Az 5 legjobb krimikönyv 2017-ből - Letehetetlen karácsonyi ajándék

Az elmúlt egy évben bőven válogathattunk újonnan megjelent krimi-thrillerek között, és megállapíthattuk, hogy nemcsak a svédek remekelnek az utóbbi években ebben műfajban. Fiona Barton A gyerek és Paula Hawkins A víz mélyén című thrillere mellett az olasz Luca D’Andrea, a francia-marokkói Leila Slimani és az amerikai Megan Miranda is letett az asztalra egy-egy olyan kötetet, mely nagy kedvencem volt. 

A 2017-es év egyik év végi meglepetése volt Fiona Barton új könyve. A Daily Mail és a Daily Telegraph díjnyertes riportere már letette névjegyét Az özvegy című könyvvel, melynek főszereplője a címszereplő, akinek a néhai férje gyermekrablás és gyilkosság vádjával került az újságok címlapjára, illetve a riporter, Kate Waters, akinek a nő hajlandó mindenre kiterjedő interjút adni. Barton új kötete, ami ismét egy pszichológiai thriller és egy krimi remek ötvözete, A gyermek címet viseli.

Egy ház bontása közben egy újszülött csecsemő csontvázára bukkannak. Kate Waters figyelmét felkelti a pár soros hír, kíváncsi arra, ki lehet a baba, és mi történhetett vele. Hamar kiderül, hogy évtizedekkel korábban eltűnt egy gyermek egy kórház szülészeti osztályáról, édesanyja azóta sem tudta túltenni magát a veszteségen. Ahogy az újságíró a környéken nyomoz, egyre több nővel és azok szomorú, sötét történetével találkozik. Sorsuk hallatán nem lepődünk meg, hogy a gyermek egy másik anya csecsemője is lehet. 

Az új kötetet olvasva úgy tűnik, Az özvegy Barton számára csak a bemelegítés volt. A gyermekben több szereplő történetét írja meg, akikről szép lassan kiderül, milyen szerepet játszottak egymás életében, tetteikkel és viselkedésükkel hogyan befolyásolták más személyek életét. Ahogy egyre jobban megismerjük őket, rendre átértékeljük a róluk alkotott képet. Miután fény derül tetteik okára, már nem olyan egyszerű vétkeseket kikiáltani. A nyomozás a könyv végéig tartogat váratlan fordulatokat, a sokat tapasztalt krimirajongók sem fognak csalódni. 

Az idei év másik nagyon várt krimi-thrillere A víz mélyén volt. Paula Hawkins A lány a vonaton című könyvét nem olvastam, így nem kellett összehasonlítgatnom a két kötetet. Nem is érdemes párhuzamot vonni, hisz más a helyszín, a szituáció és a szereplők - utóbbiak bőven vannak, már csak ezért is letehetetlen a regény. Ha megszakítjuk az olvasást, kénytelenek leszünk visszalapozni, hogy megnézzük, ki kicsoda, kivel milyen viszonyban van.

A történet sodor magával, mint a folyó, melynek a Fojtószakasz nevű részébe Nel Abott belefulladt. Vagy belefojtották, mint ahogy azokat a nőket, akiket annak idején boszorkánynak kiáltottak ki. A kisvárosban néhányan ez előbbi teóriát szeretnék elfogadtatni, míg mások kételkednek abban, hogy a nő - magára hagyva tinédzser lányát - szándékosan ugrott volna. Húgának, akivel hosszú évek óta nem tartották a kapcsolatot, múltbeli sérelmeit is a felszínre kell hoznia, hogy megérthesse, mi történt.  

Ugrálunk az időben: Julia hol a Nelhez kapcsolódó kamasz- és tinikori pillanatait boncolgatja, hogy annak megértése a jelenben is segítségére legyen, hol a kisvárosban zajló nyomozást kívánja segíteni. Meg kell tudnia, a nővére valóban öngyilkos lett-e, eközben pedig az unokahúgát is meg kell ismernie, közelebb kell hozzá kerülnie, hisz a tininek rajta kívül nincs más családtagja. Nelt cserbenhagyta, amikor nem vette komolyan esdeklő telefonhívásait, ezért mindent meg kell tennie, hogy Lenának a támasza lehessen. Nem megy egykönnyen, mert ahogy a nővérének, úgy Lenának is megvannak a maga sötét kis titkai…

Míg A víz mélyén egy sodró regény, addig A gonosz maga nem hagyja, hogy gyorsan a végére érjünk. Luca D’Andrea első könyve olyan, mint a dél-tiroli hegyek, ahol játszódik: nem lehet kapkodni, itt az időjárás és a hófödte hegy az úr - főként az utóbbi. Nem hagyja, hogy mások dirigáljanak. Ha mégis megpróbálnák, pusztító megtorlás a következmény. Szükség is van arra, hogy alaposan olvassuk a könyvet, mert minden apró részletre figyelnünk kell, hogy megértsük, hogyan és miért történhetett meg 1985-ben az a szörnyű tragédia, melynek során a Bletterbach-szurdokban brutálisan meggyilkoltak három, a túrázásban jártas fiatalt. És azt, miért nem szívesen beszél senki a történtekről Welsboden zárt kis közösségében, ahol olyan nehéz utat találni az emberek lelkéhez, mint amilyen nehéz eljutni a kis településre, ha azt a hó a fogságában tartja.  

Hiába vett el egy helyi lányt, aki egy kislánnyal ajándékozta meg, a dokumentumfilm-rendező, Jeremiah Salinger idegenként kell, hogy boldoguljon Welsbodében, miután meghallja apósa történetét a szerencsétlenül járt fiatalokról, és eldönti, a végére jár annak, mi történt. Van-e köze a tragédiának a Bletterbach-hoz kötött ősi, baljós erőknek. A hallgatag helyi emberek mindegyike, akit megismer, őriz egy-egy mélyen elásott titkot, amitől legszívesebben szabadulna, de mindegyikük jól tudja, nem mindegy, mikor és kinek beszél róla. 

Hasonlóan az előbbi regényhez, a marokkói születésű, de 17 éves kora óta Franciaországban élő írónő, Leila Slimani Altatódal című könyve sem tipikus krimi, erősebb benne a szépirodalmi és a pszichológiai thriller vonal. "A baba meghalt" - ezzel a mondattal indít, így egy gyermekgyilkosság miértjére keressük a választ, de a kötetben szereplő nyomozónak csak aprócska szerep jut, nem ő deríti ki, miért válhatott a látszólag tökéletes dada gyilkossá.

Louise életét és indítékainak okait a fokozatosan feltáruló múltjában és munkaadóival kialakult viszonyában kell keresnünk. Hogy utóbbit megértsük, Slimani bemutatja Pault, a férjet, aki időnként menekülne az apaság feladatai elől, és feleségét, Myriamot, aki imádja kislányát és kisfiát, de csak egy idő után meri bevallani, hogy nem tud otthonülő, életét egyedül a gyerekeinek szentelő anya lenni, ügyvédi karrierjét is építeni kívánja, számára fontos, hogy a szakmájában is kiteljesedhessen. Ez persze - mint sok más nőben - állandó lelkiismeret-furdalást okoz számára. Éppen ezért csakis egy tökéletes dada jöhet szóba nála. 

Louise minden szempontból megfelel a házaspár kívánalmainak. Sőt, elvárásaikat messze felülmúlja: nemcsak vigyáz a gyerekre, de Mary Poppins-ként neveli, történetekkel és érdekes játékokkal szórakoztatja őket. Emellett ínycsiklandozó ételeket főz a család számára, ellátja a háztartást, és addig marad, ameddig szükséges. Nem csoda, hogy a könyv ajánlójában a francia Édes Annának nevezik az idősödő nőt. Louise egy idő után túlságosan is a család részévé válik, belelát, és mind inkább részt kíván az életükből. A feszültség egyre inkább érezhető, ahogy jobban megismerjük a szereplőket, és tudjuk, a tragédia elkerülhetetlen. 

Megan Miranda Minden eltűnt lány című pszichológiai thrillere a 2017-es év egyik legizgalmasabb krimije is. A főszereplő, Nicolette Farell úgy érezheti, karrierje és magánélete is sínen van, kiegyensúlyozott és boldog philadelphiai életét azonban egy telefonhívás zavarja meg.

Bátyja arra kéri, hagyja egy időre magára a vőlegényét, és térjen vissza a szülővárosába, amit tíz évvel ezelőtt hagyott maga mögött, mert ő maga nem boldogul beteg édesapjukkal és a házeladással. A Daniel által felsoroltak jelentik a legkisebb problémát Nic számára, amikor visszamegy az amerikai kisvárosba: legjobb barátnője, Corrine egy évtizeddel ezelőtt nyomtalanul eltűnt, ezért hagyta el a lány annak idején a várost egyik napról a másikra.

Visszaérkezése után megtudja, hogy volt szerelme azzal a lánnyal randevúzik, aki Corrine eltűnésekor az alibijüket biztosította. Most Annaleise is nyomtalanul eltűnik, Nic-nek pedig végre szembe kell néznie azzal, mi történt tíz évvel ezelőtt. A választ nem kapja meg sem ő, sem mi egyszerűen. A megvilágosodás 15 napját Megan Miranda visszafelé meséli el, így nagyon észnél kell lennünk, hogy megértsünk egy-egy reakciót, melynek okát csak jó pár oldallal később tudjuk meg. 

• könyvajánló
• kultúra
• thriller
• olvasás
• Terasz