A diákok többsége lemaradhat az érettségiről?
Diákok közmunkaprogramja.
A középiskolások idén szeptemberben kezdték meg a kötelezően meghatározott közmunka végzését annál az 1600 szervezetnél, ami önkénteseket fogad.
A Köznevelésért Felelős Államtitkárság november 18-án bejelentette, hogy elismerésben részesíti azokat az iskolákat, amelyek a legtöbb önkéntest küldik. Ennek határideje december 5., az önkéntesség világnapja.
50 óra kötelező három év alatt
A köznevelésért felelős államtitkár, Hoffmann Rózsa elmondása alapján a közösségi munka bevezetésével a kormány azt akarja elérni, hogy a fiatalok minél toleránsabbak és szolidárisabbak legyenek, mivel ezzel felelősségteljes állampolgár lesz belőlük.
Idén szeptember óta az iskolák negyede elkezdte szervezni a közösségi szolgálatot, hiszen a köznevelésről szóló törvény szerint a 2016. január 1. után érettségiző diákoknak 50 óra közösségi szolgálatot kell vállalniuk, még az érettségi vizsgák kezdete előtt.
Ezek közül választhatnak a diákok
Az az 1600 szervezet is felkészült az önkéntesek fogadására különböző programokkal, amik közül a diákoknak lehetősége van kiválasztani az érdeklődésüknek megfelelő tevékenységet folytatót. A fiatalok választhatnak többek között egészségügyi, kulturális és közösségi, szociális, idős emberekkel foglalkozó vagy akár szabadidős területek között.
Közmunka vállalható az iskolán belül is, például korrepetálás címén. De lehetőség van a Vöröskeresztnél, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál vagy akár a Mikulásgyár programjába besegíteni. A Katasztrófavédelmi Közösségi Szolgálathoz is jelentkezhetnek a diákok, aminek keretén belül szendvicset vagy teát oszthatnak idén októbertől havonta öt alkalommal.
Aki elég motiváltnak érzi magát, az részt vehet, a Kattints rá, Nagyi! programban is, ahol az időseknek adják át a diákok a tudásukat. De ha valaki mindenképpen az idősebb korosztállyal szeretne foglalkozni, arra is van lehetősége, hogy a kisebb településeken bűnmegelőzési tanácsokat adjon, és a beszélgetés közben még a szélsőséges időjárás elleni védekezés fontosságára is felhívhatja a figyelmet.
Ez mind nagyon jól hangzik, és valószínűleg a diákoknak nem nagyon lehet okuk panaszra a programmal kapcsolatban, mert tényleg ők választhatnak a színes palettáról. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy miért csak az iskolák negyedében kezdték el az önkéntesség programját, amikor a három év alatt egyenletesen kell elosztani időben a munkát, tehát a mostani 10. osztályosok, akik nem kezdték el, nagy bajban lesznek érettségi előtt.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A lényeg az önzetlen segítségnyújtás
Az általunk megkérdezett diákok közül a legtöbben élvezik az önkéntes munkát. A 10. osztályos Katalin egy állatmenhelyen önkénteskedik.
- Én magam nagyon élvezem a munkát az állatokkal. Az a jó az egészben, hogy mindig is gondolkodtam azon, hogy el kellene menni állatoknak segíteni, sétáltatni vagy csak a napjaikat kicsit jobbá varázsolni, hiszen nálunk is vannak állatok otthon. De ha nem vezetik be kötelezően, akkor talán vártam volna még vele. Persze nagyon sok olyan osztálytársam van, akiknek nem tetszik az ötlet, mert suli után inkább csak a barátaikkal lógnának, vagy éppen az nem tetszik nekik, hogy kötelező.
A szintén 10. osztályos Bence is elmesélte, hogy mennyire élvezi azt, hogy a beteg gyerekeknek mesét olvashat.
- Miután magam is járok színitanodába, amikor megláttam a lehetőséget, azonnal rácsaptam, mert ennél testhezállóbb nem hiszem, hogy akadt volna. Persze ott is van olyan, főleg lányok, akik lelkileg annyira nem viselik jól a körülményeket, de alapvetően jó dolognak gondolom.
Kép forrása: MTI, Krizsán Csaba
OLVASD EL EZT IS!
- egyetem
- legjobb
Magyarok a világ legjobbjai között!
- belföld
- felsőoktatás