Ezekben az országokban leggyorsabb az internet: Magyarország hol helyezkedik el a listán?
Hazánkban egy 5 GB-os film átlagosan 7 perc alatt tölthető le.

A Cable.co.uk 2016 óta minden évben elkészíti azt a több mint 200 országra kiterjedő kutatását, mely során a világ országainak internetsebességet vizsgálják. Az elemzést civil szervezetek, oktatási intézmények és magánszektorbeli vállalatok közreműködésével végzik.
Most a 2020-as év eredményei következnek: a rangsort Nyugat-Európa, Kelet-Európa és a Baltikum uralja. Az Egyesült Királyság pedig 2020-ban Európa egyik leglassúbb országának számított.
Internetelérés az világ országaiban
Az első 50 ország között 32 európai van. Míg 2019-ben az Egyesült Királyság a 34. helyen végzett, addig 2020-ra a 47. helyre csúszott vissza. Magyarország második éve tartja a 10. helyét. A globális vizsgálat eredménye interaktív térképen is megtekinthető.
Ha a kurzort az ország fölé viszed, megjelennek a hozzá kapcsolódó sebességadatok. Láthatod, hogy a kutatás során mért 221 ország rangsorában hányadik helyen szerepel az adott ország, megnézheted az átlagos letöltési sebességet, illetve azt is, hogy mennyi időbe telik egy 5 GB-os film letöltése.

Ezekben az országokban leggyorsabb az internet
- 1. Lichtenstein - 229.98Mbps letöltési sebesség
- 2. Jersey (Az Egyesült Királyság és Franciaország között fekvő, brit koronafüggőség alatt álló szigetország.) - 218.37Mbps letöltési sebesség
- 3. Andorra - 213.41Mbps letöltési sebesség
- 4. Gibraltár - 183.09Mbps letöltési sebesség
- 5. Luxemburg - 118.05Mbps letöltési sebesség
- 6. Izland - 116.88Mbps letöltési sebesség
- 7. Svájc - 110.45Mbps letöltési sebesség
- 8. Hongkong - 105.32Mbps letöltési sebesség
- 9. Monaco - 104.98Mbps letöltési sebesség
- 10. Magyarország - 99.74Mbps letöltési sebesség

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A térképen a sötétebb színek gyorsabb letöltési sebességet jelölnek. A gyorsabb internetelérésű országok többsége az európai kontinens köré csoportosul, míg az afrikai kontinensen található a leglassúbb országok többsége. Bizonyára az is szemet szúrt, hogy a tízes toplista minden egyes országa viszonylag kicsi. Ennek oka, hogy jellemzően minél kisebb egy ország, annál könnyebb az internetszolgáltatás korszerűsítése.
Az internetes szleng kvíze
A legtöbb internetes szleng az angol nyelvből ered, de Magyarországon is rengetegen használják őket írott kommunikációnál.