Karácsony Gergely Budapestről: "Ez egy csóró ország csóró fővárosának helyzete"
A Totalcar Égéstér című podcastjának volt a vendége a főpolgármester.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Totalcar Égéstér című podcastjának a vendége volt. Az adás során a politikus rengeteg Budapesttel kapcsolatos témát érintett.
Szóba került többek között az agglomerációból való bejutás, a tömegközlekedés, a P+R parkolók helyzete és a főváros fejlesztése is.
Karácsony Gergely a fővárosról
"Ez egy csóró ország csóró fővárosának helyzete" - foglalta össze Karácsony Gergely röviden Budapest helyzetét a Totalcar Égéstér című podcastjában, amelyet az Index szemlézett. A főpolgármester elmondta, hogy a főváros nehéz helyzetben van, mert az elmúlt években a fővárosi önkormányzat bevétele 30 százalékkal csökkent a különböző elvonások miatt, ezért önerőből nagyobb beruházásokat a város nem tud végrehajtani.
Karácsony példaként hozta fel, hogy a BKK idén 50 milliárd forintos veszteséggel fogja zárni az évet, amelyet jövő márciusig kell majd visszafizetni. A pandémia óta idén először a jegybevételek már elérhetik a koronavírus előtti, 2019-es szintet, a közösségi közlekedés használata 86 százalékon van.
A főpolgármester úgy véli, hogy a Budapesten közlekedőknek nincs autós-, biciklis- vagy BKV-s identitása, hanem az adott helyzetnek megfelelő, gyakorlatias döntéseket hoznak.
- Óriási problémának érzem, hogy a magyar belpolitikában gyakorlatilag identitásviták vannak. Arról van szó, hogy ki a nemzeti, és ki a nemzetietlen. Bocsánat, kikérem magamnak, nálam nemzetibb szerintem nem tud lenni senki - fogalmazott Karácsony, hozzátéve: amikor a közlekedéspolitika során valamelyik közlekedési módot előnyben részesítik, azt nem azért teszik, hogy egy csoportot károsan érintsenek, míg egy másikat jutalmazzanak, hanem hogy a város közlekedése egészben fenntartható legyen.
Karácsony Gergely úgy látja, hogy a fővárosnak jót tenne, ha többen bicikliznének, és nem szabad azt a hamis látszatot kelteni, hogy a városi utak végtelen kapacitása elbírja a nagyobb autóforgalmat, mivel ez véleménye szerint egyáltalán nem igaz.
Az utakkal kapcsolatban a főpolgármester elmondta, hogy bár tisztában vannak azok állapotával, forráshiány miatt nem tudják felújítani őket, hiába szeretnék. Kitért rá, hogy a belvárosi közlekedés problémáját szerinte nem a Budapesten élők és azon belül közlekedők okozzák, hanem az agglomerációból érkezők. Kiemelte ugyanakkor, hogy az agglomerációból érkezők alapvetően a közösségi közlekedés hiánya miatt választják az autót - míg a fővárosban élők kétharmada választja a tömegközlekedést, és egyharmaduk ül autóba, addig ez az agglomerációban pont fordítva van.
A P+R parkolókkal kapcsolatban Karácsony elismerte, hogy ezek létrehozása és bővítése fontos lenne a közösségi közlekedés szempontjából, azonban ezeket főként az agglomerációban kéne létrehozni.
Szóba kerültek az illegális versenyek is. A főpolgármester elmondta, hogy a főváros önerőből 45 új kamerát fog kihelyezni, melyek helyeiről a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal és az Országos Rendőr-főkapitánysággal fognak egyeztetni.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A beszélgetés végén az e-rollerekről is megkérdezték Karácsony Gergelyt. A főpolgármester szerint az e-roller az egyik legjobb mobilitási eszköz is lehetne, de az összevissza lerakott rollerek mellett jogi problémák is vannak velük. Előbbit már sikerült orvosolni a mikromobilitási pontok kihelyezésével, utóbbira pedig a KRESZ módosítása kínálhatna megoldást. Karácsony 25 km/h-ban korlátozná az eszközök sebességét, és ugyanabba a kategóriába helyezné őket, mint a kerékpárokat.
Jelentős újítást vezetnek ma be a fővárosi tömegközlekedésben: ennek sokan fognak örülni
Nagy bejelentést tett a BKK.
Jelentős újítást vezetnek ma be a fővárosi tömegközlekedésben: ennek sokan fognak örülni
Nagy bejelentést tett a BKK.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- budapest
- közlekedés