Karmaporszívózás: a legdurvább ezoterikus átverés
Ha meg akarsz szabadulni negatív karmádtól, nincs más dolgod, mint kiporszívóztatni az aurád?
A nyugati világban a spirituális, illetve vallási dolgok sokat veszítettek jelentőségükből, helyüket a kézzelfogható tények, a materializmus vette át. Ebből adódóan sok ezoterikus tanítást szkeptikusan fogadunk, ám vannak olyanok, melyek szép lassan bekúsznak a hétköznapokba: az utóbbiak közé tartozik a karma fogalma. Jelentését, ha nem is ismered pontosan, a kifejezést minden bizonnyal használtad már.
Ha például nem működik a párkapcsolatod, vagy életed más területén érnek sorozatos kudarcok, talán eszedbe jut, hogy a problémák hátterében esetleg karmikus okok állnak. Mivel azonban a karma fogalmát egyfajta anyagelvű homály övezi, a helyzet kedvező feltételeket teremt az okkult tudományokkal visszaélők számára. Így történhet meg, hogy egyes svindlerek ma már porszívózzák a karmát.
Nyugat és kelet - a karma tükrében
A nyugati világban sokan tartják úgy, hogy életük megismételhetetlen, egyszeri lehetőség. Esetleg halványan hisznek még a mennyországban - ahová haláluk után kerülhetnek -, azt azonban már nehezen képzelik el, hogy jelenlegi életüket korábbiak előzték meg. És valószínűleg még zavarba ejtőbb az a gondolat, hogy a mostani megtestesülést még továbbiak követhetik - ami a jelenlegi inkarnáció függvényében változhat.
Ezzel szemben keleten - elsősorban Indiában és Tibetben - az emberek világképébe sokkal inkább belefér az újjászületés, a lélekvándorlás gondolata. A karma számukra ok-okozat törvénye, mely szó szerinti fordításban cselekvést jelent. Minden egyes cselekedet bizonyos következményt von maga után, így minden tett karmikus hatással jár.
Kizárólag a buddhák - vagyis a megvilágosodottak - képesek olyan tetteket véghezvinni, melyek nem idéznek elő karmikus következményt, vagyis tökéletesen tiszták. A többi ember negatív karmát teremt az olyan cselekedetekkel, mint a pletyka, az egoista tettek, illetve pozitív karmát idéz elő önzetlenséggel, elégedettséggel vagy éppen őszinteséggel.
Karmaporszívózás - karmatisztítás nyugaton
A felhalmozott negatív karmától sokan szabadulni szeretnének - lehetőség szerint minél egyszerűbben és gyorsabban. Ezoterikusok régóta foglalkoznak karmatisztítással, annak ellenére, hogy a karma oldásáért minden ember önmaga felel. Amíg csak hasznos tanácsokkal látnak el, utat mutatnak, nincs is probléma, ám vannak, akik ennél messzebbre mennek, és porszívózzák a karmát.
A művelet azzal kezdődik, hogy megvizsgálják az aurádat: ez legegyszerűbben a testedet körülvevő tér letapogatásával történhet meg. Az eljárásnak köszönhetően villámgyorsan megállapítást nyer, hogy egyértelműen karmikus okai vannak annak, hogy nem talál rád a szerelem, boldogtalanná tesz a munkád, illetve nem leled a helyed a világban. Szerencsére azonban némi anyagi juttatásért cserébe mindez pillanatok alatt megoldható. A karmaoldó egyszerűen fogja a porszívót, és megtisztítja aurádat a negatív karmától. Te pedig mindennek hatására boldogabb ember leszel, mit számít, hogy pár ezer forinttal szegényebben mész haza.
Mit kell tudnod a karmáról?
Asztrológus szakértőnkkel készített videónkból még többet megtudhatsz a karmáról, arról, hogyan ismerheted fel karmikus feladatodat, illetve hogyan tisztíthatod meg valójában a karmádat.
Hogy tisztíthatod meg a karmád?
Rendkívül egyszerű lenne, ha a negatív karmától háztartási gépek segítségével megszabadulhatnál, ám sajnos nem ez a helyzet. Hogy milyen lesz a karmád, egyedül rajtad múlik. Azokat a korlátokat, melyek jelenlegi életedben gátolnak, te alkottad. A karma azonban nem egyenlő a végzettel, változtathatsz rajta.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Amennyiben tudatosan törekszel arra, hogy cselekedeteidet pozitív energiák - kedvesség, bölcsesség, empátia - hassák át, úgy pozitív karmát teremtesz, ami egy boldogabb élet alapjait adhatja. Ha meg akarod tisztítani a karmádat, mind a munkádban, mind magánéletedben olyan elveket kell szem előtt tartanod, mint a becsületesség, a nyíltság vagy az önzetlenség.
OLVASD EL EZT IS!
- karma
- horoszkóp
Karmahoroszkóp
- karma
- horoszkóp
Karmahoroszkóp: tudd meg, miért születtél a Földre!
- karma
- lélekvándorlás