Fontos bejelentést tettek a vízimentők: sok Balatonnál nyaraló családot fog érinteni
Jó hír a gyermekes családoknak!
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) három új állványt helyezett ki balatoni strandokon és egy kikötőben, ahonnan a gyerekek ingyenesen vehetnek kölcsön mentőmellényeket a strandoláshoz - tájékoztatta a VMSZ pénteken az MTI-t.
A keszthelyi Városi Strandon, a gyenesdiási Diási Játékstrandon, illetve a balatonlellei BL YachtClub kikötőjében elhelyezett állványokon 12 darab különböző méretű, gyermekeknek való mentőmellény található, amelyeket bárki ráadhat a gyermekére, amíg a strandon vagy a kikötőben van.
Mentőmellényeket helyeztek ki a Balatonnál
A közlemény idézi Bagyó Sándort, a VMSZ elnökét, aki elmondta, hogy Balatonlellén van az első olyan állvány, amit nem strandon, hanem kikötőben helyeztek el. A kikötő nagyon veszélyes hely a gyermekek számára, számos esetben a szülők mással vannak elfoglalva, és hamis biztonságérzetük van, mert nem a nyílt vízen tartózkodnak.
Egy kisgyereknek már a kikötőbe érkezés pillanatától viselnie kellene a mentőmellényt, mert úgy semmilyen körülmények között sem merül el, még akkor sem, ha beüti a fejét esés közben és eszméletét veszti. Néhány éve éppen a balatonlellei kikötőtől nem messze fulladt meg egy óvodás kisfiú, aki játék közben beesett a vízbe, de ezt sokáig senki nem észlelte - idézte fel.
Az első - feltűnően nagy és élénk színű - mentőmellényállványokat tavaly nyáron helyezte ki a VMSZ, amelyhez számos pozitív visszajelzés érkezett, hogy a gyerekek használják is azokat. A tavalyi mellényeket átvizsgálták, cserélték, és javították, ha szükségesnek látták.
Idén nyáron már hét helyszínen várja a gyermekeket ez a közösségi szolgáltatás, a három új helyszínen túl Balatonalmádiban a Wesselényi Strandon, Balatonkenesén a Bezerédj Strandon, Alsóörsön a Községi Strandon és Balatonlellén a Napfény Strandon.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ezek voltak a legelső fotók a Balatonról: ritka felvételek a magyar tengerről
A Balaton még mindig tud olyat mutatni, amit eddig nem láttál.
Ezek voltak a legelső fotók a Balatonról: ritka felvételek a magyar tengerről
Nézegess képeket!
ElolvasomBorítókép: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!