Jelentős állami kamattámogatás jár most: rengeteg pénzhez lehet így jutni vállalkozóként

Több állami támogatással igényelhető pénzügyi termék is segíti a vállalkozókat, a lehetőségekről a Bank360.hu szakértője beszélt.

Kamattámogatott kölcsönök
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A cikket a Bank360.hu támogatta.

A koronavírus sok mindent felülírt, amit 2020-ra terveztünk. A leginkább érintett területek, a turizmus és vendéglátás, valamint a kereskedelem mellett az egyéb lakossági szolgáltatók is megsínylették az elmúlt hónapokat.

Szerencsére több állami támogatással igényelhető pénzügyi termék közül is választhat, aki a járvány után szeretné fellendíteni vállalkozását. A Bank360.hu szakértője azt foglalta össze, hogy melyik pénzügyi megoldás pontosan miben lehet a kisvállalkozók segítségére.

GettyImages-1159334654
Fotó: EmirMemedovski / Getty Images Hungary

Az állam és a Magyar Nemzeti Bank több hitelprogramot is indított a kis- és középvállalati (kkv) szektor fellendítésére, melyek közül a Növekedési Hitelprogram (NHP) és a Széchenyi Kártya Program új formái kifejezetten a járvány utáni időszakban nyújthatnak segítséget a vállalkozásoknak. A speciális kölcsönök segítségével számos vállalati cél megvalósítható.

Mit kell tudni az új NHP-s termékről?

Az NHP Hajrá a Növekedési Hitelprogram újabb módozata, mely jelenleg 1500 milliárd forintos keretösszegig segíti a vállalkozásokat. Ez a hiteltermék április közepe óta érhető el, végdátum egyelőre nincs megjelölve az igényléssel kapcsolatban. A Bank360.hu összefoglalta a legfontosabb jellemzőket:

  • Igényelhető hitelösszeg: 1 millió Ft - 20 milliárd Ft között.
  • Futamidő: 3-20 év.
  • Felhasználhatóság: hazai és külföldi beruházások finanszírozása, forgóeszköz, hitelkiváltás, támogatások előfinanszírozása.
  • Igénylők köre: mikrovállalkozások, kisvállalkozások, középvállalkozások, egyéni vállalkozók, egyéni cégek, őstermelők, szövetkezetek, társasházak és lakóközösségek.

A kalkulációnál a Bank360.hu NHP Hajrá kalkulátora lehet a segítségünkre, amellyel azt is ellenőrizhetjük, hogy milyen célokra lehet a hitelt felvenni.

Hogy módosult a Széchenyi Kártya Program?

A kkv-k számára elérhető másik kedvezményes hitelprogram a Széchenyi Kártya Program, népszerűbb nevén a Széchenyi-hitelek. Ezek közül több módozat már korábban is elérhető volt, kifejezetten a járvány miatt pedig öt termék indult el, jelentős mennyiségű állami kamattámogatással megtoldva, melynek köszönhetően akár 0,1-0,5%-os éves kamattal is vehetnek fel hitelt a vállalkozások.

 

forint
Fotó: baiajaku / Getty Images Hungary

Jelenleg összesen hét Széchenyi-hitel közül választhatnak az igénylők:

  • Munkahelymegtartó Hitel,
  • Folyószámlahitel Plusz,
  • Agrár Széchenyi Kártya Plusz,
  • Likviditási Hitel,
  • Beruházási Hitel Plusz,
  • Önerő Kiegészítő Hitel,
  • Támogatást Megelőlegező Hitel.

Ezek közül az első öt típust kifejezetten a járvány miatt vezették be - ennek köszönhetően az állami kamattámogatás jelentősebb, mint a másik két módozatnál.

Az elérhető Széchenyi-hitelek feltételeit a Bank360.hu Széchenyi-hitel kalkulátorával hasonlíthatjuk össze. A kalkuláció nemcsak egy adott hitel költségeit mutatja meg, hanem abban is segít, hogy melyik Széchenyi-hitel-típus lehet a megfelelő választás egy vállalkozás számára. Bár a termékek között van átfedés, nem mindegy, melyik mellett döntünk, hiszen a módozat határozza meg, többek között

  • a maximálisan igényelhető hitelösszeget,
  • a kamatot,
  • a felhasználható állami támogatást és
  • az engedélyezett hitelcélt is.

Miben segíthetnek a kedvezményes kamatozású kölcsönök?

Mind az NHP, mind pedig a Széchenyi-hitelekre jellemző a széles körű felhasználhatóság. Igényelhetünk hitelt a működés fenntartására, egy új eszköz beszerzésére vagy például hitelkiváltásra is, csak meg kell találni a hitelcélnak megfelelő módozatot. A Bank360.hu összegyűjtött néhány lehetséges hitelcélt, amelyekre felhasználhatjuk a kedvezményes kölcsönöket.

1. Mindennapi működés fedezése

A vállalkozások napi költségeinek a finanszírozásához, de akár átmeneti likviditási problémák áthidalására is igénybe vehető a Széchenyi Folyószámlahitel Plusz, mely egy szabad felhasználású kölcsön. A középvállalkozások ezt a hiteltípust a Munkahelymegtartó Hitellel együtt vehetik fel, a mikro- és a kisvállalkozások (49 főig) viszont akár önállóan is igényelhetik. A nettó ügyleti kamat ennél a hiteltípusnál mindössze 0,1%, vagyis rendkívül kedvező feltételekkel vehető igénybe.

2. Forgóeszközök megvásárlása

Forgóeszközhitelt az NHP Hajrá és a Széchenyi Kártya Program is kínál. Ezek a termékek akkor jelentenek megoldást, ha egy vállalkozás követelései és kiadásai időben úgy tolódnak el, hogy átmeneti pénzhiány lép fel. Ezekből a hitelekből árukészletet vagy a gyártáshoz szükséges alapanyagot is lehet vásárolni.

pénz1
Fotó: Guido Mieth / Getty Images Hungary


Az ügyleti kamat az NHP Hajránál nem haladhatja meg a 2,5%-ot. A Széchenyi-hitelek egy másik formája, a Likviditási Hitel is hasonló helyzetekre kínál megoldást, ráadásul a hitel nettó ügyleti kamata nagyon kedvező: csupán 0,2%.

3. Munkabérek kifizetése

A Széchenyi Munkahelymegtartó Hitel kifejezetten azzal a céllal indult el, hogy az alkalmazottak megtartásában segítse a vállalkozókat - ez az egyik legolcsóbb konstrukció, 0,1%-os kamattal lehet igényelni. Ez a hiteltípus akkor érhető el a vállalkozások számára, ha vállalják, hogy a romló gazdasági környezet ellenére megtartják munkavállalóik legalább 90%-át.

4. Beruházás, új és használt eszközök beszerzése

Új és használt eszközök beszerzéséhez, valamint új beruházások elindításához több hiteltípust is felhasználhatunk: erre a célra lehet megfelelő többek között a beruházások finanszírozására felvehető NHP Hajrá és a Széchenyi Beruházási Hitel Plusz konstrukció is. Utóbbinál az ügyleti kamat mindössze 0,5%.

5. Hitelkiváltás

A korábban felvett vállalkozói hitelek kiváltására is van lehetőség. Az NHP Hajrával lehetőség van a forinthitelek kiváltása mellett akár a devizaalapú beruházási kölcsönök vagy lízingszerződések kitisztázására is. Emellett a Széchenyi-hitelek közül is több módozat igényelhető a korábban felvett hitelek kiváltására: a Beruházási Hitel Plusz, valamint a Likviditási Hitel is megfelelő erre a célra.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

6. Pályázatok, támogatások finanszírozása

Az NHP Hajrá a fentiek mellett hazai és európai uniós támogatások előfinanszírozására is felhasználható, a Széchenyi-hitelek közül ugyanerre a célra a Támogatást Megelőlegező Hitel igényelhető. A Széchenyi program emellett Önerő Kiegészítő Hitelt is kínál, mely a már elnyert, vissza nem térítendő támogatással teljesülő beruházások finanszírozásához nyújt segítséget.

Szinte bármilyen cél megvalósítható

Az NHP Hajrá és a Széchenyi-hitelek új formái nemcsak a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került cégek számára nyújthatnak segítséget, hanem szinte bárkinek, aki újítani, fejleszteni szeretné a vállalkozását. Legyen szó egy új eszköz beszerzéséről, bővítésről vagy egy meglévő hitel kiváltásáról, a jelenleg elérhető, kedvező kamatozású kölcsönökből ezek a célok mind megvalósíthatók.

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük