7 dolog, amire soha ne keress rá a munkahelyi gépen: az állásodba kerülhet
Azt gondolnád, egyetlen apró kihágás nem árthat, de, ahogy a mondás tartja, jobb félni, mint megijedni.
Nem árt észben tartani, hogy, amit a munkahelyi gépen csinál a dolgozó, az nem marad rejtve a vezetőség előtt - azaz, ha akarják, bármikor ellenőrizhetik, mivel is foglalkozott annyira elmélyülten munkaidőben.
Ezért aztán a munkavállaló jól teszi, ha minden egyes keresésére, kattintásra és kiküldött e-mailre odafigyel, akárcsak a megosztott személyes adataira, beleértve az internetes vásárlást, a közösségimédia-tevékenységet, az e-maileket és az általa meglátogatott weboldalakat.
A legtöbb esetben az előzmények törlése sem menthet meg, az IT ugyanis általában képes ettől függetlenül monitorozni a számítógép-használatot, és a kétes keresésekre csak nagyobb figyelem vetülhet attól, ha látszik, hogy megpróbáltad elrejteni őket. A fentieket észben tartva nézd meg, mi mindenre nem érdemes rákeresni azokról az eszközökről, melyeket a munkavégzéshez használsz.
A saját cégünkkel kapcsolatos, szigorúan titkos információ
- Ha tudatában vagy annak, hogy bizonyos dolgokat szándékosan titkosítottak, akkor ne kezdj el nyomozgatni ezek után a saját szakálladra - figyelmeztet Michael Kerr, nemzetközi hírű üzleti előadó, tanácsadó és bestsellerszerző. Az IT-részleg kétségkívül felfigyel majd minden egyes kísérletre, mellyel megpróbáltál betörni az elzárt területre.
A mellékkeresettel kapcsolatos weboldalak
Ha a főállás mellett itt-ott lecseppen egy kis mellékes, az nagyon jó, de igyekezz ellenállni a kísértésnek, hogy már a munkaidődben elkezdj foglalkozni vele.
- Ha másodállásod van, vagy csak egy kis mellékes kereseted, légy különösen elővigyázatos azzal kapcsolatban, hogy olyasmire keress rá munkaidőben, ami nyilvánvalóan nem a főálláshoz kapcsolódik - figyelmeztet Kerr. Számos munkavállalót rúgtak már ki azért, mert a saját mellékesével kapcsolatos tevékenykedésen kapták rajta munkaidőben.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Emellett ma már egyre több kutatási eredmény támasztja alá, hogy a multitasking károsan befolyásolja a termelékenységet, és a stressz megnövekedéséhez vezet - vagyis mindenki jobban jár azzal, ha szétválasztja az egyes tevékenységeit, és egyszerre csak az egyikkel foglalkozik.
Álláskereső oldalak
Soha, de soha ne használd a munkahelyi gépet arra, hogy új állás után nézz! Ez komoly kockázatot jelent még akkor is, ha rendkívül elégedetlen vagy a jelenlegi helyeddel. Nemcsak azonnali felmondáshoz vezethet egy ilyen lépés, de további problémák is adódhatnak az ilyen keresésekből, melyek a biztonsággal, az adatok bizalmas kezelésével és a versenytilalmi megállapodásokkal kapcsolatosak.
Bármi, ami a randizáshoz vagy a párkapcsolatokhoz köthető
Tina Nicolai karrierspecialista azt tanácsolja a munkavállalóknak, hogy legjobb, ha teljesen elfelejtik a szerelmi életükkel kapcsolatos kereséseket olyankor, amikor a munkahelyi gépükön dolgoznak. Vagyis semmi online randi vagy kapcsolatfelvétel.
Partiszervezés, nyaralás vagy esküvő témájú weboldalak
Nicolai hozzáteszi, hogy a magánjellegű elfoglaltságok megtervezése is ebbe a kategóriába tartozik. Szóval ne a munkahelyen kezdj alapos kutatásba az esküvők, partik vagy nyaralások szervezését illetően. Legjobb, ha a Pinterestet is csak a munkaidő vége után nyitod meg, akárcsak azokat az alkalmazásokat, melyek segítségével meghívókat küldhetsz ki.
Pornó és egyéb nem helyénvaló weboldalak
Ez ugyan nyilvánvalónak tűnhet, számos munkavállalónak a jelek szerint mégsem az - vagy lehet, hogy igen, mindenesetre mégsem riadnak vissza attól, hogy ilyesmire keressenek rá. Michael Kerr szerint több mint 300 ezer pornó témájú keresésre derítettek fényt a brit parlamenti irodákból - de felmérések szerint tanárok sem riadnak vissza ilyesmitől az iskolai laptopon.
A túlzásba vitt keresés általában véve kerülendő
Kerr szerint érdemes átgondolni, általában véve mennyi időt töltesz egy-egy webes kereséssel munka közben, és milyen gyakran kezdesz guglizásba. A legtöbb munkaadót nem érdekli, ha egy alkalmazott egy gyors pillantást vet az előző esti sporteredményekre, vagy rápillant a részvények alakulására. Az azonban már más megítélés alá esik, ha fény derül rá, hogy a nap nagyobbik részét a következő nyaralás megtervezésével töltötte a munkavállaló.
A munka-magánélet egyensúlya megtartásának szempontjából is fontos, hogy ne keveredjen túlságosan a kettő, habár nyilván vannak olyan munkakörök is, mint az újságíróké, ahol a folyamatos keresés a munka részét képezi, ahol nem ez a helyzet, ott érdemes minél inkább törekedni az egyensúly megtartására, mivel ebből a munkaadó és a munkavállaló egyaránt profitál.
Nézd meg ezt is - Öt éve otthon kezdte tanulni a Photoshopot, ma elképesztő fotókat készít
Herri Susanto az élő példa arra, hogy, ha az ember elég kitartó, elérheti, hogy abból éljen, amivel szeret foglalkozni, akár autodidakta módon is. A balinéz férfi öt évvel ezelőtt azért kezdte el beleásni magát a Photoshop rejtelmeibe, hogy meg tudja szerkeszteni a kislányáról készült fotókat. Célja volt, hogy minden képből valami mást hozzon létre.
Képek: Pixabay, Getty Images Hungary.
OLVASD EL EZT IS!