Megrázó fotók! Még mindig rejtélyek övezik az elnök meggyilkolását
50 éve történt
John Fitzgerald Kennedyt 1963. november 22-én lőtték le.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Pontosan 50 évvel ezelőtt, 1963. november 22-én gyilkolták meg John Fitzgerald Kennedyt, az Amerikai Egyesült Államok akkori elnökét. A merénylet délután fél egykor történt, Kennedy halálát pedig 13:38-kor jelentették be.

A hivatalos verzió szerint az elnököt Lee Harvey Oswald lőtte le, de az áldozat nem azonnal, csak később, a kórházban hunyt el. Két nappal később a rendőrök által közrefogott Oswaldot közvetlen közelről hasba lőtte egy éjszakai bár tulajdonosa, Jack Ruby. A világ már eddig is sejtette, hogy valami nem stimmel, de a gyanúsított meggyilkolása összeesküvés-elméletek lavináját indította el.

A gyilkosság körülményeiről nyilvánosságra hozott információk között sok az ellentmondás, és a nyomozás aktáit 75 évre titkosították, így, aki nem hisz a hivatalos változatnak, addig csak a különböző elméletekre hagyatkozhat.

A cikk főképén John F. Kennedy örökmécsese látható, mely az Arlingtoni Nemzeti Temetőben található.

Összeesküvés-elméletek

Vannak olyan esetek a történelemben, amelyek körülményei még ma sem tisztázottak. Nézd meg a rájuk vonatkozó összeesküvés-elméleteket!

OLVASD EL EZT IS!

Ezt is szeretjük