Mennyi lesz az euró a következő hónapokban?
Elemzők a Magyarország és IMF-EU-tárgyalások kimeneteléről és a lehetséges árfolyam-ingadozásról. Mennyi lesz az euró?
A harmadik negyedévre tolódhat ki az új IMF-EU-program indulása a várhatóan többfordulós, időigényes tárgyalások miatt, és a megegyezésig eltelő időben a forint valószínűleg széles - gyengébbik végén 300 forint/euró feletti - árfolyamsávban mozog majd - jósolták londoni felzárkózó térségi elemzők.
A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays Capital felzárkózó piaci közgazdászai befektetőknek összeállított áttekintésükben megerősítették azt a várakozásukat, hogy az IMF-EU-programról szóló hivatalos tárgyalások "nehezek és időigényesek" lesznek, és több tárgyalási fordulóra lesz szükség a megállapodásig.
A Barclays Capital elemzőstábja szerint a tárgyalások megkezdéséhez szükséges előfeltételek teljesítése "csak az első fázis" lesz. A ház londoni elemzői közölték: ennek alapján jelenleg azzal számolnak, hogy "a legjobb esetben" az idei harmadik negyedévben kezdődhet az IMF-EU-program végrehajtása.
A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének európai feltörekvő térségi közgazdászai, akik a minap Budapesten tettek tájékozódó látogatást, tapasztalataikról szerdán Londonban összeállított beszámolójukban azt írták, hogy "Magyarország halad ugyan az előfeltételekről szóló tárgyalásokkal, de lassan".
A cég londoni elemzői úgy vélekedtek, hogy ez az előkészítő szakasz még egy további hónapot vehet igénybe, és a programról szóló hivatalos tárgyalások ezután kezdődhetnek.
A Bank of America-Merrill Lynch londoni stábja szerint a felmerült nézeteltérések egyike sem áthághatatlan, ugyanakkor a vitás kérdések egyike sem tűnik gyorsan megoldhatónak.
Mindezek alapján a ház londoni felzárkózó piaci elemzői úgy értékelték szerdai beszámolójukban, hogy az idei második negyedév végére még mindig elérhető a megállapodás az IMF-EU-hitelprogramról, de megvan a kockázata a késésnek.
A Bank of America-Merrill Lynch szakértőinek véleménye szerint a kormány által januárban előterjesztett, a hazai össztermék - GDP - 0,4%-ának megfelelő költségvetési intézkedéseket az EU és a valutaalap két okból nem találja kielégítőnek. A cég elemzőinek megítélése szerint egyrészt a kiigazítási lépések zöme nem strukturális jellegű, másrészt a ház úgy látja, hogy a kiigazításnak "egy kicsit még nagyobbnak kellene lennie", a Bank of America-Merrill Lynch saját becslése ugyanis az, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány az idén 3,5% lesz.
A Barclays Capital szerdai londoni elemzése szerint a magyar piacokat mostanáig az euróövezeti adósságpiaci kondíciók és a kockázati környezet javulása segítette, valamint az abba vetett befektetői bizalom, hogy a kormány végül megállapodásra jut az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal az új programról. Emellett a magyar gazdaság növekedési jelzőszámai is jobbak a vártnál. Ebben a környezetben a forint erősödött, a kötvényhozamok csökkentek, és terven felül sikerült forintkötvényeket kibocsátani.
Ezek a fejlemények "nyilvánvalóan enyhítették azt a nyomást", amely a kormányra nehezedett az IMF-EU-megállapodás gyors elérése végett. A Barclays Capital londoni szakértői közölték: változatlanul az a véleményük, hogy a kormány megállapodásra törekszik egy elővigyázatossági jellegű hitelcsomagról, ám lehetséges, hogy a tárgyalásoknak csak a forint újabb gyengülése ad majd lendületet. A Barclays Capital közgazdászai a következő hónapokra 290-305 forint/eurós árfolyamsávot valószínűsítettek elemzésükben.
Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland - RBS - londoni globális felzárkózó térségi kutatórészlegének igazgatója ugyancsak szerdán összeállított értékelésében szintén annak a véleményének adott hangot, hogy a jelenlegi forintárfolyam mellett a magyar kormány nem kíván "bármilyen áron" egyezségre jutni az EU-val és a valutaalappal, és "csak piaci kényszer" gyorsíthatná a megállapodás megkötését.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ash szerint amíg a forint a mostani árfolyamok közelében mozog, a kormány valószínűleg lát mozgásteret arra, hogy "még egy kicsit tárgyaljon" az EU-val, mielőtt megállapodna vele a hivatalos tárgyalások megkezdéséről.
Az RBS vezető elemzője szerint azonban a befektetők előbb-utóbb "biztosan felteszik a kérdést", hogy Magyarország esetében miért tart hónapokig a megállapodás elérése, mert egy IMF-egyezség általában "néhány hét alatt megköthető".
A legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision szakelemzőinek kimutatása szerint a magyar kormánykötvény-kötelezettségek törlesztési leállására köthető határidős biztosítási csereügyletek - credit default swaps, CDS - középárfolyama a szerdai londoni jegyzés késői szakaszában 530 bázispont környékére emelkedett az előző esti 515,0 bázispontos záró után.
Az irányadó ötéves magyar szuverén devizakötvények CDS-tranzakcióit a múlt hét végén - tavaly szeptember óta először - még 500 bázispont alatt jegyezték Londonban.
A magyar CDS-árfolyamok azonban továbbra is messze elmaradnak az idei év első kereskedési hetében mért 750 bázispont - 10 millió euró magyar kötvényadósságra évi 750 ezer euró - feletti rekordoktól. A szerdára kialakult magyar CDS-árszint azt jelenti, hogy az év elejéhez képest most hozzávetőleg 220 ezer euróval olcsóbb az irányadó ötéves futamidejű magyar szuverén devizakötvény 10 millió eurónként számolt törlesztéskockázati biztosítási díja a londoni piacon.