Minden idők legjobb nyarát zárta tavaly a hazai turizmus: a járvány előtti forgalmat is meghaladta

Nagyon erős évet zárt 2021-ben a magyar turizmus és vendéglátás.

Magyarország turizmus növekedés
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Minden idők legjobb nyarát zárta a hazai turizmus - mondta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese a szervezet közösségi oldalára feltöltött videójában pénteken, hozzátéve: ősszel vidéken már a járvány előtti forgalom is visszaépült. Az év egészét nézve közel 10 millió vendég csaknem 29 millió vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken, ami 20, illetve 25 százalékos növekedés 2020-hoz képest.

Elmondta, kihívásokkal teli év volt a 2021-es, az év felében szinte zárva volt az ország, éppen ezért hatalmas teljesítmény, hogy minden idők legjobb nyarát zárta a hazai turizmus.

Jelentősen emelkedett a szálláshelyek bevétele

Közölte azt is, hogy folytatják a turizmus újbóli húzóágazattá tételét az idén, és a tavalyi eredményes évet követően kiemelt figyelmet kap a hivatásturizmus, a vendéglátás, a vallásturizmus és az egészségturizmus fejlesztése. Ismertette: a szálláshelyek bevétele tavaly 22,5 százalékos emelkedéssel meghaladta a 360 milliárd forintot, a vendéglátásból származó bevételek pedig 36 százalékkal nőttek, több, mint 970 milliárd forintra, SZÉP-kártyával több mint 55 százalékkal költöttek többet tavaly, mint az azt megelőző évben.

turizmus-magyarország1
Fotó: topschool / Getty Images Hungary

Kitért arra, hogy a tavalyi a tervezés éve is volt, újragondolták a stratégiát, a turizmustörvény módosításával pedig több fontos változás lépett életbe. Elindult a szálláshelyek egységes osztályba sorolása, amely átlátható és fogyasztóbarát kínálatot teremt a piacon. Megkezdődött a vendéglátóhelyek és a turisztikai attrakciók csatlakozása a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz (Ntak), így 2021 júliustól Magyarország legátfogóbb, valós idejű big data állománya segíti az adatvezérelt döntéseket.

A cikk az ajánló után folytatódik

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

Elmondta, hogy 2022-ben a fürdők korszerűsítését a tervek szerint jelentős pályázati forrás segíti majd. Az ágazatirányításban új, térségeken alapuló modell épül fel, és kiemelten kezelik a munkaerő minőségének javítását, az oktatást és a karrierút-formálást. Tovább dolgoznak a tervek megvalósításán annak érdekében, hogy a turizmus újra a magyar gazdaság húzóágazata legyen - mondta Könnyid László.

Kvíz: ismered Magyarország tájait?

Most letesztelheted, mennyire ismered jól hazánk legszebb vidékeit.

Kvíz: ismered Magyarország tájait? 10 kérdés, amire sokan nem tudják a választ

Kvíz!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük