Idén is fizethetsz verssel a kávéért: mutatjuk, hol fogadják el pénz helyett
Április 11. a magyar költészet napja, melynek alkalmából idén is számos remek program közül válogathatsz.
A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila és Márai Sándor születésnapján, április 11-én ünneplik. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel, illetve még számos más izgalmas programmal tisztelegnek a magyar líra előtt. Összegyűjtöttünk néhány rendezvényt, ami érdekesnek ígérkezik.
Fizess verssel!
Egyes helyeken idén is lehetőségük lesz verssel fizetni a kávéért a vállalkozó kedvűeknek. A kezdeményezés lényege, hogy az elszavalt vagy kézzel leírt kedvenc versért, idézetért, gondolatért cserébe ingyen kávét kap a vendég. Budaörsön, Debrecenben, Szekszárdon és Szombathelyen váltható kávéra a költészet szeretete április 11-én.
Budapesti programok
A fővárosban egész nap számos izgalmas, ingyenes program várja az érdeklődőket. 9:45-től egészen 22:00-ig tart majd a 2018-as Versmaraton az Erzsébet téri Akvárium klubban. A Magyar Napló Kiadó által megjelentetett Az év versei 2018 antológiában szereplő száz költőből 58 személyesen és többen telefonon is részt vesznek a 12 órán át tartó felolvasáson, melyen a legfrissebb költeményeiket ismerhetjük meg személyesen a költők előadásában.
Arany-kéziratok címmel rendezi meg a Petőfi Irodalmi Múzeum különleges eseményét, ahol Arany János saját kezű írásait tekinthetik meg az érdeklődők. A kincseket az Arany János-kiállítás kurátora, illetve a Kézirattár munkatársa mutatja be 13 és 15 órakor.
A VI. kerületi Írók Boltjában tartják a Fiatal Írók Szövetségének felolvasóestjét 17 órától. Felolvasnak: Bödecs László, Csombor Rita, Drexler Ákos és Kemény Gabriella.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Költészet-napi versmaraton lesz a Magvető Caféban is. A Szép versek antológia 1963 óta minden évben megjelenik a Magvető Kiadó gondozásában. Azóta ez a kötet számít a magyar költészet első számú pillanatfelvételének. Az előző esztendő legszebb, legkülönlegesebb, legemlékezetesebb verseiből készült előadásokat mutatják be ezen az estén, 17:30-tól.
19:00-tól tartják a Ki viszi át a szerelmet - Nagy László 40 című rendezvényt, mely a Várkert Irodalom sorozat része. Az idén negyven éve elhunyt, Kossuth-díjas költőre és barátaira, valamint szerelmére, Szécsi Margitra emlékeznek a Várkert Bazárban.
OLVASD EL EZT IS!
- történelem
- kultúra
Tényleg létezett! Így nézett ki Pató Pál, Petőfi versének főszereplője
- történelem
- kultúra