Drágább lesz idén a karácsonyfa: emiatt ugrik meg az ára
A fák kivágása már elkezdődött, ám a tavalyi árakhoz képes drágábban szeretnék eladni őket.
Szinte elképzelhetetlen lenne az ünnepi időszak karácsonyfa nélkül, amiből sokan műfenyőt választanak, ám vannak olyanok is, akik ragaszkodnak az élő fenyőfához. Ezeket Magyarországon nagyrészt Somogy és Zala megyében termesztik, innen több százezer fenyő kerül a piacra, a favágók pedig már elkezdtek készülni a szezonra.
Az RTL Klub híradójából kiderült, hogy november közepétől már javában zajlanak a munkák, és már ilyenkor halomban állnak a behálózott fenyők, amik arra várnak, hogy az ország minden pontjára elvigyék őket.
Drágulásra lehet számítani
A kitermelést általában a Nordmann-fenyőkkel kezdik, ezek nem kényesek, és minőségi fák, így azok akkor is szépek lesznek karácsonykor, ha már novemberben kivágják őket. Az ezüst- és lucfenyőt viszont sokkal később kell kivágni, hiszen ezeknek jobban hullik a tűlevelük, ezekre akár december elejéig is várni kell.
A termelők szerint az árakat a kínálat határozza majd meg, de a megnövekedett költségeik miatt abban bíznak, hogy idén pár száz forinttal drágábban tudják eladni a fákat, mint tavaly. Sok helyen a minőség szerint, míg máshol a magasság figyelembevételével osztályozzák az árakat, így ez eladónként is változhat. Általánosságban elmondható, hogy a Nordmann-fenyőért 7000 forint körül kell fizetni méterenként, az ezüstfenyőért 4-5000 forintot kérnek majd, a luc méterenként pedig már 2-3000 forintért is elvihető. A termelők azt is hozzátették, hogy hiányra idén sem kell számítani, a jó minőségű fák vásárlásával azonban érdemes sietni, hiszen az utolsó napokban már sokkal kevesebb a kínálat ilyen fenyőkből.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
8 karácsonyfa a nagyvilágból, amire nincsenek szavak
Ezek a karácsonyfák egészen eltérnek a megszokottól, de pont ezért érdekesek.
8 karácsonyfa a nagyvilágból, amire nincsenek szavak: van, ami egy egész hegyoldalt elfoglal
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)