Amikor az amerikai hadsereg diáklányok segítségét kérte: kódfejtéshez kerestek megbízható munkaerőt

1941 őszén különös levelek érkeztek amerikai főiskolás lányok postaládájába: meghívást kaptak, hogy személyesen találkozzanak különböző tudományterületek professzoraival.

A diáklányokat, akik ekkor még mit sem tudtak a levelek pontos céljáról, matematika, angol, történelem, idegen nyelv és csillagászat terén való kiemelkedő tanulmányi eredményük alapján jelölték ki. Az amerikai hadsereg ugyanis alkalmasnak találta őket arra, hogy kódfejtőként alkalmazza őket a II. világháborúban, és megfejtsék a japán és német katonaság, valamint diplomáciai testület küldte rejtjeles üzeneteket.

A kódlányok története

A levélben értesített lányokat Wellesleybe hívták, ahol szokatlan kérdéseket tettek fel a nekik.

Az egyik kérdés az volt, szerettek-e keresztrejtvényt fejteni, a másik pedig az, hogy terveznek-e a közeljövőben férjhez menni. Azokat a diáklányokat, akik az amerikai hadsereg szemében helyes választ adtak - vagyis az első kérdésre igennel, a másodikra nemmel válaszoltak -, arra kérték, hogy írjanak alá egy titoktartási megállapodást, és csatlakozzanak egy titkos kormányzati projekthez.

Az Európában zajló háború alatt az Egyesült Államok Haditengerészete több éven át erősítette kriptográfiai elemző részlegét, ahogyan az óceán túlpartján a britek is tettek. Ez a módszer azonban egy merőben új toborzási stratégia volt. Az egyetemistáknak kódtörő képzést kínáltak a campuson. A tanulók azt az ígéretet kapták, hogy a diploma megszerzése után polgári állásokat kaphatnak Washingtonban.

A kódfejtő gárda felduzzasztása Pearl Harbor bombázása és Amerika II. világháborúba való belépése után egyre sürgetőbbé vált. A haditengerészet és a hadsereg is elkezdte felépíteni saját rivális egységét, és szó szerint versenyeztek a női tehetségekért. Abban az időben, amikor még a jól képzett nőket sem támogatták, ösztönözték a karrierre, mindez drámai változást jelentett.

Így dolgoztak a diáklányok

Azok, akik a fenti kérdésekre igennel és nemmel válaszoltak, azaz alkalmasnak találtattak a munkára és hajlandóak is voltak beülni az íróasztalok mögé, kemény feladat elé néztek.

Először is tréningeken vettek részt, hogy megtanulják a kódfejtést. Már ekkor sem mondhatták el senkinek, még a családjuknak sem, hogy mivel foglalkoznak, ahogyan később sem tehették meg. Felkészítőik, feletteseik gyakran ismételgették nekik a mondatot: Loose lips sink ships, azaz: A laza ajkak elsüllyesztik a hajókat. A lányok így csupán annyit mesélhettek állásukról, hogy irodában dolgoznak, ahol ceruzákat hegyeznek és kiürítik a szemetest.

A mintegy 20 ezres kódfejtő alakulat valós munkája gyakran szörnyen fárasztó és frusztráló volt. Óriási bajt okozhatott, ha tévesen értelmeztek valamit, olvastak és készítettek is félrevezetésként kódolt üzeneteket. A munka memóriájukat, türelmüket és kitartásukat is próbára tette, de jó matematikai készségeket is követelt, ugyanis sok titkosító a betűket számokra cserélte, és az üzenetet egyenletekkel rejtette el.

A kódtörőknek a hét minden napján, 12 órában kellett teljesíteniük, és gyötrő fejtörés árán fejtegetniük az első ránézésre érthetetlennek tűnő szám- és betűoszlopokat.

A kódrendszerben az egyes betűket másik betűk vagy épp számok helyettesítették. Bizonyos szövegekbe jelentés nélküli extra karaktereket is tettek, hogy ezzel is megnehezítsék a kódsorok feltörését.

Amikor a háború véget ért, a kódfejtők jó részét egyszerűen elbocsátották a seregből. Csak néhányan dolgoztak tovább a Nemzetbiztonsági Ügynökségnél és más katonai szerepkörben. Bármerre is vitte a lányokat az útjuk, egytől egyig mindenkit titoktartásra eskettek fel.

Fotók: Getty Images és wikipedia.org.

Ő volt Hitler utolsó titkárnője

Traudl Junge rajongott a Führerért. Hitler utolsó titkárnője volt, aki három éven át, 1942-től 1945-ig szolgálta a Führert.

• amerika
• diák
• lány
• kód
• háború
• ii. világháború
• Terasz