Betiltották a magyar filmet egy budapesti gimnáziumban: ezt reagálták a színészek
Majd ezután tananyaggá tették az ELTE ÁJK-n.
Már több mint másfél hónapja, hogy bemutatták az Itt érzem magam otthon című független magyar filmet. Az alkotás hatalmas siker lett, egyre többen lettek kíváncsiak rá - különösen a választások közeledtével.
A fiatalok is izgatottan várták egy kispesti gimnáziumban, hogy megtartsák az Itt érzem magam otthon című film vetítését egy filmklub keretei közt. A program azonban az utolsó pillanatban meghiúsult: az intézmény vezetősége ugyanis váratlanul megtiltotta, hogy a produkciót bemutassák az iskola falai között.
Betiltották a magyar filmet egy gimnáziumban
Az iskola igazgatója, Tömpe László ugyanis az utolsó pillanatban kihúzta a listáról az év egyik legnagyobb durranását. A tiltás oka Tömpe szerint egyértelmű: a diákokat meg kell óvni a közéleti csatározásoktól. - Felelős vagyok azért, hogy a napi politikai küzdelmektől távol tartsam a diákokat, különösen egy ilyen felfokozott időszakban. (...) Látva és tapasztalva az iskolán kívüli szereplők gyűlölködő reakcióját, jó döntést hoztam. - indokolta meg az igazgató döntését a Telexnek.
Az igazgató szerint döntéseit szakmai és emberi szempontok vezérlik, és hangsúlyozta: a választások után, májusban pótolható a vetítés. A történet pikantériája azonban ott rejlik, amire a film egyik főszereplője, Molnár Áron és a filmklubot szervező pedagógus, Szarka Judit is rámutatott: az intézményvezető úgy ítélte aktuálpolitikai tartalmúnak a művet, hogy valójában nem is látta azt, csupán a kritikák alapján hozott ítéletet.
Az eset nemcsak a színészeknél, hanem az iskolán belül is vihart kavart. Szarka Judit, a mozgóképkultúrát oktató tanárnő úgy érzi, az igazgató ezzel a lépéssel a szakmai szabadságát és kompetenciáját kérdőjelezte meg.
Lovas Rozi és Molnár Áron nem hagyták annyiban a dolgot: saját költségükön szerveznek egy alternatív vetítést és közönségtalálkozót a kispesti diákoknak. A film egyébként is igazi sikersztori: állami támogatás nélkül is több mint 242 ezer nézőt vonzott be a mozikba, és olyan sztárok szerepelnek benne, mint Gryllus Dorka és Simon Kornél.
Több mint 700 ezer autót kellett visszahívni világszerte: tűzveszélyesek lehetnek
Sok népszerű autómárkát érint a visszahívás.
ElolvasomCover-fotó: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- élelmiszer
- húsvét

















