Istennők, akik támogatnak és védenek: gyönyörű képekben kelnek életre a grafikus alkotásaiban
A magyar művész a mitológiából elevenít meg karaktereket.
Minden ősi vallásnak részei voltak az istennők, akik a kollektív tudattalanunkban archetípusokként élnek tovább.
Jean Shinoda Bolen jungi analitikus pszichoterapeuta, pszichiáter és író Bennünk élő Istennők című könyvében kiemelt jelentőséget tulajdonít az istennői archetípusoknak.
Az istennők grafikái
A pszichoterapeuta rámutatott, minden nő a saját életét éli: valaki hősnőként, valaki harcosként, művészként, vezetőként, gyógyítóként. Fontos felismerni, hogy ősi erőink megnyilvánulásával azok lehetünk, akik lenni szeretnénk, és ezek az erők végigkísérik egész életünk. Bolen szerint, amikor a nők tudatába kerülnek azoknak a belső erőknek, amik hatnak rájuk, akkor képesek birtokolni is ezt az erőt.
Szucher Ágnes Erdélyben élő magyar művész. Színész szakon végzett, utána bábozni kezdett, majd animációs filmeket kezdett készíteni. Itt ismerkedett meg a rajztáblával, és eldöntötte, hogy gyerekkönyveket szeretne illusztrálni. Gyermekkönyv-illusztrációin kívül gyermekirodalmi folyóiratokba készülnek rajzai, esküvői meghívókat készít, és az Etsyn árulja különböző termékeit.
Instagram-oldalán nemcsak illusztrációi jelennek meg, hanem le is írja az ábrázolt istennők karakterét, történetét.
"Hecate az intuíciód, amikor úgy döntesz, hogy irányt változtatsz az életedben, és a megnyugtató hang is, ami a fejedben bujkál, és azt mondja, erősebb vagy, mint azt valaha gondoltad volna."
"Gná a ritka képesség, hogy egyszerre légy spirituális és gyakorlati. Ő a segítő, odaadó barát, aki azelőtt tudja, mire van szükséged, mielőtt megszólalnál. Ő az a szeretted, aki látja, ha belekerültél egy gondolati spirál csapdájába, ezért bölcsen nyújt egy másik perspektívát, hogy megtörhesd azt. Ő a képességünk, hogy lássuk, amit a szemünk nem, az intuíciót, a zsigereinkben lévő érzést, aminek tudatában kell lennünk. Arra hív minket, hogy időről időre tudatosan lépjünk ki aggodalmainkból, meditáljunk, mert tudja: ha alszunk rá egyet, jobb döntést tudunk hozni."
A mítoszok is megjelennek grafikáin. Az Emese álma illusztráció egy készülő magyar interaktív történelemkönyv számára. Emesét nem kell bemutatni: az ősmagyar hitvilágban az Árpád-ház fejedelemasszonya. Turulmadárral álmodik, a totemállattal, és a nomád nép virágzó jövőjével.
"Nanna az empátia, ami segít magunkba szívni a boldogságot, örömet talál az apró dolgokban, meglátja mindenkiben a jót, megért másokat, együttérez, ha a másik szomorú, és segít cipelni a terhet. Nanna a napraforgó, amely a nap felé fordítja a fejét, és tudja, hol találja meg az élet forrását. Hallható egy nyári éjszakában, amikor minden harmóniát alkot, a hangok, az illatok és a szél együtt játszanak. Ő az a nő, akit a békés életmód vonz, aki meleg otthont szeretne építeni férjének és gyermekeinek."
"Rán a vad, heves, magával ragadó, örök tenger. Egyik nap elnyel mindent és mindenkit, aki nem szabadul időben az ölelésétől, a következő nap gyengéden cirógatja a talpát annak, aki a partján sétál. Ő a tapasztalt tengerészek bölcsessége, akik lehorgonyoznak egy öbölben, mikor a hullámok engedetlenek, és ő az is, aki megtanítja őket bátor és ügyes tengerésszé válni. Akik vízbe fúlnak, Rán birodalmába kerülnek. Ő a félelem és az izgalom érzése, amikor ismeretlen útra lépsz. A siker és kudarc lehetősége, egy lecke, amit, bármi történjék, megtanulsz."
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
"A Nornák üzenete: „Akármit hoz a sors, neked ki kell hoznod a legjobbat magadból”. A Nornák az idő és a sors szövői. A nagy világfa, Yggdrasil mellett élnek. Hárman vannak: Urd a múlt, Verdandi a jelen és Skuld a jövő. A Nornák mindennap öntözik az Yggdrasilt annak ellenére, hogy tudják, egyszer elpusztul. A sorsot, az eleve elrendelést képviselik, de azt is mondják, hogy tegyük meg, amit meg tudunk tenni, akármi történjék. Felelős vagy a tetteidért. Az utad ki van jelölve - elődeink hite szerint - de nem csak egy ösvény áll előtted. Te választasz."
"Freya olyan, mint a macska, aki azt csinálja, amit akar, akkor, amikor akarja, vagy a nő, aki fellázad, mikor igazságtalanul bánnak vele. Ő az, akit megvádoltak boszorkánysággal, és elégettek máglyán a boszorkányüldözés során. Ő a mozgalom, ami kiharcolta a jogainkat. Ő a kedves, okos, szabad lelkű, "furcsa" lány, aki figyelmet és vágyat kelt a férfiakban. Ő a szenvedély. Őhozzá köthető általánosságban a nők intuitív természete is."
A grafikus legutóbbi illusztrációja is gyönyörű. "Ő Berehynia, egy szláv istennő, a folyók varázslatos teremtménye, anyaistennő, védelmező, rosszkedvű tündér, az otthon és függetlenség szimbóluma, aki számos hímzést inspirált szerte Ukrajnában és Oroszországban, a remény és szabadság szobra, amit valamikor a Lenin-szobor helyére állítottak fel Kijev közepén. Egy oltalmazó."
Ha valaki úgy dönt, megvásárolja ezt a képet, az összeg felét (3 euró) Ágnes eladományozza egy ukrán menekülteket segítő szervezetnek.
(Képek forrásai: Instragram/Szucher Ágnes, @suki.agi.illustration.)
10 kérdéses kvíz a görög és római istenek neveiről
Emlékszel a görög istenek római megfelelőjének nevére?
Hogy hívták a rómaiak, aki a görögöknél Héra volt? 10 kérdéses kvíz a görög és római istenek neveiről
Kvíz!
Elolvasom