Meztelenül futkároztak, nőket korbácsoltak a Valentin-nap elődjén: a luperkália nem volt valami vidám

Február 14. Valentin-nap, a szerelmesek napja, melyet sokan romantikázással, mások inkább rosszallva, elhessegetve élnek meg.

Noha a legtöbb ember azt gondolja, ez az "ünnep" a kereskedők találmánya, akik minél több szívecskés holmit meg virágot akarnak eladni jó pénzért, valójában maga a Valentin-nap egy több száz esztendős hagyomány. Más kérdés, hogy a napjainkban vele járó kereskedelmi felhajtás valóban a túlzás felső határát súrolja.

A luperkália története

Ha már a tényeknél tartunk, érdekes, hogy a Valentin-nap nem volt mindig ilyen rózsaszínű, sőt. Korai elődje kifejezetten csúnya szokásokkal tűzdelt alkalom volt. Luperkáliának hívták, és a rómaiak tartották minden év február 15-én.

A luperkália voltaképpen nem a szerelmesek napja, hanem egy ősi, pogány fesztivál volt. A Valentin-naptól eltérően véres, erőszakos és szexuális töltetű ünnep volt, melyen szokás volt állatáldozatokat bemutatni, sőt a véletlenszerű és szabados párkeresés is része volt a gonosz szellemek és a meddőség elűzésének reményében.

A luperkália egyértelmű eredetét nem ismerni, de azt tudni lehet, hogy egészen a Kr. e. 6. századig vezethető vissza. A történet szerint az ókori király, Amulius elrendelte, hogy ikerunokaöccseit, a kis Romuluszt és Rémuszt dobják be a Tevere, azaz a Tiberis folyóba, hogy megfulladjanak. Azért döntött így, mert ők úgy jöttek a világra, hogy anyjuk megszegte cölibátusi fogadalmát. Udvarában azonban volt egy jó szándékú szolga, aki megsajnálta őket, és nem dobta vízbe a gyerekeket, hanem inkább kosárba tette őket, így úsztatta el a folyón. Ekkor a folyóisten egy vadfügefához terelte a kosarat, ahol az fennakadt a vízbe lógó ágakban. A testvérek így nem haltak meg. Egy arra járó nőstényfarkasban felébresztették az anyai ösztönöket, és megmentette a fiúkat. Idővel egy pásztor házaspár fogadta be és nevelte fel őket. A nőstényfarkast is a házhoz vették, és Luperkálnak nevezték el a termékenységisten után. Amikor Romulusz és Rémusz felnőttek, ők alapították meg Rómát.

Rituális áldozatok

A rómaiak luperkália ünnepei ugyancsak a termékenységistenhez szóltak. A rituálék több helyen zajlottak: a Lupercal-barlangban, a Palatinus-dombon és a római szabadtéri, nyilvános találkozóhelyen, a Comitiumon belül. A fesztivál a barlangban vette kezdtetét egy vagy több, a szexualitást képviselő hím kecske és egy kutya feláldozásával. Az áldozatokat a luperci, a római papok egy speciális csoportja végezte. Ezután két meztelen pap homlokát bekenték a véres áldozati késsel. A vért ezután egy tejjel átitatott gyapjúdarabbal eltávolították, amit nevetéssel kísértek. A lakoma ezután kezdődött.

Amikor az ünnep véget ért, a kecskebőrből csíkokat, más néven tangát vagy februát vágtak, majd meztelenül - vagy csaknem meztelenül - a Palantinus-domb körül szaladgáltak. Eközben a nyesett bőrdarabokkal korbácsolták a nőket.

A luperkália alatt a férfiak véletlenszerűen választottak egy női nevet, melyeket egy üvegbe dobáltak be. A fesztivál ideje alatt ezzel a nővel létesítettek szexuális kapcsolatot. Megesett, hogy a pár együtt maradt a következő évi fesztiválig is, és sokan szerettek egymásba, később pedig megházasodtak. Idővel a fesztivál tisztességesebbé vált, de még mindig élt a méltatlan korbácsolás szokása, igaz, teljesen felöltözött férfiak csinálták, és a kezükön ütötték a nőket.

Így jött Szent Valentin a képbe

Két legenda is él Szent Valentinról. Az egyik szerint, mialatt Szent Valentin börtönben volt, megpróbálta keresztény hitre téríteni Claudius császárt, aki feldühödött, és ultimátumot adott neki: vagy elutasítja a hitét, vagy kivégzik. Szent Valentin nem volt hajlandó feladni hitét, ezért lefejezték.

A másik történet szerint Valentin bebörtönzése alatt megismert és tanított egy Julia nevű lányt, börtönőrének vak lányát. Isten visszaadta Julia látását, miután ő és Valentin együtt imádkozott. A kivégzés előestéjén a szent állítólag egy cetlit írt Juliának, és aláírta: „A te Valentinodtól”.

A Valentin-nap azután jött létre, hogy a szent neve összeforrt a szerelem fogalmával. Az i. sz. 5. század végén I. Geláz pápa megelégelte, és megszüntette a pogány és csúnya szokásokkal szennyezett luperkáliát, és egy nappal korábbra, február 14-ére Szent Valentin mártíromságának ünneplését tűzte ki.

Annak persze kicsi a valószínűsége, hogy a pápa a napot a szerelem ünnepének szánta. Sőt, keresztény körökben a konzervatívabb valláskutatók azt szorgalmazzák, ne is ünnepelje senki a Valentin-napot, mert az pogány rituálékon alapul. Ugyan két teljesen más ünnepről van szó, de a Valentin-napban megjelenik a luperkália néhány szimbóluma, például a piros szín, ami anno nem a szerelem, hanem a véráldozat szimbóluma volt. Vagy a fehér szín, amely a vér tisztára törlésére használt tejet és a szaporodást jelképezte.

Népszokások kvíze

Mennyire ismered jól a régi magyar népszokásokat? Töltsd ki a korábbi cikkünkben található kvízt!

(Képek: Getty Images Hungary.)

• valentin nap
• ünnep
• szerelem
• hagyomány
• szokás
• Terasz