Csupán 2 méter mélyen rejtőzött a 2000 éve eltűnt hajó, mégsem látta senki, hogy ott van
Hihetetlenül jó állapotban találtak egy több mint kétezer éves hajóra, ami mindössze két méter mélyen hevert.
![Kétezer éves hajóroncs Horvátországban](https://kep.index.hu/1/0/4603/46034/460348/46034812_3510858_a217704b9170f604883211209ff21651_wm.jpg)
Horvát régészek egy több mint kétezer éves római hajóra bukkantak a tengerben az észak-dalmáciai Sukosánnál, mindössze kétméteres mélységben - közölte Mladen Pesic, a zárai, azaz zadari Víz Alatti Régészeti Központ igazgatója, egyben a kutatás vezetője.
A Barbir nevű antik kikötőt 1973-ban fedezték fel Sukosanban, de hosszú ideig csak felszínesen dokumentálták - mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a komolyabb feltárások 2017-ben kezdődtek el, párhuzamosan a szárazföldi területekkel, ahol római kori villák álltak, de a modern építészet részben megsemmisítette őket.
Kétezer éves hajóroncs Horvátországban
- Szerencsére a tengeri lelőhelyek nagy része épségben maradt - mutatott rá Mladen Pesic. A legújabb felfedezéssel kapcsolatban elmondta, hogy a hajót homok borítja, körülbelül három méter széles, hosszából pedig eddig kilenc métert tártak fel.
A kiálló részek kivételével - amelyeket tönkretettek a hajóférgek - a hajó hihetetlenül jó állapotban van, köszönhetően annak, hogy maga a fa két évezreden át konzerválódott a homokban - magyarázta a kutatás vezetője.
Hozzátette: a faelemekből mintát küldtek Franciaországba, hogy kiderüljön, helyi vagy más régiókból származó alapanyagról van-e szó.
A hajó másik felének feltárását jövőre tervezik, addig homokkal, kövekkel és geotextíliával védik a területet - hangsúlyozta Pesic.
- Szeretnénk kiemelni a tengerből és egyszer kiállítani valahol, esetleg itt, az egykori Szent Miklós-templom épületegyüttesének helyén, ha lesz rá lehetőség és elég hely - fogalmazott.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57455/574554/57455493_9de98688af3d0c9eaa9b1b4e5aeab263_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
Promóció
A szakember jelezte: a kutatások kezdete óta együttműködnek a Német Régészeti Intézettel, de más partnerekkel is, mint az Oxfordi vagy a Zárai Egyetem, valamint Régészeti Múzeum.
Mint mondta, először a római kikötő szerkezetét vizsgálták, amely két ütemben épült. Az első a Kr. e. 1. évszázadból származik, amikor a kikötő még kisebb volt. Ezt számos lelet bizonyítja, többek között kerámiaedények és amforák, olajlámpások és üvegtöredékek, amelyek tengeri kereskedőhajókkal érkeztek Sukosanba a mai Görögország, Törökország, a Közel-Kelet és Olaszország területéről - hangoztatta Pesic.
- Jelentős terjeszkedés a 4. század közepén történt, ekkor alakult ki a tengerbe nyúló nyelv mai formája, amely az idők során is fennmaradt - fűzte hozzá.
![Az észak-dalmáciai Sukosa.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4603/46034/460349/46034948_0d1c98161fd27a081b7a285e540a9dd2_wm.jpg)
Azt, hogy milyen intenzív kereskedelem folyt ebben a kikötőben, szerinte az észak-afrikai térségről származó leletek is mutatják. Ebből a korszakból származó leletek közül a legjelentősebb az a mintegy harminc darab bronzérme, amelyet II. Konstantin császár idejében vertek, és a tengerfenék szintje alatt 150 centiméterrel fekvő rétegben találtak - mutatott rá a szakember.
Eltévedt a hóviharban, sziklának csapódott a hajó
Háborúk, viszontagságos tengeri időjárás vagy éles sziklák - több hajóroncs hever a tenger fenekén, mint az ember gondolná.
Eltévedt a hóviharban, sziklának csapódott a hajó - Azóta a tengerfenéken hever
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)