Hogy hívták a rómaiak, aki a görögöknél Héra volt? 10 kérdéses kvíz a görög és római istenek neveiről

Emlékszel a görög istenek római megfelelőjének nevére?

GettyImages-910691652
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az ókori görög vallásnak nem volt szent könyve, azt legfőképp az irodalomból, például Homérosz vagy Hérodotosz írásaiból ismerjük. Az istenek születéséről Hésziodosz számol be Theogonia című művében.

Időszámításunk előtt 1600-at megelőzően a krétai-mükénéi, vagyis égei vallásban főként istennőket tiszteltek, és csak az akhájok megjelenésével terjedt el az ő istenfelfogásuk, melyben több istent is megneveztek, és amelyben Zeusz alakja is ismeretessé vált. Az ókori Róma vallását több befolyás érte. Náluk a korai totemizmust és a numenek - megszemélyesülés nélküli isteni hatalmak - imádatát az etruszk és a görög hatás írta felül. Utóbbinak köszönhető, hogy számos görög istennek van római megfelelője is.

Kik voltak a görög istenek római megfelelői?

Ebben a kvízben tíz kérdést teszünk fel a görög istenek római megfelelőinek nevéről. Bökj a megfelelőre: miután felfedtük a jó megoldást, azt is elolvashatod, ki minek az istene vagy istennője volt az antik hiedelmek szerint.

Hogy hívták a rómaiak, aki a görögöknél Héra volt? 10 kérdéses kvíz a görög és római istenek neveiről
Indulhat a kvíz 10 kérdéses játék

1. Hogy hívták a rómaiak, aki a görögöknél Héra volt?

A házastársi hűség védelmező istennője.

2. Hogy hívták a rómaiak, aki a görögöknél Hádész volt?

Az alvilág, a holtak világának istene.

3. Hogy hívták a rómaiak, aki a görögöknél Zeusz volt?

A legfőbb istenség.

4. Hogy hívták a rómaiak, aki a görögöknél Aphrodité volt?

A szépség és a szerelem istennője.

5. Hogy hívták a rómaiak, aki a görögöknél Poszeidón volt?

A tengerek istene.

6. Hogy hívták a rómaiak, aki a görögöknél Héphaisztosz volt?

A tűz és a kovácsok istene.

7. Hogy hívták a rómaiak, aki a görögöknél Niké volt?

A győzelem istennője.

8. Hogy hívták a rómaiak, aki a görögöknél Tükhé volt?

A szerencse védelmező istennője.

9. Hogy hívták a rómaiak, aki a görögöknél Erósz volt?

A szerelem istene.

10. Hogy hívták a rómaiak, aki a görögöknél Uranosz volt?

Az ég istene.

/ találat Eredmény
/10 találat - összesen:

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük