Különös hátizsákkal járt iskolába a kisfiú: az osztályfőnöknek tűnt fel a dolog
Méregdrága iskolatáska helyett az édesapa saját kezűleg készített egyet a fiának.
Az iskolás évek megkezdése mérföldkő a gyerekek életében, hiszen ez az út vezet oda, hogy egy szép napon önálló, a saját erejükből boldoguló, sikeres felnőttek lehessenek. Ám amíg a fejlett országokban ez magától értetődő, a világ szegényebb részein az oktatás luxusnak számít, és a családok rossz anyagi helyzete miatt rengetegen kiesnek belőle, vagy ami még rosszabb, soha be sem kerülnek.
Egy kambodzsai család is nap mint nap kenyérgondokkal küszködik, ám az édesapa, NY Keng szerette volna, hogy a fia többre vigye, mint amennyi neki adatott. Ám mivel nem volt pénze arra, hogy az alapvető iskolaszerek mindegyikét megvegye, amit csak tudott, a saját módszerével oldott meg.
Segítség a szegény gyerekeknek
Mivel nem engedhette meg magának, hogy iskolatáskát vegyen, ezért a műhelyében fellelhető, utolsó köteg rafiából font erős hátizsákot a fiának. A kisfiú különleges viseletére az osztályfőnöke is felfigyelt, neki köszönhetően pedig bejárták az internetet a fotók, és hamarosan segítség is érkezett.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kiemelt kép illusztráció. Forrás: Getty Images.
OLVASD EL EZT IS!
- jótékonyság
- szegénység
Szívbe markoló női sorsok Magyarországon: azok meséltek, akik segítenek
- boldogság
- felmérés