Újabb korosztály kaphatja meg a koronavírus elleni vakcinát: a kisgyerekeket érinti
A BioNTech hamarosan engedélyezteti, hogy az 5-11 éves korosztály is megkaphassa a vakcinát.
Heteken belül megindítja az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségtől (Covid-19) az 5-11 éves korosztályba tartozó gyermekeket védő oltás engedélyeztetési eljárását a BioNTech - mondták a német biotechnológiai vállalkozás alapítói egy pénteki interjúban.
Özlem Türeci és Ugur Sahin a Der Spiegel című hírmagazinban közölt interjúban elmondta, hogy a következő hetekben világszerte, így Európában is benyújtják az öt-tizenegy éves korosztályon végzett vizsgálatok eredményeit, és kérelmezik a vakcina engedélyezését erre a korcsoportra.
Októberben akár már olthatják is a gyerekeket
Az adatok megfelelőek, és "minden a terv szerint halad" - húzták alá, hozzátéve, hogy már el is kezdték az engedélyeztetési dokumentáció összeállítását, és az év vége felé a hat hónap és öt év közötti korosztályon végzett vizsgálatok eredményei is megérkezhetnek.
Arra a kérdésre, hogy az amerikai Pfizer gyógyszeripari óriáscéggel folytatott fejlesztések révén akár már október közepén el lehet-e kezdeni az ötévesek oltását, kiemelték: a fejlesztők nem tudják befolyásolni, hogy a hatóságok megadják-e az engedélyt, és milyen gyorsan, és azt sem, hogy az oltási bizottságok tesznek-e majd ajánlást az új vakcina használatára.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ugyanakkor a gyártás előkészületei már elkezdődtek. Az oltóanyag ugyanaz, mint amelyet a 12 éven felülieknél használnak, de kisebb dózisú, így kevesebbet kell tölteni az ampullákba - fejtették ki. A Németországba bevándorlóként érkezett török házaspár a többi között arról is szólt, hogy a delta vírusváltozat szétterjedése miatt a korábban valószínűsített 12-18 hónapnál hamarabb kell majd beadni egy harmadik, frissítő adagot a világhírű magyar kutató, Karikó Katalin vezetésével kifejlesztett hírvivő RNS- (mRNS) technológiára épülő vakcinából.
A szakemberek szerint fontos a frissítő adag
A delta "szerencsére nem egy szupermutáns", amely nemcsak fertőzőképesebb a korábbi változatoknál, hanem ki is kerüli az "immunválaszt", a szervezet védekező rendszerét. Azonban frissítő oltás nélkül "nem fogjuk tudni elég jól kontrollálni a deltát" - mondták. Hangsúlyozták, hogy egyelőre nem ütötte fel a fejét olyan vírusváltozat, amellyel szemben a BioNTech/Pfizer-féle vakcina egy frissítő adaggal sem hatékony kellőképpen. Így nem kell egy teljesen új oltóanyagot kifejleszteni, de továbbra is a legnagyobb éberséggel kell figyelni a SARS-CoV-2 mutációit.
Az oltóanyag globális elosztása körüli vitákról elmondták, hogy legkésőbb 2022-ben lesz elég vakcina ahhoz, hogy a világon mindenkit beoltsanak. A BioNTech/Pfizer-féle vakcina gyártására szolgáló kapacitást is jelentősen növelték, az idén hárommilliárd adagot, jövőre akár négy- vagy ötmilliárd adagot tudnak készíteni, ha lesz rá igény - mondták. Hozzátették: a Covid-19 ellen védő oltások összes típusát együttvéve a vakcinagyártók kapacitása jövőre egyedül Európában eléri majd a havi 500 millió adagot.
Ugyancsak pénteken Németországban az úgynevezett állandó oltási bizottság (STIKO) - a szövetségi kormány munkáját a fertőző betegségek elleni védekezés ügyében ajánlásokkal segítő szakértői testület - frissíttette a Covid-19 elleni oltásokról szóló javaslatát. Az új ajánlás szerint a terheseket és a szoptatós anyákat is be lehet oltani, méghozzá mRNS-típusú vakcinával és két adaggal. Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter üdvözölte az utóbbi hetek tudományos eredményeire épülő döntést, pénteki nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy "hosszú hónapok és sok megválaszolatlan kérdés után most már végre van tudományosan megalapozott bizonyosság", és így "a terhes és a szoptató nők is egyértelmű ajánlást kaptak a védőoltás beadatására".
Ez a két vakcina nagyon hatékony a delta variánssal szemben is: kutatással igazolták a tudósok
A negyedik hullámmal fenyegető delta variáns ellen is védelmet nyújtanak egyes vakcinatípusok.
Ez a két vakcina nagyon hatékony a delta variánssal szemben is: kutatással igazolták a tudósok
A negyedik hullámmal fenyegető delta variáns ellen is védelmet nyújtanak egyes vakcinatípusok.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- orvostudomány
- nobel-díj