Amit eddig nem tudtál a kreativitásról: ekkor jönnek a legjobb ötletek

A kreativitás érték, de a legtöbb ember észre sem veszi, hogy elfojtja magában: Manoush Zomorodi, aki online rádióműsort készít, a TED oktató és szórakoztató színpadán beszélt saját tapasztalatairól, illetve egy érdekes kísérletről, melyek rádöbbentették, mi lopja el az ember kreativitását, és hogyan szerezhető vissza.

Az előadás a videón tekinthető meg, a magyar fordítás kivonata pedig a következőkben olvasható.

Mikor vagyunk a legkreatívabbak?

Fordította: Kárász Gábor

A fiam és az iPhone három hét különbséggel születtek 2007 júniusában. Miközben az azonnali felhasználók sorban álltak arra várva, hogy kézbe vegyék ezt az elképesztő szerkezetet, otthon ragadtam, teljesen leterhelve valami mással, ami folyamatosan üzeneteket küldött: egy elesett, hasfájós csecsemővel, aki csak egy mozgó babakocsiban és teljes csöndben aludt. Napi 16-24 kilométert gyalogoltam, és visszaszereztem a szülés előtti súlyomat. Ez volt a dolog jó oldala.

De emberek, halálra untam magam! Az szülés előtt újságíró voltam, aki rohant tudósítani, mikor a Concorde lezuhant. Az elsők között voltam Belgrádban, amikor kitört a szerb forradalom. Most kimerült voltam. A sétákat hetekig folytattam. Egészen három hónapos korig, amikor valami megváltozott. Ahogy mentem a járdán, az elmém is elindult. Képzelődni kezdtem, mit tennék, ha végre ismét aludnék.

Szóval a hasfájás elmúlt, és végre kaptam egy iPhone-t. A sétákkal töltött órák alatt megvalósítottam az ábrándjaim. Megalkottam álmaim rádióműsor-vezető állását. Nem volt több háborús zónába rohangálás, de az okostelefonomnak köszönhetően anya és újságíró lehettem. Egyszerre lehettem a játszótéren és a Twitteren. Nos, igen, miközben ezen gondolkodtam, mikor a technológia átvette a hatalmat, ekkor ütköztem falba.

Képzeljétek el: éppen műsort vezettek, és bizonyítanotok kell, hogy megéri befektetni egy drága közrádióba csak miattatok. Az volt a célom, hogy megtízszerezzem a hallgatottságot. Egy napon leültem ötletelni, ahogy ti is, és eredménytelenül végeztem. Más volt, mint egy írói válság. Nem olyan, mintha valaminek felszínre kellett volna törnie. Nem volt ott egyáltalán semmi. Ezért visszagondoltam: mikor támadt utoljára jó ötletem?

Igen, amikor azt a szánalmas babakocsit tologattam. Most minden szabad percemet mobilozással töltöttem. Megnéztem a híreket, míg a lattémra vártam. Aktualizáltam a naptáramat, amíg a kanapén ültem. Az sms-ezés esélyt adott minden szabad percben, hogy megmutassam a kollégáimnak és a drága férjemnek, hogy milyen felelősségteljes ember vagyok, vagy legalábbis egy esélyt arra, hogy egy újabb tökéletes mellékletet töltsek fel Pinterestre. Felismertem, hogy sosem unatkoztam. Egyébként nemcsak az unalmas emberek unatkoznak?

Csodálkozni kezdtem: mi történik velünk, mikor unatkozunk? Vagy még fontosabb: mi történik, ha sosem unatkozunk? Mi történne, ha teljesen eltűnne ez az emberi állapot? Ideggyógyászokkal és pszichológusokkal kezdtem beszélgetni, amit mondtak, egyszerűen lenyűgözött. Kiderült, hogy mikor unatkozunk, az agy egy alapállapotnak nevezett hálózatot kapcsol be. Testünk robotpilótára vált, amíg a ruhát teregetjük, vagy épp munkába megyünk. De igazán agyunk ekkor a legelfoglaltabb.

- Amint ábrándozni kezdünk, és engedjük, hogy elménk elkalandozzon, egy kicsit a tudatosságunkon túl kezdünk gondolkozni, kissé tudat alatt, amely új, más jellegű kapcsolatokat engedélyez. Tényleg király - mondta Dr. Sandi Mann unatkozáskutató.

Megtudtam, hogy alapállapotban teljesen eltérő gondolatokat kapcsolunk össze, megoldjuk a nyűgös dolgainkat, önéletrajzi tervezésnek nevezett tevékenységet végzünk. Ez az, mikor visszatekintünk életünkre, feljegyezzük a nagy pillanatokat, személyes narratívát fűzünk hozzájuk, és célokat tűzünk ki, kigondoljuk az elérésükhöz szükséges lépéseket. De mostanság, mialatt a kanapén pihenünk, Google-dokumentumokat töltünk fel, vagy e-mailekre válaszolunk. Amit úgy nevezünk, mindennapi rutin, de Dr. Daniel Levitin ideggyógyász szerint a következőket csináljuk valójában:

- Minden alkalommal, mikor valami másra fordítjuk a figyelmünk, agyunk egy neurokémiai váltást kell, hogy végrehajtson, ezért az agy tápanyagot használ fel. Ezért, amikor multitaskinggel próbálkozunk, egyszerre négyfelé-ötfelé irányuló figyelemmel járó feladatot végzünk, akkor valójában nem egyszerre csináljuk őket, mivel az agy nem így működik. Helyette csak gyorsan váltogatunk közöttük, kimerítve idegi erőforrásainkat.

Egy évtizeddel ezelőtt munkahelyi figyelmünket három percenként váltogattuk. Mára ez 45 másodperc lett, és ez így megy egész nap. Egy átlagember napi 74-szer nézi meg az e-mailjeit, és a számítógépén naponta 566-szor vált feladatot. Dr. Gloria Mark informatikaprofesszor osztotta meg velem ezeket az információkat.

- Azt találtuk, hogy, mikor az emberek stresszesek, akkor sokkal gyorsabban váltogatják a figyelmüket. Azt is felfedeztük, furcsamód, hogy minél kevesebbet alszik valaki, annál valószínűbb, hogy megnézi a Facebookját. A szokások ördögi körébe kerültünk - mondta Dr. Mark.

Meg lehet szakítani ezt az ördögi kört? Mi történne, ha megszakítanánk? Mi lenne, ha visszaszereznénk az elvesztegetett időt? Segítene beindítani a kreativitásunkat? A projektet Unalmas és briliánsnak neveztük. Körülbelül pár száz résztvevőre számítottunk, de ezrek jelentkeztek. Az okaik között szerepelt, hogy aggódtak a telefonjukkal létrejött kapcsolatuk miatt, mondjuk úgy, társfüggők lettek.

Összeálltunk néhány applikációval, melyek mérik, mennyi időt használjuk a telefonunkat naponta. Ha belegondolsz, elég ironikus, megkértünk embereket, hogy töltsenek le egy appot, hogy kevesebb időt töltsenek a telefonjukon lógva: igen, de ott kell elérni az embereket, ahol vannak.

A kihívás hete előtt átlagosan két órát mobiloztunk naponta, hatvanszor vettük fel, hogy tudod, gyorsan megnézzük, kaptam-e új e-mailt. Tina a Bard Collage hallgatója, a következőket fedezte fel önmagán:

- Eddig körülbelül 150-200 percet mobiloztam naponta, és hetven-száz alkalommal vettem kézbe. Eléggé zavaró, mivel ez rengeteg idő, amit tölthettem volna sokkal produktívabb, kreatívabb, magamra fordított dolgokkal, mert amikor mobilozok, nem csinálok semmi fontosat - mondta egy résztvevő, Tina.

Mint Tina, mások is figyelni kezdték saját viselkedésüket. Felkészültek a kihívás hetére. Azon a hétfőn, e-mailben kapott utasításokra ébredtek fel, egy próbatételre.

Első nap: "Tedd a zsebedbe." Tedd le a telefont a kezedből. Nézd meg, hogy ki tudod-e küszöbölni a reflexet, hogy folyton megnézd, csak egy napig. Ha könnyűnek hangzik, meg sem próbáltad.

- Nyughatatlan vagyok. Kicsit őrülten érzem magam, észrevettem, hogy felveszem a telefonom, amikor csak egyik szobából a másikba megyek, amikor beszállok a liftbe, de még akkor is - és az zavar a legjobban, hogy hangosan kimondjam -, amikor autóban vagyok - mondta egy másik résztvevő, Amanda.

Hűha! Nos igen, de amit Amanda megtudott, az a nyugtalanító érzés, valójában nem az ő hibája. A technológiát pontosan azért tervezték, hogy kiváltsa belőlünk ezt a viselkedést. Komolyan!

- Ha Facebook, Netflix vagy Snapchat vagyok, mérnökök ezreivel rendelkezem, akiknek az a dolguk, hogy még több figyelmet szerezzenek tőletek. Nagyon jó vagyok ebben, és nem akarom, hogy bármikor is leálljatok. Tudjátok, a Netflix vezérigazgatója mondta nemrég, "Legnagyobb versenytársaink a Facebook, a Youtube és az alvás." Úgy értem, millió dologra irányíthatnád a figyelmed, de háború folyik a megszerzéséért - mondta a korábbi Google-designer, Tristan Harris.

A felhasználók, mind tudjuk, sok pénzt érnek:

- Azt mondják, ha egy termék ingyenes, akkor te magad vagy a termék, a figyelmed a termék. De mennyit ér a figyelmed? Ezért minden alkalommal, mikor megnyitsz egy oldalt, nemcsak a Facebookon, bármely appon, azonnal árverést tartanak, napi több milliárdszor, pontosan azért, hogy mennyit ér az az egy hirdetés - mondta Antonio García Martinez, a Facebook volt termékmenedzsere és szerző egyben.

Apropó, egy átlagos ember élete során két évet tölt Facebookon. Térjünk vissza a kihívás hetére. Azonnal láttuk, hogy egy kis kreativitás ütött be.

- Unatkoztam, azt hiszem. Hirtelen felnéztem a lépcsőn, ami az állomás tetejére vitt, arra gondoltam, hogy épphogy lejöttem a lépcsőn, de máris fel tudnék menni, aztán lejönnék, így edzenék egy kicsit. Így hát megtettem, később kicsivel több időm volt, így megtettem újra és újra, és végül tízszer megcsináltam. Egy teljes kardióedzést végeztem. Végül kissé fáradtan szálltam fel a vonatra, de, hűha, ez még sosem jutott eszembe. Hogy lehet ez? - mondta egy résztvevő, Lisa.

A kreativitás, ahogy megtanultam, mindenkinek különböző dolgot jelent. De mindenki a harmadik napi kihívást találta a legnehezebbnek. Úgy neveztük: "Töröld le az alkalmazást". Letöröltem a Two Dots nevű játékot, és majdnem sírtam.

- Letöröltem a Twittert, Facebookot, Instagramot, Tumblrt, Snapchatet és Vine-t a telefonomról egy csapásra. Elsőre kényelmetlen érzést tapasztaltam. Furcsán hatott látni a zárt kijelzőt új értesítések nélkül. De jólesett magamnak eldönteni, mikor lépjek be a közösségi oldalaimra, és nem adom meg a telefonnak a hatalmat, hogy eldöntse helyettem. Köszönöm - mondta Liam, egy másik résztvevő.

Ez haladás volt. Alig vártam, hogy lássam, mit mutatnak a számok, mire elérjük a hétvégét. De, amikor kijöttek az adatok, kiderült, hogy a csökkenés mértéke átlagosan, csak hat perc - a napi 120 telefonon töltött percből 114 lett - jupí!

Kissé letörten visszamentem a kutatókhoz, akik csak nevettek rajtam, és azt mondták, hogy az emberek viselkedését megváltoztatni ilyen rövid idő alatt nevetségesen nagyra törő cél, és amit elértél, több, mint amit lehetségesnek hittünk. Mert a számoknál fontosabbak voltak az emberek történetei. Erőteljesnek érezték magukat. A telefonjuk átalakult munkafelügyelőből vissza, eszközzé.

Végül megtudtam, mit találnak a fiatalok a legnyugtalanítóbbnak. Néhányuk elmondta, hogy pár érzelmet fel sem ismertek, ami rájuk tört a kihívás hete alatt, mivel, ha jobban belegondolunk, sosem ismerték az állandó kapcsolat nélküli életet, sosem unatkoztak.

20 ezer ember csinálta meg az Unalmas és briliáns hetet. 90%-uk csökkentette a telefonon töltött idejét. 70%-uk több időt töltött gondolkodással. Mondták, hogy jobban tudnak aludni. Boldogabbnak érezték magukat. Kedvenc visszajelzésem egy fickótól jött, aki úgy érezte, mintha egy szellemi hibernációból ébredt volna fel.

Néhány személyes adat és pár idegtanulmány kicsit több offline szabadidőt biztosított, és egy kis unalom egyértelműséget hozott, és segített célokat kitűzni. Úgy értem, talán az állandó kapcsolódás nem lesz menő pár év múlva. De mialatt embereket, főleg gyerekeket tanítunk, hogyan tegyék jobbá életüket a technikával, az önszabályozás is legyen része a digitális képzésnek.

Ezért legközelebb, mikor lecsekkolod a telefonod, emlékezz, hogy, ha nem döntöd el, hogy használod a technológiát, a platform fogja eldönteni helyetted. És kérdezd meg magadtól: mit is keresek valójában? Mert, ha e-maileket olvasol, legyen, csináld meg, és kész. De, ha azért csinálod, hogy eltereld a figyelmed a mélyebb gondolatoktól, tarts szünetet, bámulj ki az ablakon, és tudd, hogy a semmittevés során hozod elő a legtermelékenyebb és legkreatívabb énedet. Elsőre talán furcsa és kényelmetlen lesz, de az unalom tényleg zseniális ötletekhez vezet.

Köszönöm.

Forrás: www.ted.com

• kreativitás
• agy
• gondolkodás
• ötlet
• Terasz