Mélyszegénység és kilátástalanság: Mi várhat a rokkantnyugdíjasokra?

A megváltozott munkaképességűeknek alig jut pénz, betegek könnyen a mélyszegénységig süllyedhetnek.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A munkaképes korú népességen belül a rokkantsági ellátásban részesülők aránya évről évre egyre magasabb, melynek szemléletében Magyarország nemcsak a munkanélküliek, hanem a beteg emberek hazája is. 

A kormány úgy véli, az államadósság csökkentése összefogást kíván hazánktól, ezért hadba küldené a rokkantnyugdíjasok jelentős részét is, vagyis visszaterelné a munkaerőpiacra a nyugdíjkorhatár alatti megváltozott munkaképességűeket. A cél megvalósítása pedig szükségessé teszi a korábbi rokkanttá nyilvánítási minősítések felülvizsgálatát.

A háttértanulmányok azonban csak arról szólnak, hogy ha kiszűrnék az álrokkantakat, valamint a csökkent munkaképességűek és a rokkantnyugdíjasok közül legalább százezer embert állítanának munkába, akkor a magyar GDP közel 10%-kal nőhetne.

Azt azonban nem taglalják, hogy a nyilvántartásba vett, tartósan megromlott egészségi állapotúak zöme valóban komoly betegséggel küzd, akik megélhetésre alkalmatlan állami juttatásból tengődnek, így az évek során gyakorlatilag a társadalmi perifériára szorultak. Ennek következtében a foglalkozási rehabilitációjuk jóval összetettebb intézkedéseket kíván.

"Emberszámba sem vesznek"

A WHO definíciója szerint az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság hiányát jelenti. Ennek tekintetében a rokkantak ma hazánkban az egészséges állapot minden összetevőjének híján vannak.

Judit 57 éves, tíz éve műtötték súlyos gerincsérvvel. A beavatkozás megakadályozta ugyan, hogy még rosszabbra forduljon az állapota, de a korábbi munkakörében már nem tudott elhelyezkedni, mert a papírjain az áll, hogy huzamosabb ideig nem végezhet ülő vagy álló munkát, nyolcórás foglalkoztatásra pedig alkalmatlan.

A sorsát meghatározó ítélet: nem rehabilitálható. Mivel járóképes és nem szorul gondozásra, pár éve visszavették 50%-ra. Rokkantsági nyugdíjra nem jogosult, így egy fix összegű járadékot kap havonta: 27 ezer forintot. Hiába keres munkát, az életkora és a csökkent fizikai képességei miatt sehol sem alkalmazzák, és évről évre romlanak az elhelyezkedési esélyei.

- Hihetetlen, hogy 33 évet ledolgoztam, becsületesen adóztam, és most így kell nyomorognom. Már csak pár év munkaviszony választ el a nyugdíjtól, amit nem tudom, hogyan fogok megszerezni, mert nem kellek sehol, emberszámba sem vesznek - mondja elkeseredve.

Mennyiből élnek a rokkantsági nyugdíjellátásra jogosultak?

Nem csak azok élnek kevés pénzből, akik csupán járadékra jogosultak. A rokkantsági nyugdíj összege a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkeresettől és a szolgálati idő alapján meghatározott mértéktől függ. A mérték alakulását befolyásolja a megrokkanás időpontjában betöltött életkor, valamint a kérelmező egészségkárosodásának mértéke, vagyis az, hogy hányadik csoportba tartozó rokkant.

Így élnek a hajléktalan nők

Nézegess képeket!

Elolvasom

A rokkantnyugdíj-ellátás feltételei, valamint a rokkantcsoportokba való besorolás megállapíthatósága az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság áprilisban közzétett tájékoztatójában olvashatóak.

A rokkantsági nyugdíj 2007. december 31-ét követő, de 2011. január 1-jét megelőző időponttól megállapításra kerülő legkisebb összege a III. rokkantsági csoportban havi 28 500 forint, a II. rokkantsági csoportban havi 29 800 forint, az I. rokkantsági csoportban havi 30 850 forint. A megváltozott munkaképességűek egyelőre nem látják át, az új intézkedések hogyan segítenének jelenlegi helyzetükön, hiszen a munkalehetőségeik továbbra sem megoldottak, megélni pedig így sem tudnak.

Milyen munkalehetőségre számíthatnak?

Még nem tisztázott, a kormány hogyan oldaná meg a rokkantak visszaterelését a munkaerőpiacra. Annyi bizonyos, hogy a Judithoz hasonlóak - akiknek hozzávetőleg négy-öt évük van a nyugdíjig -, nem számítanak bevethetőnek. A dolgozni bíró, fiatalabb korcsoportokba tartozóak elhelyezkedését is nehezítheti az alacsony iskolai végzettség és a szükséges átképzés hiánya.

Ráadásul a munkáltatók gyakran vonakodnak a megváltozott munkaképességűek alkalmazásától, hiszen meg kell teremteniük a számukra alkalmas munkavégzési körülményeket, ugyanakkor az egészségkárosodott munkaerők alacsonyabb teljesítménnyel bírnak, valamint gyakrabban mennek betegszabadságra. A kormány az egykori rokkantnyugdíjasokat közmunkaprogramokban is foglalkoztathatná, ám a szakértői elemzők szerint ez érdemben nem változtathatna sem a csökkent munkaképességűek, sem az ország helyzetén.

Ezt is szeretjük