Új életet adott az eldobott tárgyaknak ez a művész: zseniális, amit alkotott

Lehet, hogy valakinek szemét egy-egy tárgy, de másoknak akár kincset is érhet.

környezetvédelem-művészet-borító
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az a szomorú tény, hogy egyre inkább pusztul a világunk, valószínűleg senkinek nem újdonság, hiszen a 21. században egyre súlyosabbá vált a probléma, és így sokat is hallhattunk róla. Az emberek többsége azzal is tisztában van, mit lehetne tenni ez ellen, ám a megvalósítás sokszor már nem történik meg.

Éppen ezt szeretnék megváltoztatni azok az aktivisták, akik a Föld megmentéséért harcolnak. A céljuk nemcsak az, hogy ők élhetővé tegyék a bolygót a jövő generációi számára, hanem hogy az olyan emberek figyelmét is felhívják a veszélyekre és a megoldásokra, akik kevésbé jártasak a témában.

A művészet és a környezetvédelem találkozása

Sok olyan művész van, akinek a festészet és a rajzolás jelenti a kreativitásának kiteljesedését, ám egyre többen szeretnék fontos ügyekért is használni a tehetségüket. Ilyen az amerikai Mariah Reading is, aki ökoművészként titulálja magát, ami nemcsak abban mutatkozik meg, hogy imádja a természetet, és a tájképek festése a szenvedélye. A fiatal nő vászonként a gyönyörű nemzeti parkokban otthagyott szemetet és eldobott tárgyakat használja, ezzel adva nekik új életet és gyönyörű megjelenést.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

(Képek forrása: mariahreading / Instagram)

Ezt is szeretjük