Hihetetlen fordulat! Pontosan egy évvel a szakítás után békült ki a sztárpár?
Miley Cyrus és Liam Hemsworth tavaly ilyenkor szakítottak.
Tavaly szeptemberben derült ki, hogy hosszú ideig tartó bizonytalanság után Miley Cyrus és Liam Hemsworth kapcsolata véget ért.
A napokban azonban felröppent a hír, hogy az egykori jegyespár újra összejött, szemtanúk szerint újabban titkos találkákra kerítenek sort.
Titokban találkoznak
Egy évvel ezelőtt Miley és Liam úgy váltak el, hogy a szakítás nem végleges, csak szünetet tartanak - barátaik azonban úgy gondolták, ezt csak azért jelentették ki, hogy enyhítsék a szakítás fájdalmát, és rövid időn belül máshogy gondolják majd. Valószínűleg nekik lett igazuk, hiszen a két sztár az elmúlt egy évben nem nagyon tartotta a kapcsolatot.
Miley ugyan többször nyilatkozta, hogy még mindig szereti a 24 éves színészt, és sokszor hiányzik is neki, de a dolog eddig mindig ennyiben maradt. Egy múlt heti interjúban is elhangzott a szokásos mondat, ám az énekesnő ezúttal világossá tette, hogy csak jóbarátként gondol exvőlegényére.
Nem sokkal ezután azonban több külföldi lap is arról cikkezett, hogy a 21 éves botrányhősnőt többen látták Liammel, egy közös barátjuk pedig elmondta az E! Online-nak, hogy az egykori sztárpár titkos találkákat szervez kettesben.
Liam szakállat növesztett
A jóképű színész szakállmániája tavaly kezdődött, és azóta sem múlt el. Nézd meg friss képeken, milyen most Liam!
Vajon újra egy pár lesznek?
Ugyanez a forrás azt nyilatkozta az E! Online-nak, hogy Miley és Liam nem tervezik az újrakezdést, mindössze barátokként találkozgatnak, egy másik közös ismerős szerint pedig a két sztár eddig is tartotta egymással a kapcsolatot. Ám, ha tényleg csak barátok, felvetődik a kérdés, hogy miért titokban találkoznak. Az érintettek egyelőre hallgatnak a dologról.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- miley cyrus
- malac
Igazi cukiságbomba! Ilyen aranyos képet még egy sztár sem osztott meg
- miley cyrus