Állami megbízások: így keress 15 nap alatt 3 millió forintot
Nyilvánossá tették az állami megbízásokat, van néhány egészen furcsa tétel.
Közzétették a minisztériumok, melyik tárcánál milyen külsős szerződéseket kötöttek, hány új autót vettek, mennyit és hová utaztak, milyen új bútorokat, telefonokat, informatikai eszközöket szereztek be. Az Index átnézte a dokumentumokat, és talált néhány felettébb érdekes tételt.
1,1 millió forint felmérni a fák állapotát
A Honvédelmi Minisztérium például 7,2 millió forintot fizetett azért, hogy valaki elmondja, hogyan lesz korszerűbb a magyar hadsereg, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pedig 1,1 millió forintot azért, hogy egy 11 hektáros városrészben a fák állapotát és a környező épületek párkánymagasságát felmérjék.
A BM egy hat nap alatt elkészített tanulmányért 800 ezer forintot fizetett, egy egy hónapig tartó tanácsadásért pedig 6 millió forintot. Ennél jobban kárt az, aki 7,4 millió forintot kapott a soros litván elnökség magyar borral való ellátásának előkészítéséért. A KIM meseoldala alatt futó jogosakerdes.hu honlap üzemeltetése és háromszori frissítése 6,3 millió forintba kerül.
Az ország képviseletét az EDF-fel szembeni, évekig húzódó eljárásban 779 millióért látják el, a megszüntetett Sláger és a Danubius rádiók beruházói által indított perben megbízott iroda pedig 2,4 millióért viszi az ügyet.
3 millió forint egy 15 napos tréningért
Nem garasoskodtak a közpénzzel akkor sem, amikor a munkatársak kommunikációjáról volt szó. Egy kommunikációs tréner 3 millió forintot kapott, amiért egy 15 napos, napi négyórás tréning keretében 20 állami vezetőt próbált beavatni a nonverbális kommunikáció rejtelmeibe. Varga Mihály egyéni nyelvóráira 600 ezer forintot költöttek - derül ki az Index cikkéből.
Nemcsak a tanácsadók kapcsán, a bútorbeszerzéseknél is található néhány drágának titulálható tétel. A Földmérési és Távérzékelési Intézet munkatársai például 20 ezer forintért vettek két darab fogast, a zánkai központ pedig 500 ezer forintért vett 12 darab asztalt. A KIM a Regeneráció Kormányzati Karrier Expo elnevezésű rendezvény dekorációs kellékeire 6 millió forintot költött.
Spórolás: csak úgy röpködnek a milliárdok
Józsa István félévente kérdezi meg ugyanarról a minisztériumokat, legutóbb ősszel összesítette az eredményeket. Az akkori állapot szerint az intézmények a miniszterelnök által 2010-ben meghirdetett takarékos kormányzás programja ellenére az utóbbi két évben közel 90 milliárd forintot költöttek eszközbeszerzésekre, tanácsadói szerződésekre és utazásokra.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A beszerzési tilalom ellenére nyolc minisztérium és annak intézményei "sumákban" mintegy 70 milliárd forintot költöttek gépkocsikra, bútorokra, mobiltelefonokra és informatikai eszközökre, 4,2 milliárdot fordítottak tanácsadói-ügyvédi szerződésekre, valamint közel 20 milliárd forintot elutaztak.
OLVASD EL EZT IS!
- pénzügyek
- adó
Tranzakciós adó: kivételeznének a leggazdagabbakkal
- belföld
- tranzakciós illeték