években a Magyar Természetvédők Szövetsége  (MTVSZ) és tagszervezetei is szerveztek akciónapokat ebből az alkalomból, tavaly pedig az e-Figyelő (Make ICT Fair) kampány keretében az Fenntarthatóság Felé Egyesület és az MTVSZ indított kampányt ezen a napon a tervezett elavulás ellen. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A hagyományosan az Egyesült Államokban a hálaadás utáni első péntekre, azaz idén november 26-ára eső Black Friday évek óta Magyarországon is elérhető, és számos vásárlót vonz kecsegtető akciókkal. Az Euronics boltlánc magyar vásárlók körében végzett kutatásából például az derült ki, hogy a megkérdezettek közel fele tervez valamit vásárolni idén a Black Friday során. 

Évről évre egyre többen vásárolnak novemberben is

A hazai vásárlók 2016-ban adták meg magukat a fekete pénteknek. Ez volt az első olyan év, amikor (ha az élelmiszereket nem számítjuk) az eladások tekintetében a november volt az év második legerősebb hónapja. Viszont a decemberi forgalom a boltokban ugyanúgy nőtt, mint a többi hónapé, a Black Friday tehát nem a decembertől happolta el a vásárlókat. 

túlfogy2
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

Ahogy arról korábban részletesen írt az egyesület, idén az elmúlt évekhez képest teljesen új helyzet várhatja a vásárlókat a fizikai és az online boltokban. Egyrészt az akciók egyre inkább az online térbe költöznek a Consumer Reports amerikai fogyasztóvédelmi magazin által idézett szakértők szerint: a pandémia jelentősen felgyorsította az átállást. Szerintük annak ellenére, hogy idén többen lehetnek majd a fizikai boltokban, mint 2020-ban, a pandémia előtti tömegjelenetek már nem valószínű, hogy valaha visszatérnek. Másrészt a járványhelyzet hatására többek között kialakult alapanyaghiányok, a globális ellátási gondok, az üzemanyagárak emelkedése idén jelentősen átírják a szokásos forgatókönyvet. 

A tudatos vásárló 12 pontja a Black Fridayre és a karácsonyi vásárláshoz is jól jön

1. A pénzed szavazat: Te döntöd el, mit és kit támogatsz. Nem kell támogatnod a kizsákmányolást, a gyermekmunkát, környezetszennyezést, a káros és felesleges dolgok tömeges gyártását.  

2. A kevesebb több!: A mennyiség helyett a minőségre figyelj! Kevesebb vásárlás, kevesebb fűtés és hűtés, kevesebb autózás, kevesebb utazás - és fellélegzik a természet. 

3. Írj listát! : Vásárlás előtt írd össze, mire van szükséged. A nagy üzletek profi módszerekkel csábítanak felesleges pénzköltésre. Ne hagyatkozz ‘polctrükkökre’. 

4. Helyben, helyit : Vásárolj közvetlenül a gazdától, piacon vagy helyi kisboltban. Kutasd fel a jó helyeket. Támogasd a helyi termelőket, kisiparosokat, gyártókat. Válaszd a szezonális élelmiszert. 

túlfogy3
Fotó: Dougal Waters / Getty Images Hungary

5. Mondj nemet a csomagolásra!: Vigyél magaddal táskát, szatyrot, ne fogadj el zacskót. Válaszd a csomagolásmentes vagy fenntarthatóan csomagolt árut, a visszaváltható, illetve újrahasznosított csomagolást.  

6. Egyél klímabarát módon!: A hús- és tejtermékek lényegesen jobban terhelik bolygónkat a növényi élelmiszereknél. Egyél több zöldséget, kevesebb húst, iktass be hetente vega vagy vegán napokat!  

7. Láss tisztán!: Tanuld meg, hogyan hatnak a reklámok. Ne dőlj be a vonzó külsőnek, láss át a szitán, ha túlfogyasztásra ösztönöznek. Így tudsz majd tényleg ellenállni. 

8. Olvasd el a címkét!: Keresd a fenntartható és etikus termékeket tanúsító címkéket. Ne tévesszen meg a zöld szín és a sok kamu logó. Csak a hiteles minősítéseknek higgy, hogy tudd, mit vásárolsz.  

9. Erőszakmentes jólét: Válassz olyan termékeket, amelyeket állatkínzás nélkül tesztelnek, amelyeket természetes élőhelyeik károsítása nélkül készítenek el. 

10. Használd, amíg bírja!: Kerüld az eldobható dolgokat, ezek tömeges előállítása és kidobása energiapazarlással és környezetszennyezéssel jár. Vegyél használtat, ha elromlott, javíttasd.  

11. Nem mindegy!: Ha nincs is tökéletes megoldás, keresd mindig a jobbat. Jelezd a cégeknek: fontos a fenntartható és etikus működés. Ha többen mondjuk, komolyan veszik. 

12. Közösen könnyebb: Sose gondold, hogy céljaiddal egyedül vagy! Csatlakozz kihívásokhoz, tagságokhoz, zöldülő közösségekhez, mert együtt, kis lépésekkel nagyot lehet változtatni. 

Drágább lesz idén a karácsony: ekkora áremelkedés várható az üzletekben

A drágulás ellenére várhatóan többet fognak költekezni idén a vásárlók, mint tavaly.

Drágább lesz idén a karácsony: ekkora áremelkedés várható az üzletekben

A drágulás ellenére várhatóan többet fognak költekezni idén a vásárlók, mint tavaly.

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük