Ha azt mondja a kormány, nincs pénz valamire, gondolj erre: mire költenek ennyit?
Vannak dolgok, amikre mindig akad valahol néhány millió.
Olcsóbb állam - ezzel az ígérettel kezdte meg működését a második Orbán-kormány 2010-ben, ám hamar kiderült, attól, hogy kevesebb önálló minisztérium működik, még nem költ kevesebbet a kormány saját működésére.
Így már kevésbé lepődhetünk meg azon, hogy egy félév alatt a tárcák csak tolmácsolásra 30 millió forintot költöttek. Ráadásul nem is a külügy jár élen.
A honvédelmi tárca közel 10 milliót költött tolmácsra
A Honvédelmi Minisztérium az idei év első hat hónapjában 9,5 millió forintot költött tolmácsolásra - írja az Index. Ez a duplája a külügyminisztérium költésének hasonló célra, ami azért meglepő. Igaz, a külképviseletek költéseit is beleszámolva közel hasonló összeg jön ki.
A Miniszterelnökség 4,3 milliót költött ilyen célra, míg az Igazságügyi Minisztérium 3 millió forintot. Az sajnos nem derült ki a beszámolókból, hogy állandó alkalmazott látja-e el a feladatot - ez a külügynél kiváltképp indokolt lehetne -, vagy külsős céggel kötnek-e ilyenkor szerződést. Valószínűleg az előbbi megoldás lehet a takarékosabb.
Persze a diplomáciai életben szükséges a tolmácsolás, hiszen hiába beszél egy politikus egy másikkal közös nyelvet, a protokoll szerint a hivatalos tárgyalások alkalmával tolmácsot használnak. Az azonban furcsa, hogy a honvédelmi tárca miért költ kétszer annyit ilyen célra, mint a külügy, ami azért naponta kerül kapcsolatba más országok hivatalos szerveivel.
Hova lett az olcsóbb állam?
Az olcsóbb állam ígérete már korábban megbukni látszott. Az állami vezetők, a kormányfő, a miniszterek, államtitkárok és helyettes államtitkárok száma az évek alatt folyamatosan emelkedett, bérük pedig évi 2,3 milliárd forintot emészt fel.
Ehhez érdemes hozzászámolni a parlament fenntartását. A képviselők ugyan kevesebben lettek, de fizetésük jócskán nőtt, és egyesek még a nyári szünetben is bődületes összegeket autóznak el az állam által nyújtott üzemanyagkártya terhére.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- egészségügy
- kormány