Így próbálták átformálni a nácik a karácsonyt: ki akarták irtani zsidó és keresztény gyökereit

A nácik számára problémásak voltak az ünnep zsidó, illetve keresztény vonatkozásai.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Úgy mondják, a karácsony a szeretet ünnepe, ám mindenki tudja, hogy az ünnep Jézus Krisztus világra jöttének örömére született meg.

Erről persze a nácik is értesültek egykor, és egyáltalán nem volt számukra komfortos a gondolat, hogy ez az ünnep keresztény. Pláne az nem, hogy Jézus maga zsidó volt, hiszen a nácik gyűlölték a zsidókat. Azt a Führer is jól tudta, hogy a társadalom jó része keresztény, ezért arra nem is tehetett volna kísérletet, hogy ezen változtasson. Inkább magát a karácsonyt vette kezelésbe: sorra hozta az intézkedéseket az ünnep gyökereinek kiirtására.

A náci karácsony

Gerry Bowler történész szerint a nácik igyekeztek a karácsonyt pártünneppé, saját ünnepségükké formálni. Mindenhová náci jelvényüket tűzték, sőt párttagjaik képeivel állítottak össze betlehemeket.

GettyImages-548127735
Fotó: ullstein bild Dtl / Getty Images Hungary

Nagyszabású jóléti törekvéseikkel azon is igyekeztek, hogy az emberek fejében pozitív asszociációkat alkossanak a nácik és a tél között.

Annak érdekében, hogy a német lakosságból kiűzzék a hosszú időre visszatekintő karácsonyi szokásokat, a nácik módszeresen a pogány német, árja törzsi rituálékhoz és hagyományokhoz nyúltak vissza. Hangsúlyozták, hogy ezeknek igenis helye van a modern karácsonyi tradíciók között.

A cikk az ajánló után folytatódik

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A legfontosabb hagyományok egyike volt a téli napforduló megünneplése. A nácik olyan messzire mentek, hogy megpróbálták áthelyezni a karácsony dátumát a napforduló idejére. Még nagy előadásokat is tartottak erről, és közösségi máglyákat rendeztek, amelyek állítólag a kereszténység előtti rituálékból merítettek. Szent Miklóst, azaz a gyermekek kedves Mikulásának alakját pedig Wotanként, ősi germán istenségként igyekeztek újradefiniálni.

Ahogy múltak az évek, a nácik egyre messzebbre mentek. Már a Csendes éj című dal német szövegét is átírták, és kivették belőle az összes olyan részletet, melynek vallásos vonatkozása van. Még a zeneszerző Händel Messiás című művébe is bele akartak nyúlni.

GettyImages-541069639
Fotó: ullstein bild Dtl / Getty Images Hungary

Az adventi gyereknaptárakat náci propaganda- és harci jelvényekkel árulták, és szvasztika alakú süteményformákat árultak a karácsonyi sütéshez. Még a fenyőfák csúcsáról is lekerült a csillag, és egy másik, napsugárszerű dísz került a helyére.

Nem mindenki változtatott

A karácsony lényegét minden törekvés ellenére nem tudták maradéktalanul kiirtani az emberek szívéből. A rengeteg német család között szép számmal akadtak olyanok, aki nem álltak kötélnek, és nem voltak hajlandók a hátuk mögött hagyni a keresztény szokásokat. A hagyományos karácsonyi tradíciók megtartása egyfajta tüntetéssé, ellenállássá vált a nácizmus ellen.

Miután a háború egyre komolyabb méreteket öltött, maguk a nácik is elengedték az ünnep átformálásának gondolatát. Egyetlen dolog mégis megörökítette törekvéseiket: a Magasztos éjszaka című dal, amelyet ugyan 1945-ben náci propagandadalnak nyilvánítottak, és betiltottak, az 50-es években még mindig sok házban elhangzott az ünnep idején.

Hitler, a drogfüggő

Kevesen tudják, de a Führer komoly drogfüggő volt. Minden napját speciális injekciókoktéllal indította.

Ezt is szeretjük