Miről álmodnak a kutyák? Meglepő választ mondott a pszichológus
A kutyák is szoktak álmodni, akárcsak az ember.
Gazdiként szívet melengető elnézni az alvó kutyát, de talán nincs is olyan ember, aki ne gondolkodott volna még el, vajon álmodhat-e valamiről, és ha igen, miről álmodhat a kedvence.
Ez a dolog a tudomány embereit is foglalkoztatja, akik elméletben és gyakorlatban is foglalkoznak a kérdéssel.
A kutya a gazdiról álmodik
Így dr. Deidre Barrett, a Harvard Egyetem klinikai- és evolúciós pszichológusa is, aki szerint nincs arra egyértelmű evidencia, hogy az állatok álmodnak, noha volt már olyan vizsgálat, mely erre irányult.
Ebben a vizsgálatban az alvás egy bizonyos pontján, a REM-szakaszba lépve ideiglenesen kiiktatták a kutyáknak azt az agyterületét, mely az alvás közbeni mozdulatlanságukért felel. Az emberek agyában is van ilyen terület. Aki alvásparalízises, vagyis ébredés után pár másodpercig nem tud megmozdulni, annak ez a bizonyos, izomműködést gátló, illetve újra lehetővé tevő agyterülete a kelleténél később "kapcsolódik vissza".
A REM-szakasz a kutyák esetében 20 perc után érkezik el, és 2-3 percig tart. REM, azaz Rapid Eye Movement alvásszakasz az embereknél is létezik, ilyenkor látjuk, hogy az alvó szeme gyors mozgást végez. Amikor az alvó kutyáknál kikapcsolták az említett agyterületet, úgy mozogtak, mintha olyan cselekvéseket végeznének, mint ébren szoktak. Gazdiként is látjuk, hogy mancsukat, fülüket, fejüket megmozdítják az alvó kutyák. A kutatók a módosított agyműködéssel ennek a mozgásnak a többszörösét tapasztalhatták.
Bár a vizsgálat hallatán sokan - mi is - felszisszenünk, hiszen egyáltalán nem természetes az az állapot, amibe - ha ideiglenesen is - de a vizsgált kutyákat juttatták, Barrett véleménye, mit álmodhatnak a kutyák, minden gazdi szívét megdobogtathatja.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Szerinte ugyanis a kutyák a gazdáikról álmodnak. Véleményét azzal indokolja, hogy álmainkban általában olyan dolgok jelennek meg, amelyek számunkra fontosak. Mivel a kutyából a gazdi váltja ki legnagyobb érzelmeket és ragaszkodást, valószínűleg ő az, akivel álmodik.
A kutya álmaiban a pszichológus szerint minden olyan cselekvés megjelenhet, ami számára a gazdit jelenti, és amit vele a gazdi csinál: simogatástól a gazdi illatáig, arcáig szinte akármi. Ennél kedvesebb elgondolás aligha létezhet, miről álmodhatnak a kutyák. Ha legközelebb az alvó kutyára pillantunk, szinte biztos, hogy önkéntelenül is mosoly ül az arcunkra.
Fotók, amik bizonyítják, minden gyereknek kell egy kutya
A régi felvételek magukért beszélnek: ilyen csodás a kicsik és a kutyák barátsága.
OLVASD EL EZT IS!
- érdekesség
- állatvilág