Plusz pénzhez juthatsz a munkahelyedtől
Ez bejöhet a kormánynak
A munkáltatódtól vissza nem térítendő lakáscélú támogatást kaphatsz. 83 ezer forint is lehet.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Az OTP azzal kalkulál, hogy akár félmillió érintettje is lehet a munkáltató által adott, vissza nem térítendő lakáscélú támogatásoknak.

A bank ezt annak kapcsán jelentette be, hogy elindította a támogatás folyósításához kapcsolódó programját. A juttatás óriási segítség lehet egyeseknek, hiszen összege akár a havi 83 ezer forintot is elérheti.

Öt év alatt 5 millió forintot is igényelhetsz

Komoly érdeklődés kísérte a fent említett törvény megszületését. Az ez év január 1-jétől életbe lépő szabályozás szerint a munkáltató adómentesen adhat támogatást dolgozójának lakáscélú hitelének törlesztéséhez, öt év alatt, összesen 5 millió forint értékben. Bár eddig is létezett munkáltatói támogatás lakás vásárlására, építésére vagy éppen korszerűsítésére, újdonság, hogy már az e célra felvett hiteltörlesztésbe is beszállhat a munkáltató.

A munkáltató ezt a támogatást egy hitelintézeten vagy kincstáron keresztül veheti igénybe. A munkáltató segítséget ezen intézeteken keresztül a lakás vételára, illetve építési költségének 30%-áig adhat. A lakás mérete is számít, mely a dolgozó háztartásában élő személyek számától függ. Egy-két személy esetén egy-három szoba, három személy esetében legalább másfél és legfeljebb három és fél szoba, négy személy esetén kettő-négy lakószoba a törvény hatálya alá tartozó terület. Minden további személy esetén fél szobával nő az igény.

A vállalatok segítenek

Bár a munkáltató nem tudja teljesen tehermentesíteni alkalmazottját annak hitelei alól, nagyon sok embernek komoly segítséget nyújthat ez a rendelkezés. Jó hír, hogy a vállalatok komoly érdeklődést mutattak, és fogadókészek voltak a lehetőséggel kapcsolatban. Azonban sokáig nem tisztázódtak a részletes feltételek, az ügyet intéző hitelintézetek szerepe sem volt teljesen világos. A sok kérdőjel miatt pedig eddig nem tudtak belevágni a felek a támogatás folyósításába.

A Nemzetgazdasági Minisztériumnál - NGM - is észlelték a felmerült kétségeket, így egy április 4-től hatályos rendeletben tisztázták a félreértéseket. Eszerint a dolgozónak munkáltatója felé hivatalos iratokkal kell bizonyítania lakásának helyzetét. Ezen iratok alapján a munkáltató kötelessége vizsgálni a dolgozó kérelmének jogosságát.

Érdekes részletek a rendeletben: a közalkalmazottak kimaradnak?

Az OTP ígéretet tett arra, hogy bizonyos összegért cserébe átvállalja a munkáltatótól a kérelem hitelességének vizsgálatát, amire feltehetően lesz igény, hiszen nem kevés plusz munkát ró ez egy vállalatra. Azonban félő, hogy a kisebb cégek, amelyeknek valóban nincs erre kapacitásuk, nem tudják megfizetni ezt a díjat a hitelintézet felé, bár arról az OTP sem árul el semmit, mekkora összeg lesz.

Az NGM rendeletében feltűnik egy érdekes mondat: "Az adómentesség feltételeinek vizsgálata során nem kell vizsgálni azt a körülményt, hogy ugyanazon lakáshoz kapcsolódóan a magánszemélyen kívül más személy - különösen a magánszemély hozzátartozója - részesül-e vagy részesült-e támogatásban." Ez alapján akár a háztartás több, munkaviszonnyal rendelkező tagja is igényelhet segítséget.

A közszféra dolgozóit az említett rendelet nem említi, ezen munkavállalók cafeteria-juttatásait kormányrendelet szabályozza. Mivel így közalkalmazottak, köztisztviselők elvileg nem juthatnak hozzá ezen támogatáshoz, kérdést intéztünk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé, várható-e változás az ügyben. Amint választ kaptunk kérdéseinkre, közzétesszük azt.

Ezt is szeretjük