800 ezer ártatlan ember halt bele a népirtásba: az elmúlt 30 év legnagyobb mészárlása

Az ember a kezdetekben még a túlélésért harcolt, a háborúk kiváltó oka azonban - az esetek többségében - jó ideje csupán a pénz és a hatalom iránti vágy.

A kényelmes fotelekben, némi politikai nézeteltérésből fakadóan meghozott döntések következményeit az illetékesek ritkán érzik a saját bőrükön, még akkor is, ha az milliók halálával egyenlő.

A különösen kegyetlen háborúkat nem felejti el az ember, egy részükről mégis kevesebbet beszélnek, mint kellene.

800 ezer áldozat, 3 hónap alatt: a ruandai népirtás

Az 1990-es években Ruandában dúlt polgárháború utolsó hónapjaiban történt mészárlást a második világháború utáni időszak legnagyobb népirtásaként tartják számon.

800 ezer ember vesztette életét, mindössze három hónap alatt, annak ellenére, hogy nem egy intő jel figyelmeztetett a tragédia közeledtére.
A háború kiváltó oka ez esetben sem volt más, mint a hatalomvágy. A hutu és a kisebbségnek számító tuszi népcsoport között elsőként az 1920-as években támadt konfliktus, amit aztán felkelések, üldöztetések és mészárlások követtek: több tízezer tuszi vesztette életét, és több százezret üldöztek el hazájából.

A két népcsoport közötti ellentét 1993-ban csillapodni látszott, ám az akkor megkötött békeszerződésnek - valamint az országba vezényelt több ezer ENSZ-békefenntartónak - nem volt elég ereje ahhoz, hogy teljes mértékben véget vessen a konfliktusnak. 1994-ben, az addig titokban szerveződött szélsőséges hutu milícia működésbe lépett, és kegyetlenül irtani kezdte a tuszikat. Nem tett kivételt sem az idősekkel, sem a nőkkel, sem a gyermekekkel, sem pedig azokkal a hutukkal, akik nem értettek egyet a céljaikkal. Három hónap alatt 800 ezer ember vesztette életét anélkül, hogy bárki is közbelépett volna. Az ENSZ azóta is saját szégyeneként értékeli az esetet: nem lépett közbe, és a népirtás tényét is csak két hónappal a vérengzés után ismerte el.

Gondolkodás nélkül: a vietnámi My Lai falu lemészárlása

A vietnámi háború kegyetlenségeiről nem egy film és könyv született, egy azonban mindegyikben közös: egytől egyig a My Lai falu lakóinak lemészárlását tartják a háború legsötétebb eseményének. 1968. március 16-án ugyanis az Americal hadosztály Charlie százada egyes források szerint több mint ötszáz civilt ölt meg, mindössze néhány óra leforgása alatt.

Az Americal hadosztály 1967-ben érkezett Vietnámba, ám hamarosan véres vereséget szenvedett az észak-vietnámi csapatok által indított offenzíva következtében, az amerikai erők pedig nemsokára teljesen elveszítették az irányításukat az események felett.

Az Americal hadosztály parancsnoka, Frank Baker ekkor parancsot adott ki a partizánakciók felszámolására, Kutasd fel, és öld meg - Search and Destroy - fedőnév alatt.

Az első célpont a vietkongok és szimpatizánsaik által lakott Quang Ngai térség, azon belül a My Lai falu volt - csakhogy egy hiba következtében a rajtaütésnél senkit sem találtak, kivéve gyerekeket, nőket és öregeket. A pokol akkor szabadult el, amikor az egyik amerikai katona minden előzmény nélkül leszúrt egy idős férfit, egy másikat pedig kézigránát kíséretében egy kútba taszított. Ekkor ugyanis a többiek is támadni kezdtek, és két óra leforgása alatt végeztek az egész faluval - imádkozó asszonyokkal, síró gyerekekkel és idős, beteg emberekkel. Egyes források szerint közel 350 civil vesztette életét, mások szerint az ártatlan áldozatok száma elérte az 500-at is.

Egymillió értelmetlen áldozat: az örmény tömegmészárlás

Az 1915 és 1917 közötti örmény népirtás tényét a mai napig tagadja a török állam, annak ellenére, hogy közel másfél millió örménynek veszett nyoma ez alatt az idő alatt.
Az örmények az Oszmán Birodalom legnagyobb kisebbségének számítottak. A muzulmán vallású birodalom egészen másként tekintett rájuk, mint saját polgáraira: az örmények nem viselhettek fegyvert, keményen megadóztatták őket, és jogilag sem voltak egyenértékűek az oszmánokkal.

Bár kisebb konfliktusokról már az első világháború előtt is születtek feljegyzések, az örmények helyzete akkor fordult igazán komolyra, amikor az Oszmán Birodalom belépett a világháborúba, és elveszítette az egyik csatát az oroszok ellen, így nem tudta bevenni Baku városát. Az ekkor hatalmon lévő İsmail Enver pasa az ott élő örményeket hibáztatta a vereségért, majd a saját országában élő örményeket is veszélyes népnek minősítette.

A kitelepítések 1915-ben kezdődtek, nemsokára pedig elfogadták azt a törvényt, amely lehetővé tette az örmények tulajdonainak kisajátítását. Az ezt követő, a kormány által szisztematikusan végzett mészárlások során közel egymillió örményt öltek meg, másokat elüldöztek az országból.
A népirtást hivatalos dokumentumok és fényképek igazolják, a Török Köztársaság ennek ellenére máig tagadja a megtörténtét.

• halál
• tabu
• történelem
• Terasz