
A poloskainvázió ellen új csapdát fejlesztettek ki magyar kutatók: környezetbarát módon védi a terményeket
Inváziós poloskák gyérítésére fejlesztettek új csapdatípust az ATK kutatói.


Egy új, mesterséges hőforrást alkalmazó poloskacsapdát fejlesztettek ki az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (ATK NÖVI) kutatói.
Az ELKH közleménye szerint a növénytermesztésben már régóta alkalmazott, szintén az ATK NÖVI kutatói által kifejlesztett illatanyagos csapdákkal és az új környezetbarát módszerrel hosszabb időszakban válik majd lehetővé a növénytermesztésben nagy kárt okozó inváziós poloskák gyérítése.
Új poloskacsapda
A fűtött csapdák alkalmazása éppen abban az időszakban eredményes, amikor a feromoncsapdák hatékonysága lecsökken. Magyarországon több inváziós poloskafaj - mint például a márványos poloska (Halyomorpha halys) vagy a vándorpoloska (Nezara viridula) - is megjelent, és tömegesen elszaporodott.

A poloskák nagy károkat okoznak a kiskertekben és a növénytermesztő fóliasátrakban. Mint írták, míg a növénytermesztők egész szezonban "bosszankodnak" miattuk, addig a városban lakók többnyire csak ősszel találkoznak velük a telelőre vonulás időszakában.
Az ATK NÖVI kutatóinak saját tervezésű és kivitelezésű csapdatípusa azon alapszik, hogy ezek a fajok szeptemberben, októberben, vagyis a telelőre vonulás időszakában olyan helyeket keresnek, amelyek jobb túlélést biztosítanak számukra. Ezek általában a környezetüknél melegebb, jól védett, sokszor ember építette tereptárgyak, lakások.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
A kutatók által kifejlesztett csapdák ezért mesterséges hőforrást alkalmaznak a poloskák csalogatására. A fejlesztés során a csapdatesten belül elhelyeztek egy termosztáttal szabályozott fűtőlapot, amelynek segítségével a poloskáknak kedvező telelőhelyet imitálnak.
Az új csapda teljesen környezetbarát, nem tartalmaz semmiféle toxikus kémiai anyagot, és a lakosság is alkalmazhatja. A kutatók eredményeit bemutató publikáció az Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae című tudományos folyóiratban jelent meg.
Olvass tovább: szuperközeli kép készült egy poloska arcáról
Lehet, hogy ezek után még jobban meg fogsz rémülni, ha legközelebb berepül egy poloska az ablakodon.
(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!