47 évesen tanult meg olvasni a férfi: egész életében titkolta analfabetizmusát
Akármilyen hihetetlennek hangzik, az írni-olvasni nem tudók aránya közel sem nulla.
Az analfabetizmusnak több formája is ismert. A legsúlyosabbnak titulált elsődleges analfabetizmusban érintett egyén sem olvasni, sem írni nem tud. A másodlagos forma a megtanult készségek elfelejtését, míg a félanalfabetizmus az egyikre - írásra vagy olvasásra - való képtelenséget takarja.
Ez a forma leginkább a fejlődő országokban jellemző nagyobb arányban, de sajnos hazánkban is előfordul a felnőtt lakosság körében olyan, aki nem ismeri a betűket.
Analfabétán a 10. osztályig
Az amerikai férfi esete azonban egyszerűen döbbenetes. Annak ellenére, hogy világ életében nem tudott olvasni, az általános iskolát egészen a 10. osztályig elvégezte. Norman Brown az egyesült államokbeli Bakersfieldben folytatta tanulmányait, ahol elmondása szerint a társai elől is titkolta, hogy lövése sincs, mi van előtte a lapokon.
A település egyébként az USA leginkább írástudatlan városa, de ez hiába köztudott, a tényeken mit sem változtat. Norman mindenféle kifogással tudta megúszni az írást, az oktatók pedig nem foglalkoztak vele, ahogyan valószínűleg társaival sem. Így történhetett meg, hogy a férfi felnőttkoráig nem tudta megkülönböztetni a betűket. A munkakeresésnél azonban egyre több problémába ütközött, a jelentkezési lapok kitöltéséhez is a közeli barátai segítségét kellett kérnie.
Ám kvalifikációja minden munkához túl alacsonynak bizonyult. Miután írástudatlansága egyre kínosabbá vált számára, és ellehetetlenítette életét, elhatározta, hogy visszaül az iskolapadba. Egy helyi szervezet segítségével, akik mind felnőttek, mind gyerekek olvasási nehézségeinek leküzdésével foglalkoznak, négy év alatt megtanult olvasni. Ekkor 47 éves volt. Elképesztő belegondolni, hogy a fél életét leélte úgy, hogy fogalma sem volt, mi zajlik körülötte a világban, mi van a hirdetőtáblákra írva, de egy csinos nő telefonszámát sem tudta elkérni, mivel nem tudta volna felírni.
Miután azonban elvégezte a kurzust, kinyílt előtte a világ. Az ambiciózus férfi nem akart több időt vesztegetni, hamar meg is alapította saját cégét, melynek minden papírmunkáját egyedül is átlátta végre, és egy jól működő autóalkatrész-üzletet hozott létre. Norman Brown tökéletes példája annak, hogy milyen döbbenetes hiányosságok maradnak láthatatlanok, ha valaki el akarja rejteni őket a külvilág elől.
Adatok a világból
A Föld népességéből, azaz 7,6 milliárd emberből az írástudatlanok száma 2016-os adatok szerint 750 millió. Ez elsőre nem is tűnhet annyira sokkolónak, de, ha megnézzük, hogy a 25-64 év közötti lakosságból 507 millióan egyáltalán nem értenek a betűvetéshez, már kicsit ijesztőbben hangzik.
A férfi-nő arányban a nők maradtak alul: ez valószínűleg a még ma is kifejezett nemek közötti különbség bizonyítéka. Bár a nők helyzete javuló tendenciát mutat, az oktatásba való integrációjuk számos országban még mindig elmaradott. Azt hihetnénk, hogy a legsúlyosabb helyzet Afrikában van, pedig Ázsia déli részén jegyzik a legtöbb elsődleges analfabétát, ami a lakosság közel fele, 49%-a. Természetesen a szavannák országában sem sokkal fényesebb a helyzet, ott a lakosság 27%-a nem tud sem írni, sem olvasni.
Magyarországon az európai átlaghoz hasonlóan 1%-os arányban vannak az írni-olvasni nem tudók, ami jónak számít, bár van hova fejlődni.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nézd meg ezt is - Az iskola szerethető is lehet
Ebben az iskolában van egy oktató, aki mindent megtesz, hogy a diákok szívesen tanuljanak. Nemcsak a Harry Potter-rajongók, de mindenki lelkesebb, ha egy kis játékot csempésznek az oktatásba - és ez az eredményeken is meglátszik.
Roxfort a valóságban: varázslatos módon szerettette meg a tanár az iskolát a diákokkal
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- kultúra
- jótékonykodás