5 lerakhatatlan könyv tavaszi estékre: inspirálnak, és felráznak a melankóliából
Lélekemelő olvasmányok az év egyik legkellemesebb időszakára nehéz emberi sorsokról és önismeretről.
Sokakat rabul ejt a szokás, hogy a buszon, a villamoson vagy éppen sorban állás közben előkapják a telefont, és aznap akár századszorra is végigpörgessék a Facebookot vagy az Instát. Ha még keresed a dolog ellenszerét, érdemes kézbe venni a következő olvasmányokat, így eszedbe sem jut csekkolni a telefonod.
Már csak azért sem, mert nagyon változatos művekkel készültünk, melyek nemcsak szórakoztatóak, de mindent elsöprő energialöketet adnak a mindennapokhoz. És most ne a szájbarágós önsegítő könyvekre gondolj, hanem inspiráló, hétköznapi emberekre - vagy éppen macskákra -, akik elszántságukkal és kitartásukkal megváltoztatták a világot.
Pak Janmi: Élni akartam - Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé
Pak Janmi az észak-koreai Hjeszanban született 1993-ban. Ma már Dél-Korea fővárosában, Szöulban él, de hosszú, drámai és kalandos út vezetett idáig. 13 éves volt, amikor az éhezés és édesapja bebörtönzése miatt elviselhetetlenné vált az életük, ezért úgy döntöttek, vállalják a rettenetes kockázatot, és a jeges Jalu-folyón átszöknek Kínába.
Nem tudták, hogy egyenesen a kínai emberkereskedők karjaiba futnak, akik lesben állva várják a világ talán legkiszolgáltatottabb embereit, az Észak-Koreából menekülőket. Két évig éltek ebben a pokolban, talán még annál is rosszabb helyzetben, mint ami elől menekültek. Majd újra kockára tették az életüket, és a Góbi-sivatagon át egy fagyos éjszakán átmenekültek Mongóliába, ahonnan aztán az útjuk már Dél-Koreába vezetett.
Az Élni akartam amellett, hogy az emberi élni akarás és életszeretet egyszerre olvasmányos és drámai emlékműve, egyedülálló bepillantást enged a mai észak-koreai és kínai élet mindennapjaiba, az ott élők érzelem- és gondolatvilágába.
Tara Westover: A tanult lány
Tara Westover 17 évesen tette be először a lábát iskolai osztályterembe. Előtte Idaho hegyei között, a társadalomtól szinte teljesen elzárkózva élt szüleivel, akik állandóan a világvégére készültek. Tara minden nyáron gyógynövényfőzeteket készített könnyen befolyásolható anyjával, aki a környék bábája és füvesasszonya volt, télen pedig az egyre furcsábban viselkedő apja mellett dolgozott egy roncstelepen.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A lányt soha nem látta orvos vagy védőnő, a vágásokat, agyrázkódásokat, de még a robbanásból származó égési sérüléseket is az otthoni gyógynövényekkel kezelték. A sokgyerekes család annyira elszigetelődött az intézményes társadalomtól, hogy nem volt senki, aki biztosíthatta volna az iskolázatlan gyerekeknek a megfelelő oktatást.
A hegyen túli világ elérhetetlennek tűnt Tara számára. Ám egyik fiútestvére annyit mesélt neki a főiskolai élményeiről, hogy a kíváncsi lány elhatározta, ő is kipróbálja ezt az újfajta életet. Önerőből tanulni kezdett, magát képezve tett sikeres felvételi vizsgát, és hatalmas tudásvágya eljuttatta őt még az óceánon túlra is. A tanult lány felejthetetlen emlékirat egy fiatal, iskolázatlan lányról, aki hátat fordítva különc családjának, útnak indul, és küzdelmes útja során eljut egészen Cambridge-be, hogy doktori diplomát szerezzen.
Gárdos Péter: Hét mocskos nap
Mekkora hullámokat vethet egy apró rezdülés a történelem folyamán? Miként kapcsolódhat össze egymást nem is ismerő emberek sorsa? Hét nap, három család és egy viharos évszázad története tárul elénk Gárdos Péter új regényében.
Vajon mi köze van a Berlinben tanuló, ifjú Szende Pálnak ahhoz a Szvetlana Tureckajához, aki a '30-as évek Moszkvájában egy végzetes estén éppen a szovjet titkosszolgálatot vezető Berija autójába szállt be? Hogyan kapcsolódik az életük a zsidó Bódai Eszterhez, aki '45-ben a budapesti gettóban próbálja túlélni a II. világháború borzalmait?
Gárdos Péter sok szálon futó és több idősíkon játszódó regényéből kiderül, hogyan függnek össze egymással a bagatell jellemhibák és a végletes emberi aljasság, az ártatlan erotikus vágy és a szexuális szadizmus, a kisemberek hétköznapjai és a mindent uralni akaró hatalom törekvései. A Hét mocskos nap az élet apró esetlegességeiről és brutális szörnyűségeiről mesél, miközben azt kutatja, mi mindenen múlhat egy ember élete.
Stéphane Garnier: Macskabölcsesség
Az író művét bátran vehetnénk akár 1+1 akciónak is, hiszen macskabarátok és pozitív megerősítésre vágyók egyaránt örömüket lelhetik benne. Olyan, akár egy igazi lélekbonbon a borús napokon.
A történetet Ziggy, a lassan 15 éves kandúr ihlette, az ő mindennapjain keresztül világít rá Garnier, hogyan élhetsz teljes, örömteli, önálló és szabad életet önmagad teljes valójában. Pont úgy, akár egy macska. További pozitívum, hogy a Macskabölcsesség nem afféle szájbarágós önsegítő könyv, hanem könnyed, humoros, mégis lényegre törő olvasmány.
Partvonal Kiadó.
2490 forint.
Dominik Spenst: Hatperces napló
Hat perc. Tudományos kutatások szerint naponta mindössze ennyi kell ahhoz, hogy néhány hónap alatt gyökeresen megváltozzon az életünk. Elsőre talán furán hangzik, de a napló valóban teljes egészében tudományos tényeken alapul, így nincsenek benne sem motivációs beszédek, sem ezotéria.
Cserébe viszont bővelkedik inspiráló idézetekben, feladatokban és történetekben, melyekkel, ha nap mint nap foglalkozol, segít a boldog és kiegyensúlyozott élet elérésében. Sőt, mi több, naplóírás közben nagyszerűen szórakozhatsz, miközben létrehozhatod emlékeid kincstárát.
Partvonal Kiadó.
3790 forint.
Tíz tűpontos fotó, ami ismerős lesz, ha tudod, milyen érzés jó könyvet olvasni
A könyv előnye a filmekhez képest az, hogy engedi a fantáziádnak, hogy önállóan elképzelje a leírtakat, szereplőket, helyszíneket. Ezáltal pedig sokkal közelebb érezheted magad a történethez, jobban bele tudsz helyezkedni, így mérföldekkel hatékonyabban ellazít egy kalandos és fordulatokkal teli mű.
10 tűpontos fotó, ami ismerős lesz, ha tudod, milyen érzés jó könyvet olvasni
Nézegess képeket!
ElolvasomNyitókép: Getty Images Hungary.
OLVASD EL EZT IS!