- Már azt hittük, hogy nem lesz több gyerekünk, de csoda történt - Interjú Kokas Katalinnal és Kelemen Barnabással

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás nemzetközi hírű hegedűművészek. Szólistaként és formációjukkal, a Kelemen Kvartettel is a világ legrangosabb színpadainak állandó vendégei, hegedűversenyek állandó díjazottjai, nyertesei. A páros négy gyermeket nevel. Legnagyobb lányuk nemzetközi porondon is sikeres modell, játékfilmek szereplője, és színpadon is találkozhatott vele a közönség a Rómeó és Júlia címszerepében. Középső fiuk, Gáspár komoly hegedűversenyek nyertese.

Olga lányuk négyéves, Zsigmond fiuk négy hónapos. Rangos kamarazenei fesztiválok alapítói, idén hatodszor rendezik meg a Zeneakadémián és más különleges helyszíneken a Fesztivál Akadémia Budapestet, amire a klasszikus zenei világ legnagyobb szólistái érkeznek külföldről, és fellép a magyar zenei és színházi élet krémje. A fesztivál idei tematikájául választott családfákról, összetartó és egymást mindenben segítő családjukról, a művészéletről és a művészbarátokról beszélgettünk velük.

- Zenészcsaládból származtok mindketten, az idei Fesztivál Akadémia tematikája a családfák. Nem véletlen a témaválasztás: a család mindkettőtök számára alap abban az értelemben is, hogy mit hoztok onnan, és abban is, ahogyan a mindennapokban összetartotok, együtt lélegeztek.

Kokas Katalin: - Anyukám csellótanár, apukám oboista, de több reneszánsz hangszeren játszik. Mindketten a Csiky Gergely Színházban voltak zenészek a zenekari árokban. Logikus, hogy mi is testvéreimmel együtt zenéltünk. Nálunk a család óriási hátteret ad, ez az egész egyszerűen nem működhetne nélkülük. A szüleim nélkül nem lehetne négy gyerekünk sem, mert ez az életforma, ahogyan mi élünk, ez az intenzitás, amit a művészélet jelent, elképzelhetetlen lenne a családi összefogás nélkül.

Kelemen Barnabás: - A leghíresebb felmenőm, a nagyapám, Pertis Pál cigányprímás volt, aki több filmben is együtt játszott Jávor Pállal. Ezen az ágon a felmenőim mind cigányprímások voltak, Pertis Pali lánya, édesanyám a klasszikus irányába ment, zongorán és csembalón játszott. A Liszt Ferenc Kamarazenekarban ismerkedett meg csellista édesapámmal.

A zene kiskoromtól végigkísérte az életemet. Nagyon széles képzést kaptam, remek zenészek közt nőttem fel, szüleim megtalálták a legjobb tanárokat nekem. Gyerekkoromból emlékszem, ahogy ámulattal hallgattam a Liszt Ferenc Kamarazenekar próbáit, és csodálattal néztem Rolla Jánosra, a zenekar koncertmesterére. Egy házban laktunk a Széchenyi-hegyen, és sokat jártam fel hozzá gyakorolni. Van egy kedves, személyes emlékem a rengeteg zenei élmény mellett.

Amikor megvette az új Daciáját, az ott állt a ház udvarában. A filmekből láttam, hogy a rablók milyen kis eszközökkel ki tudják nyitni az autókat, olyan hat-hét éves lehettem, és tökmaggal megpróbáltam kinyitni a Dacia ajtaját. Bedugtam a zárba, és megpróbáltam elfordítani, de nem sikerült, viszont kivenni sem tudtam, mert beletört.

Nagyon rosszul éreztem magam emiatt, gyorsan eltűntem, mintha mi sem történt volna. Erre jött Rolla János, aki bedugta a kulcsát a zárba, de nem tudta kinyitni. Napokig a másik ajtón mászott be a kocsiba, aztán a szervizben kiderült, hogy tökmag van a zárban, akkor be kellett vallanom, hogy én voltam. Innentől kezdve elnevezett, én voltam A Hegy Réme. Őt pedig a zenekar úgy hívta, hogy Rolla János, nagy dohányos, bűzlik tőle egész város.

- Kati, nálatok négy női generáció él egymás mellett. Ez nagyon ritka manapság. Milyen egy ilyen családban élni?

K. K.: - Amikor Hanna megszületett, öt generáció volt, mert még élt a dédanyám. A nagymamával állandó kapcsolatban vagyunk, most is végig ott lesz a fesztiválon. Nagyon aktív a mai napig, már a kilencven felé közeledik, de még mindig tart asszonytornát, és teniszt is oktat, nemrég hagyta abba a síelést. Anyja helyett anyja a tanítványainak, akik sokszor tanácsokat is kérnek tőle.

Anyukám a család összetartója, mint egy kis tyúkanyó, ingázik a nyolc unokája között, amiben apukám jó partner. Sokat segítenek a gyerekkel, volt, hogy jöttek velünk turnéra, ott voltak velünk Dél-Afrikában vagy Mantovában. A karantén alatt is leköltöztünk Kaposvárra, és ott voltunk együtt három hónapig. A járvány vége felé az Őrségben, a veleméri templomban felvettük a Leclair 12 szonátáját, és ezután, mint egy csoda, megfogant a meglepetésbaba, Zsigmond. Azt hittük, nem lehet több gyerekünk, de ott olyan varázslatos zenéket játszottunk különleges, szent helyszínen, hogy egyszerűen csoda történt velünk. 

A húgommal azóta játszunk együtt, amióta életében először megpengette a csellót, kilencévesen már fesztiválokra járt velünk. Amikor tizenöt lett, megalakítottuk vele és egyik tanítványommal a Kelemen Kvartettet, amivel óriási sikereket értünk el világszerte. Dóri olyan, mintha nem csak testvérek lennénk, hanem a legjobb barátnők. Az volt a vágyam, hogy egyszer együtt várhassunk babát, és ez most megadatott, mert Dórinak van egy kilenc hónapos kislánya, nekem egy négy hónapos kisfiam. Az öcsénknek szintén kilenc hónapos a kisfia, így most van három csecsemő a családban, akik nemcsak unokatestvérek, de tejtestvérek is.

- Hanna, a legnagyobb gyermeketek most 18 éves, fiatal kora ellenére színészként és modellként is komoly eredményeket tud felmutatni, és dalokat is ír. Kikristályosodott már, hogy melyik művészeti ág felé húzza a szíve? 

K. B.: - Hanna hegedűvel kezdte, majd zongorával folytatta. Komoly, országos zongoraversenyt is nyert egészen fiatalon, de egy nap odajött hozzánk tizenegy éves korában, és félve elmondta, hogy nem művészi karriert szán magának, hanem nagyon szeretne egy állatfarmot, ahol a teheneknek zongorázna, hogy jobb tejük legyen. Ebben is támogattuk, amin nagyon meglepődött. Máig zongorázik, amikor saját dalait írja, gitározni és énekelni is megtanult autodidakta módon.

Természetes tehetség, akit most pillanatnyilag nem kell, és nem is nagyon lehet irányítani. A színészkedésben viszont óriási hatással vannak rá a jobbnál jobb színészek és rendezők. Óriási élmény neki, hogy most Csinszka szerepére készül a Madách Színházban. Reklámokban, rövid- és nagyjátékfilmekben is játszott, modellkedett Tokióban, ez kiváló ugródeszka volt a színészi karrier felé, ami felé, úgy tűnik, hogy elköteleződött. 

- Gáspár 13 éves, és már két éve a Zeneakadémia különleges tehetségek osztályába jár. Hogy kell kezelni a tehetséget? Mire kell vigyázni egy tehetséges gyerek esetében a karrier és a személyiségfejlődés szempontjából?

K. B.: - Négy gyerekünkből eddig egynél, Gáspárnál mondhatjuk el, hogy a zene elsődleges lesz az életében. A tehetséges gyerekeknél szerintem az a legfontosabb, hogy a lépcsőfokokat egyenként kell meglépni és megélni. Nem hiszem, hogy minél hamarabb játszik valaki minél nehezebb művet, annál sikeresebb lesz, inkább ellenkezőleg. Gazsinak nagyon izgalmas versenyeredményei vannak, a második Virtuózokban döntős volt, és a legutóbbi országos Koncz János Hegedűversenyen nagydíjas lett, ami óriási büszkeség, mert ezt a díjat ritkán ítélik oda.

Idén fellép a fesztiválunkon, Mozart klarinétötösében lesz második hegedűs mellettem. Az eddigi közös próbáink során kiderült, hogy mennyire élvezetes vele játszani. Anyukámmal beszéltük, hogy milyen érzés lenne magamat hallgatni a nézőtéren, érdekelne, hogy a játékom milyen hatást váltana ki saját magamból, vagy mondjuk, milyen lenne saját magammal együtt hegedülni. Amikor az első hangot eljátszottam Gazsival, olyan volt, mintha a kiskori énemmel játszottam volna.

- Olga négyéves, rajta láttok-e valamilyen művészi érdeklődést? A közösségi médiában láttam róla egy tüneményes képet, ahogyan hangszerrel a hátán áll a zeneterem ajtaja előtt a folyosón, várva a bebocsátást Gazsi hegedűórájára.

- Érdekes, mert sok mindenhez nyúl, és úgy tűnik, hogy több mindenhez is van affinitása. Zeneileg is komoly antennái vannak, és például a táncban egészen különleges dolgokat produkál. Majd meglátjuk!

- Óriási lendülettel pörögtök. Hogy nézett ki az elmúlt hetetek?

K. K.: - Félórája értünk haza a lockenhausi fesztiválról, ahol eljátszottuk négy nap alatt mind a hat Bartók-vonósnégyest, egy Dvorák-kvintettet és egy Leclair-duót. Hazafelé elutaztunk Eszterházára felvenni két Bartók-kvartettet a Delfti fesztivál részére, és minden megmaradó másodpercben a Fesztivál Akadémiát szervezzük ezerrel. Éjszakánként a megjelenő fesztiválkönyvet javítjuk, megválaszoljuk az e-maileket, ötletelünk.

Ma hazafelé villámlátogatást tettünk egy hatvanfős családi ünnepségen, és most, este kilenckor itt ülünk veled, és interjút adunk. Végig velünk volt Zsigmond és Olga. Régen mindent elvállatunk, mindenre igent mondtunk azonnal, és ez így volt jó, de ma már merünk nemet mondani, kicsit lassulunk, úgy érzem, lehet, hogy öregszünk!

- Pénteken kezdődik a Fesztivál Akadémia. Rengeteg művész lép fel a világ minden részéről. Számotokra nagyon fontos az emberi tényező. Hogyan szervezitek mindezt egy maroknyi csapattal úgy, hogy közben szívvel-lélekkel figyeltek minden résztvevőre? 

K. B.: - Egy fesztiválra való meghívás általában a menedzsmenten keresztül történik, évekre előre. Nálunk különböző külföldi fesztiválokon a színpadi együtt játékokon és a jó beszélgetésekkor, a vacsorákon alakulnak ki a következő Fesztivál Akadémia művészeinek meghívásai. Személyesen kérjük fel azokat, akikről úgy érezzük, hogy jól illenének a programba, és szinte kivétel nélkül igent mondanak.

Ha jó művészeket hozunk össze, nagy találkozások jöhetnek létre, amik által olyan irányba indulhatnak el karrierek, ami lehet, hogy a fesztivál nélkül nem történhetett volna meg. Szerelmek is szövődtek, és nem egy házasság is köttetett, aminek szintén nagyon örülünk. Húgom, Kokas Dóra és férje, Maxim Rysanov is a mi fesztiválunkon ismerkedtek meg egymással, azóta összeházasodtak, megszületett az első gyerekük, Adél. Maxim, aki orosz származású, ma lett magyar állampolgár. Úgy érezzük, hogy megmozgatjuk kicsit a körülöttünk lévő világot, átrendezzük magunk körül a dolgokat, és ezt nagyon szeretjük. 

K. K.: - Van, akire tíz évet is várunk, hogy eljöjjön. Patricia Kopatschinskaját minden évben hívtuk a fesztiválra, most tudott eljönni. Egyetemista korunk óta ismerjük egymást, és azóta is nagyon jóban vagyunk, mondhatom, hogy bensőséges a kapcsolatunk. A Fesztivál Akadémiára a szüleivel jön, együtt lépnek fel. Édesapja a világ egyik legzseniálisabb cimbalomművésze, édesanyja népdalénekes.

A fesztivál fellépői, mintha egy külön bolygóról jönnének, érzékenyek a körülményekre. Ilyenkor vendégül látjuk őket: fontos, hogy jókat egyenek, jó cigányzenét hallgassanak, jó hotelben lakjanak, kivel és mit játszanak a színpadon, hogyan és mikor próbálnak. Ezek a művészek 25 éve jelentik nekünk a tágabb értelemben vett családunkat. Bárhova megyünk a világban, tudjuk azt, hogy mindenhol van valaki, akit felhívhatunk, akivel eltölthetünk egy kis időt. Így aztán a világ minden részén kicsit otthon érezzük magunkat.

- Joshua Bell világhírű hegedűművész harmadszor lép fel a fesztiválon, ha jól tudom, akkor már tavaly bejelentkezett, hogy szeretne jönni idén és jövőre is. Mi az, ami miatt egy ennyire szívesen visszajár?

K. B.: - Joshua Bell olyan művész, aki sokkal több felkérést kap, mint amennyit el tudna vállalni. Nagy megtiszteltetés, hogy mégis minket választ, és harmadik éve visszajár a Fesztivál Akadémiára. Imádja Budapestet, a fesztivál hangulatát, lenyűgözi a magyar cigányzene tradíciója, csodálja ezt a kultúrát, és mi mindent megteszünk, hogy jól érezze itt magát.

1997-ben ismertük meg Joshuát Salzburgban. Előttünk sétáltak Steven Isserlisszel, felismertük és megszólítottunk őket. Azóta ez a kapcsolat barátsággá nőtte ki magát, ami számunkra felbecsülhetetlen érték. Nemrég Joshua Bell-lel együtt tölthettünk egy fantasztikus estét manhattani loftlakásában, az Iron Buildingtől egy saroknyira. Ezek nagyon felemelő pillanatok.

Egy jó barátunk mondta nemrég, hogy a közösen, egy térben megélt katarzis örökre összeköti az embereket. Ezt szeretnénk megélni a fesztiválunkon a lehető legtöbb emberrel, mert pont erre a fajta közösségi élményre van a legnagyobb szükség manapság.

- A fesztivál legkisebb résztvevője, Zsigmond hogyan vesz részt a rendezvényen?

K. K.: - A Zeneakadémiával megegyeztünk, hogy a tízes próbaterem melletti terembe mehet a baba. Amikor csendes, a nyitott ajtón keresztül hallgathatja a próbákat. Ő is részese az egésznek, rengeteg impulzus éri, zseniális emberek között lehet, csodálatos zenéket hallgathat. Több száz óra Bartók-kvartettezésen van már túl, már a hasamban, és amióta megszületett.

Az újjáalakult Kelemen Kvartettel decemberben kezdtünk készülni arra, hogy tavasszal előadjuk mind a hat Bartók-vonósnégyest. Napi hét-nyolc, néha tizenegy órákat gyakoroltunk a terhességem utolsó pillanatáig, és Zsigmond tíznapos volt, amikor folytattuk. Azóta, amikor elkezdjük neki játszani ezeket a darabokat, látom rajta, hogy felismeri őket.

- Mit kaptál a felmenőidtől, és mit adsz tovább az utódaidnak?

K. K.: - Mindent tőlük kaptam, tőlük, ami vagyok. A szárnyakat, hogy merjek nagyot álmodni, mert mindig támogatnak, akkor is, ha merész álmaim vannak. És persze a családszeretetet, ami nekem egy alap, egy stabil pont, ami mellett szárnyalhatsz, kiteljesedhetsz. Megtanultam tőlük, hogy sokféle út van, és abban kell kiteljesedni, amit neked megadott az élet. Hogy mit adok tovább? Hát remélem, hogy ugyanezt.

Milyen nőnek lenni manapság? Egy magyar művész rajzai

Az Instagram végtelen képtengerében szerencsére egyre több őszinte üzenettel bíró posztot találni a sok irreális felvétel között. Lainey Molnar ütős rajzai kétségkívül ezek közé tartoznak.

• interjú
• kultúra
• művészet
• kelemen barnabás
• kokas katalin
• programajánló
• fesztivál akadémia budapest
• zene
• Terasz