A történelem leghosszabban regnáló uralkodói: nem II. Erzsébet tartja a rekordot
A történelem mindezidáig leghosszabban regnáló uralkodója több mint 72 éven át birtokolta a trónt.
Az egész világot megrendítette II. Erzsébet halálhíre. A királynő több mint hetven évig, egészen pontosan 70 évig és 214 napig uralkodott, így aztán a legtöbben fel sem tudnak idézni olyan időszakot, amikor nem ő ült az Egyesült Királyság trónján. Ezzel ő volt a történelem egyik leghosszabban regnáló uralkodója.
Akadnak azonban más előkelőségek is, akik megközelítették ezt a kiemelkedő teljesítményt, például I. Ferenc József, akit 1848-ban koronáztak Ausztria császárává és Magyarország királyává, 1867-ben pedig az Osztrák-Magyar Monarchia elő uralkodójává. Címeit egészen 1916-os haláláig megőrizte, így kis híján 68 évig uralkodott. A következő személyiségek a történelem leghosszabban regnáló uralkodói.
Leghosszabban regnáló uralkodók
Nagy Pakal - 68 év
Nagy Pakal király, vagyis K’inich Janaab Pakal a maja város, Palenque uralkodója volt 615 és 683 között. A város ekkor élte a virágkorát, fontos vallási központ lett. A királyhoz olyan nagyszabású építkezések fűződnek, amelyek ma a maja civilizáció legikonikusabb emlékei közé tartoznak. A dél-mexikói Chaipas államban található Palenque fontos régészeti lelőhely, 1987 óta az UNESCO kulturális világörökségének része.
Itt találtak rá a maja írásbeliség leghosszabb szövegemlékére. A legjelentősebb monumentum a Feliratok temploma, amely a király szarkofágját rejtette. A szarkofág tetejét képező dombormű az elhunyt királyt is megörökítette. Az uralkodó feljegyzések szerint nyolcvanéves korában hunyt el, a sírban azonban egy negyven év körüli férfi földi maradványaira bukkantak.
II. János liechtensteini herceg - 70 év, 91 nap
II. János vagy Jó János liechtensteini herceg 1858-tól egészen az 1929 februárjában bekövetkezett haláláig uralkodott. A több mint hetven év alatt modernizálta a mezőgazdagságból élő hercegséget, távíró bevezetésével összekötötte a külvilággal.
A Jó János nevet többek között azért aggatta rá a népe, mert bőkezűen támogatta a tudományos és kulturális életet. A herceg visszavonult életet élt, kerülte a társasági eseményeket. Sosem házasodott meg, és gyermeke sem született, így halála után öccse, I. Ferenc örökölte a hercegséget.
IX. Ráma, 70 év 126 nap
IX. Ráma, Bhumibol Aduljadezs thaiföldi király 1946-tól 2016 októberben bekövetkező haláláig uralkodott, halálakor a világ legrégebben hivatalban lévő államfője volt. Általában a világ egyik leggazdagabb előkelőségeként emlegették.
Az Egyesült Államokban, Cambridge-ben született, édesapja akkoriban a Harvardon folytatott tanulmányokat. 1946-ban bátyját, a királyt lőtt sebbel, holtan találták az ágyában, ekkor került ő a trónra. IX. Ráma szenvedélye a jazz volt, zeneszerzőként is tevékenykedett, szaxofonosként zenekart alapított, amellyel még turnézni is ment.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
XIV. Lajos, 72 év, 110 nap
Az uralkodó, akinek a regnálása még II. Erzsébeténél is hosszabbra nyúlt, az nem más, mint XIV. Lajos. A Napkirály az abszolutizmus képviselőjeként központosított államigazgatást vezetett be, és szilárd egyeduralmat alakított ki. 1643-tól 1715-ös haláláig uralkodott, négyévesen örökölte meg a trónt, 13 éves koráig azonban az anyja, Ausztriai Anna anyakirályné uralkodott régensként helyette.
XIV. Lajos nem vetette meg a földi örömöket, rajongott a pompáért, hírhedt volt szerelmi kalandjairól, utolsó szeretőjét, Maintenon márkinőt feleségül is vette. Uralkodását háborúk sorozata jellemezte, állítólag a halálos ágyán be is vallotta, hogy túlságosan szerette a háborút.
VI. Károly különös téveszméje
A középkori király 1380-tól haláláig uralkodott Franciaország felett. Kezdetben a Szeretett, később az Őrült névvel illették komoly pszichiátriai problémája miatt.
VI. Károly különös téveszméje, aki azt hitte, üvegből van a teste: a francia király rettegett, hogy darabokra törik
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary, Profmedia.hu.)