25-ből 25 ember elhitte az átverést: a fán lakó polip szomorú dologra világít rá

Egy kis kétkedés sosem árt, mielőtt mindent elhinne az ember.

spagetti fa
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A világ egyik leghíresebb médiaátveréséről, Orson Welles túl jól sikerül rádiójátékáról már sokan hallottak. Legendák szólnak arról, ahogy Egyesült Államok-szerte félelemtől megtébolyodva fosztották ki az üzleteket, menekültek biztonságos helyre, és értesítették szeretteiket a kitörni készülő űrháborúról. 

Vannak, akik cáfolják a Világok Harca által keltett pánik mértékét, mégis hatása, mely embertömegeket mozgatott meg szinte pillanatok alatt, tagadhatatlan. Természetesen másfajta átveréseknek is helyet adott a média, igaz, a legtöbb után senki nem szaladt az utcára.

A mai információs környezetben különösen fontos, hogy kritikusan szemléljük a dolgokat, az álhírek gyorsan terjednek és veszélyesek is lehetnek.

Spagetti a spagettifáról

A BBC News 1957-ben úgy gondolta, hogy megadja a módját az április elsejének, és Panorama című műsorukban beszámoltak egy Svédországi spagettiültetvényről, aminek ültetvényesei nagy aggodalomban várták a márciusi hideg távozását.

Mivel a spagetti nem volt akkoriban annyira elterjedt étel, és inkább egzotikumnak számított, állítólag sokan elhitték a sztorit, bár természetesen Nagy-Britanniában is ettek tésztát. A BBC áldokumentumfilmjét Richard Dimbley narrálta, alatta egy Ticinóból származó családot láthattak a nézők, akik az éves tésztatermésüket takarítják be, majd egy nőt, aki óvatosan szedegeti a spagettiket a növényekről, hogy utána kitegye őket a napra száradni. Közben a dokumentumfilm hallatta a termesztők aggodalmait is, hogy félnek, a fagy tönkreteszi az idei spagetti ízét, és hogy a tésztaszálak egyenlő hossza generációk kitartó és kemény munkájának eredménye.

Youtube videó placeholder
https://www.youtube.com/watch?v=tVo_wkxH9dU

A kutyakupleráj

Joey Skaggs hivatásos tréfamesterként már többször is megviccelte a médiát. Volt, amikor nem túl ízlésesen cigány alteregót kreálva, az angolul gypsy mothnak, vagyis cigány molynak hívott gyapjas lepke átnevezése mellett kampányolt, de olyan is előfordult, hogy álmozgalmat indított, hogy katonai példára építve a helyes járás etikettjét propagálja. 

A kutyabordélya, első nagy hírverésű tréfájaként, jól példázza munkásságát. Az átverés úgy kezdődött, hogy 1976-ban kutyakuplerájának megnyitásáról feladott egy hirdetést a Village Voice című lapban, mely szerint itt az alkalom, hogy a gazdik felejthetetlen éjszakát vásárolhassanak kedvenceiknek, többek közt Fifivel a francia pudlival. Még Joey Skaggs is meglepődött, amikor egymás után érkeztek hívások, hogy az emberek igénybe vennék az 50 dolláros szolgáltatást. 

Sajtóközlemény a megnyitóról.
Sajtóközlemény a megnyitóról.

Nem telt sok időbe, hogy a média ráharapjon a történetre, még dokumentumfilm is készült róla, amiben egy állatorvos nyíltan elítéli az üzletet. Az átverés tényét a mai napig sokan tagadják, azzal vádolva Joey Skaggst, hogy csak a felelősség alól akarta magát kihúzni, és ténylegesen működtette a kutyakupit. Joey Skaggs majd félévszázados munkásságáról az alábbi linken található még információ.

Az erdei polip

Hivatalos honlapja szerint az erdei polip Washington állam esőerdeiben őshonos faj. Legtöbb idejét a lombok közt, játékkal tölti, és javarészt békákra és rágcsálókra vadászik. Napjainkban azonban nem olyan könnyű az erdei soklábúak élete, ugyanis a jeti predátori tevékenységének köszönhetően a kihalás szélére kerültek.

Ha valakinek szeme sem rebbent a fenti sorokra, az utolsó mondat hatására mégiscsak szöget üthet a fejében, hogy talán viccről van szó. Sajnos nem mindenkivel történt így.

Octopus

Lyle Zapato néven elhíresült tréfamester külső oldalakra mutató linkek és kereszthivatkozások tucatjaival tette az erdei polip honlapját hitelessé, melyek változatos témákban, polipreceptektől kezdve élménybeszámolókon keresztül egészen a bébi erdei polip születéséig mutatja be a furcsa fajt.

A honlap látszólag annyira hitelesre sikerült, hogy még a tudatos netezőket is elbizonytalanította. A  Cunnecticuti Egyetem 2006-ban kísérletet végzett , ami kimutatta, hogy 25-ből 25 középiskolás komolyan vette az átverést, ami elég elborzasztó. 

Óvatosan a hírekkel

Szinte bármilyen témáról össze lehet dobni hitelesnek tűnő honlapot, sok reklámozó készít pédául olyan oldalt, ami egészségügyi szaklapnak álcázza magát, de sajnos a legmagasabb körökig elér az álhírek hatalma, elég Donald Trumpra és a koronavírus ellen hatástalan gyógyszerre gondolni, amit az elnök lelkesen javasolt a járványügyi szakemberek figyelmeztetése ellenére.

A polipról szóló kutatás rávilágít, hogy az internetet aktívan használó fiatalok is képesek a legnagyobb hülyeséget is elfogadni, a kritikus gondolkodás hiánya pedig konkrét tragédiákhoz vezethet. 

(Képek: joeyskaggs.com, expressandstar.com, Fandom.com/Cryptid Wiki)

10 hihetetlen fotó, ami megmutatja, hogy vernek át az Instán a tökéletes nők: ne higgy el mindent, amit látsz

Rengeteg nőnek okoznak önértékelési problémát, a saját testükkel kapcsolatos elégedetlenséget, bizonytalanságot az Instagramon látható fotók. Sokan bele sem gondolnak, hogy az itt található képek nagyon nagy része erőteljesen manipulált, a felhasználók ugyanis még a legapróbb részleteket is hajlamosak photoshopolni vagy filterekkel, applikációkkal átalakítani.

10 hihetetlen fotó, ami megmutatja, hogy vernek át az Instán a tökéletes nők: ne higgy el mindent, amit látsz

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük