Ez a papír szükséges az ingyenes utazáshoz - A kormány újabb munkavállalóknak tette díjmentessé a tömegközlekedést
Számos munkavállaló élhet az ingyenes tömegközlekedéssel, ha náluk van ez az igazolás.
Az egészségügyi dolgozók mellett december 16-tól a védekezésben részt vevő szociális dolgozók, a rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők is díjmentesen használhatják a közösségi közlekedési eszközöket.
Az ingyenes utazáshoz munkáltatói igazolás szükséges arról, hogy a személy a veszélyhelyzettel összefüggő vagy a koronavírus-világjárvány következményeinek elhárítása érdekében szükséges feladatokat lát el.
Kiterjesztették a kedvezményezettek körét
November eleje óta vehetik igénybe a helyközi és helyi tömegközlekedési eszközöket menetjegy megvásárlása nélkül az egészségügyi dolgozók és a védekezésbe bevont, orvosegyetemi hallgatók. A kormány új rendeletében jelentősen kiterjeszti a kedvezményezettek körét. Ha a vírus elleni védekezésben vesznek részt, ingyen utazhatnak a szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, hálózatnál dolgozók, a közszolgálati tisztviselők és kormánytisztviselők, a honvédelmi vagy rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél jogviszonyban állók is.
A kedvezmény a személyazonosság igazolására alkalmas okmány és a munkáltató által kiállított igazolás felmutatásával vehető igénybe. Az igazolás a kormányrendelet mellékleteként elérhető a Magyar Közlöny 9443. oldalán, ugyanitt érdemes tájékozódni az érintettek pontos köréről is.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium intézkedett a szolgáltatóknál annak érdekében, hogy az újonnan kedvezményezettek kezelési költség nélkül válthassák vissza a decemberre már megvásárolt bérleteiket. A közlekedési társaságok az utas kérelmére a december havi bérlet vagy a 2020. december 16. előtt kezdődő érvényességű, és a benyújtás idejében még legalább 15 napig érvényes 30 napos bérlet árának felét térítik vissza. Az utasok a második félhavi bérletek vagy a december 16-a előtt vásárolt, és 2020. december 16-i vagy későbbi érvényességgel kezdődő 30 napos bérletek árát teljes egészében visszakaphatják kezelési költség nélkül.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: - Az érintettek nemcsak a védekezéssel összefüggő feladatok ellátásakor, hanem egyéb esetekben is díjmentesen utazhatnak, nem csak a lakóhelyük és a munkavégzés helye között, hanem bármely belföldi viszonylatban. A kedvezmény vonaton a másodosztályra érvényes, de mindenütt a helyjegyre és a pótjegyre is vonatkozik.
Ez a papír legyen nálad, ha este 8 után mész utcára a munkád miatt
A kijárási tilalom alatti munkavégzésről szóló igazolás mintája már letölthető.
Ez a papír legyen nálad, ha este 8 után mész utcára a munkád miatt
A kijárási tilalom alatti munkavégzésről szóló igazolás mintája már letölthető.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- orbán viktor
- járvány