4 támogatás, amit megszüntet az állam

A gazdasági válság a lakás- és hiteltámogatásokat sem kíméli. Hogy melyeknek inthetsz végleg búcsút? Eláruljuk.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Akik az elmúlt időszakban devizahitelt vettek fel, azok most akár dupláját is fizethetik az eddigi törlesztőrészleteknek. A válság hatására hazánk gazdasági helyzete is romlott, aminek következményét hamarosan mindenki a saját bőrén érezheti.

Bár a közeljövőben várható megszorításokról konkrét döntés még nem született, nagyon valószínű, hogy számos olyan támogatás szűnik meg hamarosan, amelyekkel eddig segített az állam, súlyos tízezreket húzva ki ezzel az emberek zsebéből.

Viszlát, állami kamattámogatás!

A lakáscélú jelzáloghitelek kamatainak csökkentése érdekében új ház építése - vagy legfeljebb 15 millió forint értékű új lakás vásárlása - esetén állami kamattámogatást lehetett igénybe venni. A közvetett, hitelintézeteknek eljuttatott támogatás tette lehetővé, hogy a lakáshitelek után az ügyfelek kevesebb kamatot fizessenek. Mindez közel 100 milliárd forintjába került az államnak tavaly, amit most megspórolni kényszerül. Az állami kamattámogatást így várhatóan 2009. július 1-jétől szünteti meg a kormány. Mivel visszamenőleg nem vonható meg a kamattámogatás, a már folyamatban lévő hitelek után továbbra is fizet, ettől az időponttól azonban újabb támogatott hitel felvételére már nem lesz lehetőség.

Annyi a gázártámogatásnak is

Nem csak a hitelek kapcsán kényszerül megszorító intézkedések bevezetésére az állam: a gáz árának támogatása is a válság áldozatává vált. A 2009. március 12-én történt módosítások lényege, hogy a földgáz árának esetleges csökkenésével együtt az egységnyi elfogyasztott energiához nyújtott támogatás mértéke is ugyanezen összeggel csökken.

Abban az esetben azonban, ha a lakossági gáz ára nem csökken, a támogatási mértékek sem csökkennek, vagyis ez azt jelenti, hogy bár a módosítás hatályba lépett, a támogatás valójában egészen addig változatlan marad, míg a gáz ára nem módosul.

Eltörlik a szocpolt - még 3 hónapig igényelhető

A szocpol sorsáról még viták folynak - elképzelhető, hogy végleg megszüntetik, de az is, hogy csupán egy időre függesztik fel -, az viszont biztos, hogy korábbi formájában nem lesz elérhető.
Tavaly a szociálpolitikai kedvezményekre összesen körülbelül 35 milliárd forintot költött az állam, nagyjából tehát ekkora lenne az az összeg, ami megspórolható, ha a teljes megszűnés mellett döntenek.
Sokaknak azonban a lakáshoz jutás egyetlen lehetőségének megszűnését jelenti a szocpol eltörlése: három gyermek esetén az összege több mint 3 millió forint volt, ami elegendő volt önerőnek egy nagyobb hitelhez.
A szocpollal kapcsolatos változások várhatóan szintén nyáron lépnek életbe, így, ha még igénybe akarod venni, igyekezned kell: a július 1-jéig elbírált kérelmekre még megadhatják a támogatást.

Tudtad?
2007 óta a lakáshitelhez kapcsolódó adókedvezményeket sem lehet már igénybe venni. Ez a tőke törlesztésére, a kamat, a járulékos költségek és a hitelfolyósítási díj fizetésére fordított összeg után járt, továbbá bizonyos esetekben a lakás bővítésére felvett hitel törlesztése után.

Megszűnő lakástámogatások

A lakástámogatási rendszer meglehetősen összetett, az állam ma számos jogcímen biztosít lakáscélú kedvezményeket. Ezeket szintén érinteni fogják a megszorítások. A részletekről még nem sokat tudni, az azonban biztos, hogy sokak életét befolyásolják majd a megszorítások.

Kérdés, hogy hogyan juthatnak majd lakáshoz a fiatalok, megmarad-e a támogatás, mely a mozgáskorlátozottaknak megfelelő lakások kialakítását teszi lehetővé, vajon lesz-e lehetősége a panellakásban élőknek, hogy felújíthassák otthonukat, és lesz-e esély arra, hogy igénybe vegyék a korábbi támogatásokat azok, akik építkezni szándékoznak.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A támogatások megszüntetésével az állam idén még nem spórol sokat - a megtakarítások jövőre lehetnek számottevőek -, az új lakásra vágyók helyzetét azonban már 2009-ben jelentősen megnehezíti.

Tudtad?
Az intézkedések az építőipar következő évét is befolyásolják, a lakástámogatások megszűnésével ugyanis egyre kevesebben tudnak majd ingatlanhoz jutni, ami az ingatlanpiac jelentős romlását eredményezi majd.
Ezt is szeretjük