Soványak és betegek voltak, de a szeretet sokat segített rajtuk - Előtte-utána fotókon a mentett kutyák
Szívszorító, de egyben gyönyörű fotókat mutattak a gazdik, akik megmentették egy kutya életét.

Sokan azt mondják, hogy egy ember igazi személyiségét akkor fedi fel, amikor állatok közelében van. Ugyanis rengeteget elmond róla, hogyan bánik velük, aki pedig szeretettel és gondoskodással fordul feléjük, az az élet többi területén is általában nagyon jó ember.
Kétség sem fér hozzá, hogy az alábbi gazdik is ebbe a kategóriába sorolhatók, hiszen a mindennapi életben nemcsak embertársaik életét teszik jobbá, hanem az állatokra is odafigyelnek, sőt meg is mentik az életüket.
Öröm látni, ahogy átalakultak ezek a kutyák
Számos olyan trend terjed a közösségi oldalakon, ahol például az emberek mutatják meg, milyenek voltak fiatalon, és hogy néznek ki most. Ennek egy sokkal szívszorítóbb, mégis csodálatos verzióját kezdték felkapni, ami az „Így indult a kapcsolat, és ez lett belőle” néven is ismertté vált. Ennek lényege, hogy a gazdik megmutatják, milyen szörnyű állapotban találtak rá legjobb barátjukra, majd néhány év vagy hónap elteltével a látványos átváltozásra is fény derül, ami a szeretetnek és a sok gondoskodásnak köszönhető.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Borítókép forrása: Getty Images Hungary, képek: Twitter)
DOGZ Fesztivál 2025
Ingyenes családi- és kutyás fesztivállal várunk május 1-jén, a Városligeti Nagyréten!
Kattinson a részletekért.