Ezek a legkönnyebben tanulható idegen nyelvek - Szakértők szerint
Mennyi ideg tart egy idegen nyelv elsajátítása?
Magyarországon a legalább két idegen nyelven tanuló középiskolások százalékos aránya a legalacsonyabb Európában, mindössze 6% - derült ki az Eurostat felméréséből.
Ha te már beszélsz angolul, és kacérkodnál egy újabb nyelv megtanulásával, érdemes áttanulmányozni a The School of Language Studies felmérését arról, hogy mely idegen nyelveket lehet a legkönnyebben elsajátítani.
Mennyi idő elsajátítani egy nyelvet?
Az alábbi nyelvtanulási ütemtervek tükrözik a The School of Language Studies amerikai diplomaták nyelvtanításában szerzett hetvenévnyi tapasztalatát. Négy csoportba osztották az idegen nyelveket aszerint, mennyire nehéz az elsajátításuk.
Ezek a legkönnyebben tanulható idegen nyelvek
Az első csoportban szerepelnek a legkönnyebben elsajátítható nyelvek. A felmérést készítők szerint ezeknek a nyelveknek a megtanulásához elegendő 24-30 hét, nagyjából 600-750 tanóra. Aki tehát gyors eredményre vágyik, annak az olasz, spanyol, portugál, dán, svéd, norvég, holland, francia, román nyelvek közül érdemes válogatni. A második csoportba olyan nyelvek tartoznak, mint a német, indonéz, maláj. Ezeknek az elsajátítását 36 órában, körülbelül 900 tanórában állapították meg.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nehezebben tanulható idegen nyelvek
A harmadik csoportba sorolt idegen nyelvek elsajátítása már nehéznek számít, a szakemberek szerint mintegy 44 hét és 1100 tanóra szükséges hozzá. Ide sorolták a cseh, orosz, lengyel, finn, albán, ukrán, török, vietnámi, illetve a magyar nyelvet is. A negyedik csoportba az úgynevezett szupernehéz nyelvek tartoznak, melyek megtanulásához 88 hét és körülbelül 2200 tanóra szükséges. Az arab, japán, kínai és koreai nyelvek tartoznak ide.
A tényleges idő természetesen sok mindentől függ, így például a nyelvtanuló nyelvi készségeitől, korábbi nyelvi tapasztalataitól. És természetesen a tanár felkészültsége vagy éppen akár a tanterem is befolyásoló tényező lehet.
Angol nyelv-kvíz
Ha nyelvtanulásra kerül a sor, a legtöbben az angolt választják - ha te is, kattintsd végig kvízünket, és teszteld le, mennyire jól sikerült elsajátítanod az alapokat!
Tanultál angolt? Ha 2 óránál többet voltál, erre a 10 kérdésre tudnod kell a választ!
Kvíz!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- nyelvtanulás
- magyar nők a történelemben