Az észak-koreai gátlástalanság egyik legmegrázóbb története: 51 éve raboltatta el Kim Dzsongil Dél-Korea filmcsillagait

Észak-Korea jelenleg is ismert diktatúráját generációkon át építették fel. Kim Ir Szen alapozta meg a hatalmat, ő vált a legdicsőségesebb vezetővé, és ezt a címet később fia, Kim Dzsongil, majd unokája, Kim Dzsongun örökölte meg.

Hivatalos nevén a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság lakóinak minden egyes mozdulatát, még a gondolataikat is beszabályozták attól kezdve, hogy mit tanulhattak meg az iskolában, odáig, hogy milyen frizurát kérhetnek a fodrászszalonban. Ám ezt a rendszert, a vezetők tekintélyét fent kell tartani, ha kell, akár erőszak árán is. Ennek elengedhetetlen eleme a hatalmon lévők mítoszának nonstop propagálása.

Kim Dzsongil taktikája

Kim Dzsongil gyakorlatilag az 1980-as években egy kész diktatúrának a második számú nagy vezetőjévé vált. Kim Ir Szent annyira tisztelték, hogy a születésének dátumától kezdődik az időszámítás Észak-Koreában, sőt egy jó ideig sikerült elhitetniük a néppel, hogy halhatatlan. Örökletes monarchiává alakította kommunista államát, még halálának napján is kitüntették, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság örökös elnöke címet kapta meg, és három éven át gyászolták.

De még életében kinevezte Kim Dzsongilt az észak-koreai Propaganda- és Agitációs Minisztérium vezetőjévé, ő irányította a filmstúdiókat is. Az akkor még fiatal utód hamar rájött arra, hogy érdemes minél többször megmutatni a Kim-dinasztia már-már szuperképességekkel felruházott tagjait - na persze legtöbbször nem személyesen jelentek meg a mozivásznon, hanem a hangjukat lehetett hallani.

Ugyan tiltotta a külföldről érkező médiatartalmak, filmek megjelentetését, ő maga nagy rajongója volt a külföldi, leginkább a hollywoodi filmeknek. Rájött, hogy mozgóképekkel lehet a legjobban manipulálni, ám az észak-koreai színészek közül egyikük játéka sem nyerte el tetszését. Mindemellett nem titkolt vágya volt, hogy az ő vezetése alatt a dicsőséges rezsim filmipara nemzetközi elismerésre, hírnévre tegyen szert.

Azonban miközben egyes források szerint legalább 15 ezer darabból álló filmbirodalmában végignézte gyűjteményét, felfigyelt Sin Szangok realista rendező és filmproducer képességeire és Cshö Unhi briliáns alakításaira. Ők akkoriban Dél-Korea legismertebb filmcsillagai voltak, ráadásul egykor házastársakként éltek, így még érzelmi szálak is összekapcsolták őket.

Az elrablás

Miután a rendező és a színész egy affért követően 1976-ban elváltak egymástól, Cshö Unhi karrierje zuhanórepülésbe kezdett. Éppen ezért, amikor 1978-ban egy munkamegbeszélésre hívták Hongkongba, hogy tárgyaljanak a Poppy Flower című filmben alakítandó szerepről, a boldogságtól elvakulva nem is gondolhatta, hogy valójában csapdába sétál. A színész eltűnése után nem sokkal egykori férje, akinek közben bezárták a filmstúdióját, a keresésére indult, és egyes források szerint épp erre számított a rezsim propagandagyártója - őt is elrabolták, és Észak-Koreába hurcolták.

Csak öt évvel később tudták meg, hogy hajdani házastársukat is fogságban tartják. A férfi eleinte ellenkezett, nem akart a politikai agitációs filmgyártásban részt venni, így két szökési kísérlet után több mint két évig börtönben tartották, megkínozták, majd utána az észak-koreai ideológiáról tanítottak neki. A fővárosba, Phenjanba csak 1983-ban szállították, amikor már „készen állt”, hogy találkozhasson személyesen is Kim Dzsongillel. Ezen a találkozón látta újra egymást először Cshö Unhi és Sin Szangok, akik a nagyvezér kérésére nem sokkal utána össze is házasodtak, ráadásul épp egy magyarországi útjuk során.

Innentől kezdve pedig megkezdődhetett a közös munka, a filmgyártás, ahol Kim Dzsongil mint ügyvezető producer tetszelgett. Cshö Unhi 17, Sin Szangok pedig 7 film elkészítésére emlékszik vissza. Az viszont minden kétséget kizáróan igaz, hogy közülük egyik legemlékezetesebb az észak-koreai Godzillaként ismertté vált Pulgaszari, amiben utólagos elemzések szerint a szörnyeteg szimbolikusan maga Kim Dzsongil volt. Egy 2011-es interjúban Cshö Unhi azt nyilatkozta, hogy a diktátor ugyan művészemberként tisztelte őket, luxusban éltek, de soha nem fogja tudni neki megbocsájtani azt, hogy elraboltatta. Ráadásul csak propagandafilmeket készíthettek, amik így vagy úgy, de a rezsimet éltették, és semmiféle művészi szabadságot nem adott nekik.

A filmkészítések kapcsán többször elutazhattak ugyan különböző filmfesztiválokra, de csak és kizárólag észak-koreai ügynökök felügyelete alatt. Végül elérkezett az a nemzetközi siker, amire annyira vágyott a második vezér, a fogságban töltött évek alatt Cshö Unhi elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat az 1985-ös Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon a Sogum című filmben nyújtott alakításáért, amiben kommunista gerillaharcosokhoz csatlakozik.

A menekülés

Feltehetően történetük soha nem látott volna napvilágot, ha nem szöknek el. Biztosíték gyanánt, és szabadulásuk reményében még 1983-ban hangfelvételt készítettek arról, ahogy Kim Dzsongil nyíltan beszél elrablásukról - erre azért volt szükség, mert Észak-Korea diktátora természetesen minden kívülállóval elhitette, hogy a két művész önszántukból hagyta ott Dél-Koreát, mi több, saját maguknak kellett így nyilatkozniuk a nyilvánosság előtt.

Állítólag ezt a felvételt még korábbi utazgatásaik során sikerült kicsempészniük az országból, és az USA külügyminisztériumába juttatni, míg más források szerint megmenekülésük után történt mindez. Akárhogy is, a hangszalag felbecsülhetetlen értékű, tekintve, hogy előtte soha nem hallották még Kim Dzsongilt beszélni.

Mindeközben az önelégült diktátorjelölt mit sem sejtett a páros szökési terveiről, még mindig a filmezési projektek mozgatták fantáziáját. Dzsingisz mongol nagykán biográfiáját szerette volna leforgatni, és ehhez a két foglyát, akiről már azt hitte, megbízhat bennük, Bécsbe küldte szponzorokat keresni, méltó kíséretükkel egyetemben.

1986-ban érkeztek a városba, ahol Akira Enoka újságíróval találkoztak egy hotelben. Úgy tettek, mintha csak interjút szeretnének adni, és sikerült az őket követő testőröket kiküldeniük a teremből. Amint az ügynökök elhagyták a szobát, azonnal elmondták a szálloda dolgozóinak, hogy elrabolták őket, és menedékjogot szeretnének kérni. Mindkettejüket taxiba ültették, hogy eljuthassanak a nagykövetségre, ahová egy kisebb autós, majd gyalogos üldözés követően sikerült berohanniuk. Így menekültek meg Észak-Koreából.

Amikor kiderült az emberrablás, Kim Dzsongil mindent tagadott, sőt megvádolta őket, hogy valójában azért menekültek el, mert a biográfiára szánt pénzösszeget elsikkasztották tőle. Végül a vezér szava már szerencsére nem érte utol őket.

Sin Szangok 1994-ben mert visszaköltözni Dél-Koreába, mert tartott attól, hogy nem fogják neki elhinni az emberrablás hihetetlen történetét. Cshö Unhi először Virginiában majd Kaliforniában élt, és csak 1999-ben tért vissza szülőhazájába. Életüket több ízben is megfilmesítették. Sin Szangok a tortúra hatására hepatitiszt kapott el, és 2006-ban májelégtelenségben vesztette életét. Cshö Unhi pedig 2018-ban, 91 évesen hunyt el veseelégtelenségben. Hihetetlen történetükről a mai napig fel-felbukkannak hírek - nem is szabad soha elfelejteni, mire képesek a teljhatalmon levő zsarnokok.

8 kérdéses kvíz Észak-Koreáról

Kvízünkben letesztelheted, mennyire ismered a diktatúra szokatlan hagyományait és szabályait.

(Cikken belüli képek forrása: Getty Images Hungary, Wikipedia / Közkincs, borító-, és ajánlóképek forrása: Getty Images Hungary)

• emberrablás
• észak-korea
• dél-korea
• csve ünhi
• sin szangok
• kim dzsongil
• film
• rendező
• színész
• Terasz